Lehet-e előre jelezni a vulkánkitörést, vagy a földrengést? Milyen módszerekkel és milyen műszerekkel kutatják a Föld mélyét és a végtelen világűrt a tudósok? Egyebek mellett e kérdésekre kaphatnak választ az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban rendezett Geonapon kicsik és nagyok. (Esős idő esetén minden program helyszíne az MTA Székháza lesz.)
Az MTA kutatói változatos programokkal várnak délelőtt 10 órától délután 4 óráig mindenkit.
Fél óránként kitör például egy vulkán az MTA Székháza előtti parkolóban – persze a kutatók csak szimulálják a valódi természeti jelenségeket. Ki volt Csang Heng és mit mutatott ki a szeizmoszkópjával? Ez is kiderül azon a programon, amelyen az érdeklődők megismerhetik a földrengések jelzésére szolgáló, mintegy 2000 éves kínai műszert és a földrengések házakra gyakorolt hatását is.
Aki olvasta Verne Utazás a Föld középpontja felé című művét annak azért, aki pedig nem, annak azért lehet érdekes, hogy milyen valójában a Föld mélye és hogyan lehet egyes régióinak kémiai összetételét meghatározni. Szakértők beszélnek majd arról, hogy milyen biológiai információkat rejtenek az üledékes kőzetek és hogyan lehet a legtöbbet megtudni a régészeti leletekből.
A Magyar Dinoszaurusz Alapítvány standján egyebek között hazánk leghíresebb dinoszaurusz-lelőhelyéről, az iharkútiról előkerült 85 millió éves leleteket mutatják be, így például egy repülő őshüllő állkapcsát, illetve egy kis termetű, növényevő krokodil koponyáját.
„Vedd kézbe a csodát!” – biztatják a rendezők a barlangi ásványok és ősmaradványok iránt érdeklődőket, akik cseppköveket, kalcitokat, borsókövet, markazit gumót, barlangimedve-koponyát, barlangioroszlán-koponyát, mamutfelkarcsontot és mamutfogat is megvizsgálhatnak testközelből.
Két mini kiállításon, egy-egy tárlóban a 2016. év ásványát, a gránátot, és az év ősmaradványát, a Nummulitest tekinthetik meg. A Föld után pedig a Napot is megvizsgálhatják az ott lévő, napszűrővel ellátott csillagászati távcsövek egyikén.
A rendezvény részletes programja itt, tessék kattintani!