Dresch Mihály.A szaxofonművész Dresch Mihány nem tartja magát műfajteremtőnek, ugyanakkor nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete dzsessz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel, akinél ez a két zenei világ ennyire természetes egységet alkotna. Dresch számára a múlt 35 évben a zenélés mindig személyes identitáskeresés volt, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire látszott korszerűnek vagy sikeresnek. A kiváló muzsikus Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemes művésze, kiérdemelte az életműdíjnak számító Szabó Gábor-díjat, az év dzsessz-zenésze elismerést 2005-ben.

A Szalonna zenekar.

Pál István Szalonna zenekarának tagjai a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai.  Koncertjeiken a Kárpát-medence legszebb zenéit szólaltatják meg. Az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat játszanak, népzene-oktatással is foglalkoznak. Rendszeres résztvevői a hazai nagy fesztiváloknak; felléptek Európában és a tengerentúlon. A Magyar Köztársaság küldöttjeiként 2006-ban az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész és Sebestyén Márta Grammy-díjas népdalénekes társaságában részt vettek az Egyesült Királyságban tartott 1956-os díszünnepségen. A következő évben a Magyar Állami Népi Együttessel Prima Primissima közönségdíjat nyertek.

A Tárkány Művek.A Tárkány Műveket a zeneszerző-dalszövegíró, cimbalmon játszó Tárkány-Kovács Bálint alapította, aki a két világháború közötti sanzonos dalkultúra és magyar dzsessz- és folk- hagyomány örököse Bartók Béla szellemiségén elindulva. A Tárkány Művek első lemeze, az „Arcomba az arcod vésted” 2010 májusában jelent meg, s a hazai közönség kedvenc produkciójává vált. A Tárkány Művek új kortárs zenei nyelv megteremtésére törekszik a magyar népzenei és a nemzetközi improvizatív zenei hagyományokon. Az együttes az idén elnyerte a Junior Prima Primissima – díjat.

Norbert Marius.November 16-án a Balázs Elemér Group lép fel a dél-budai kulturális központban. Az előzenekar Oláh Krisztián triója, a vendégzenész Norbert Marius. A New York-i bőgős a Bartók Béla Jazz Konzervatórium elvégzése után Kölnben tanult, a Berklee College of Musicban diplomázott 1987-ben, majd New Yorkba költözött, s játszott a többi között a the Fifth Dimension együttessel, Melba Moore-ral, a Screaming Headless Torsosszal. Amerikában, Európában és Japánban turnézott. A bőgőzés mellett zenét szerez és számos zenei kiadvány producere is.

A Balázs Elemér Group Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, 2000-ben alapította Balázs Elemér, a nemzetközileg elismert jazzdobos, tagjai, Balázs József zongora, Peczek Lakatos Krisztián bőgő, Komjáthy Áron gitár, Czibere József ütőhangszerek a magyar dzsessz élvonalbeli zenészei. Az együttes nagyszerű hazai sikereket ért el, művészetét Fonogram-díjjal ismerték el. Sikerrel szerepelt tekintélyes európai jazzfesztiválokon a többi között Bécsben, Londonban, Berlinben, Hágában és Prágában. Az együttes egyéni hangzásvilágának legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi- és női hang érdekes kontrasztja tesz színesebbé. Szívesen kalandozik az etno stílusvilágában, és a legkülönfélébb zenei kultúrákból merít inspirációt. Ez érzékelhető eddig albumain.

A Balázs Elemér Group.