Gönczy Sándor a nyáron vette át a hazai cég vezetését Takács Jánostól, s emellett megtartotta eddigi beosztását is a svéd cégcsoportnál. Az Electrolux európai alelnökévé 2006-ban nevezték ki, jelenleg a nemzetközi vállalat 16 európai gyárából 9 tartozik a felügyelete alá. Egy-egy svéd, svájci, lengyel, német és román, továbbá két-két olasz- és magyarországi: Jászberényben és Nyíregyházán.
– Milyen feladatot ad a vezetőnek az, ha ennyire eltérő kultúrájú országokban lévő gyárakat és embereket kell irányítania?
– Ma már ez természetes állapot a számomra. Kezdetben, 2006-ban kicsit furcsa volt, mert az új helyzetben olyan vezetőket is irányítanom kellett, akiktől tanultam. Még egy svéd lap is írt róla, amikor megkérdezték a svéd gyár igazgatóját, milyen érzése lesz, ha most neki kell beszámolnia egy magyar vezetőnek. De ebből nem származott semmilyen nehézség. Magatartásomban meghatározó élmény, hogy tízéves koromtól kollégiumban nőttem fel. Sokáig kellett sokféle emberrel együtt élnem. Megtanultam a különböző helyzetek kezelését. Nem okoz gondot, hogy ha egyik nap egy nagykövettel ebédelek, másnap pedig egy faluban a helybéliekkel beszélgetek.
Az Electrolux cégkultúrája is sokat segít. Hiszen ebben a körben teljesen megszokott jelenség, hogy különböző kultúrájú emberek dolgoznak együtt. Amikor a tűzhelygyártás irányítását vettem át, akkor német, svájci, svéd, olasz, lengyel és román kollégákkal kellett együtt dolgoznom. A cégnél teljesen természetes egymás elfogadása, tisztelete és a kölcsönös bizalom.
A bizalomnak különösen erős szerepe van az Electroluxnál. Ha például megvesznek egy új céget, vagy gyárat, csak rövid időre küldenek oda svéd vezetőt, és amilyen gyorsan csak lehet, átadják az irányítást a helyi vezetésnek.
Ugyanakkor, persze, azt is tapasztaltam, hogy milyen érdekes különbségek vannak az egyes országok szokásai, hagyományai között. Például, amikor megérkeztem Olaszországba, már fényképes belépőkártyával vártak. Itáliában erős a tekintélyelvűség. Megerősítést várnak – néha egyértelmű helyzetekben is. Svédországban inkább az a jellemző, hogy szívesebben veszik a párbeszédet, jobban szeretik, ha értik egy-egy döntés hátterét.
– Az eltérő hagyományok és körülmények nemcsak a vezetők egymás közötti kapcsolatában érdekes, hanem azért is, mert nyilván másképp reagálnak a döntésekre a különböző helyzetű országokban. Kivált a 2008 utáni nehezebb időkben. Hogyan tudja meggyőzni egy-egy lépésről, a változás helyességéről vagy szükségességéről a különböző színvonalon élő országokban a munkatársakat? Hány ember sorsa kötődik ehhez a kilenc gyárhoz?
– Több mint hatezeré. A kilenc gyárban évente mintegy nyolcmillió termék készül. Ebből egyébként az idén, előreláthatólag 4,5 millió itt, a magyarországi gyárakban. Kétségtelenül vannak eltérések az egyes országok körülményeiben és gyakorlatában. Válságos időkben más a helyzet Romániában, vagy Svájcban, hiszen igen nagyok az életszínvonalbeli különbségek. Kelet-Európában az a fő szempont, hogy a termék minél olcsóbb legyen. Svájcban készek akár harmadával is többet fizetni egy hűtőszekrényért, mint mondjuk Németországban, ha az svájci gyárban készült. A svédek és a németek a nehezebb időkben inkább elhalasztották a vásárlásaikat.
Abban is nagy különbségek vannak, hogy milyenek a helyi törvények, szabályok és szokások, például akkor, amikor elkerülhetetlenek az elbocsátások. Különböző erősségűek és szemléletűek a szakszervezetek is. Például Svédországban a szakszervezeteknek joguk van arra, hogy egy külső szakértőt bízzanak meg annak megvizsgálására, hogy gazdaságilag mennyiben indokolt az elbocsátás. Ha a szakértő is indokoltnak tartja, akkor a szakszervezetek elfogadják a helyzetet. De országonként mások a viszonyok ebből a szempontból is.
– Mit tekint most legfontosabb feladatának a magyarországi gyáraknál?
– Most nagyon fontos az európai hűtőszekrény- és tűzhelygyártás versenyképességének megtartása, sőt erősítése. A magyarországi gyárak kulcsszerepet töltenek be. Nálunk is fel kell készülni a nehezebb időszakokra. Az elmúlt 5–10 évben megszokottá vált, hogy ide jött a termelés más országokból, főleg Nyugat-Európából. De ez nem is olyan magától értetődő. Ma már nagyon is meg kell küzdeni a fejlesztésekért. Az árversenyben egyre erősebbek a kínai és a török termelők. Nekünk inkább a közép- és felső kategória felé kell mozdulnunk. Azt is fontosnak tartom, hogy a gyárakban a kiszolgáló egységek a lehető legközelebb legyenek a gyártáshoz, és minél jobb támogatást tudjanak adni.
Gönczy Sándort sokéves munka köti Jászberényhez, ott is lakik már 18 éve, s az Electrolux másik magyar telephelyén, Nyíregyházán is ő vezetésével kezdődött el a gyár építése. Diákként a matematika vonzotta, és máig azt tartja sikere egyik fő forrásának, hogy képes a helyzetek alapos elemzésére. A Miskolci Műszaki Egyetemen 1989-ben végzett, ahol hét évig tanított is. Az Electroluxnál a projektvezető posztjától jutott el az európai alelnöki pozícióig. Ráérő idejében – ha ilyen akad – a kortárs képzőművészettel és borászattal is szeret foglalkozni.
