Tesadale Harold és Gombás László felvilágosító beszélgetést folytatott az érdeklődő gyerekekkel a helyes internet-használatról.A Symantec az évente kiadott Norton Online Family tanulmányában világít rá a folyamatosan sokasodó fenyegetésekre, amelyek a gyermekeket veszélyeztetik, illetve átfogó képet nyújt arról is, hogy a gyerekek mire és hogyan használják az internetet. Az idei tanulmány szerint világszerte a gyerekek csaknem 62 százalékát érte már negatív tapasztalat az interneten, tízből négyen pedig súlyos veszélyekkel is szembesültek: zaklatták őket, vagy kiberbűnözők áldozatává váltak. Aggodalomra ad okot, hogy a közösségi oldalakat használó gyermekek kétharmada került már kellemetlen helyzetbe, azoknál pedig, akik nem követnek semmiféle szülői szabályt vagy házirendet, ez az arány 82 százalék volt.

„Szülőként sokat tehetünk azért, hogy biztonságban tartsuk a gyerekeket, hiszen a miénk a fő szerep és felelősség abban, hogy elsajátítsák a helyes internetes magatartást, mit tegyenek, hogyan ne viselkedjenek. A Symantecnél fontosnak tartjuk, hogy olyan eszközöket is adjunk a szülőknek, amelyek segítenek nekik elérni ezt a célt. A Gyermekmentő Szolgálattal, illetve a biztonságointernet-programban részvételünkkel  is ezt a küldetést szeretnénk folytatni és erősíteni” – mondta Teasdale Harold, a Symantec magyarországi vezetője.

Egyre több szülő ismeri be, hogy elkerülhetetlen a részvételük a gyerekeik digitális életében, és fontos a házirend felállítása a helyes számítógép- és internethasználatra vonatkozóan. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kiberbűnözők is haladnak a korral, így már nem kizárólag a számítógépeken keresztül érheti támadás a gyerekeket.

Rakoncza Zsolt, a Norton magyarországi képviselője szerint a szülői házirendet ki kell terjeszteni a mobiltelefonokra is, hiszen rengetegen böngésznek okostelefonokon. Érdemes akár olyan eszközt is igénybe venni, amellyel a szülők beállításokat alkalmazhatnak, akár többféle platformon egyszerre. Általuk felhívhatják a gyerekek figyelmét a biztonságos és életkoruknak megfelelő digitális szokások elsajátítására is.