Hackerverseny: nemzetközi és 24 órás – a győztesé egymillió

A verseny célja, hogy a hallgatókat megismertesse az IT-biztonság olyan problémáival, kihívásaival és technikáival, amelyekkel naponta találkozhatnak mint felhasználók, és remélhetőleg a jövőben, mint IT-biztonsági szakemberek. A versenyzőknek a való életből kiragadott, izgalmas problémákra kell megoldásokat készíteniük, széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, amelyek a biztonsági programozás mellett a hacker-technikákat is érintik.  

A szervezők öt megoldandó problémát állítanak a versenyzők elé. A több feladat egyben nagyobb szabadságot is jelent, nincs sorrendiség, s a feladatok nagyon különbözőek lesznek, a csapatok maguk döntik el, melyik áll személyiségükhöz, kompetenciájukhoz, kreativitásukhoz a legközelebb. Az egyik feladat megalkotásában most is a már angol nyelven is olvasható PET Portál & Blog segített, s a feladat a privátszférát erősítő technológiák (Privacy Enhancing Technologies), vagyis a PET-ek témakörével lesz kapcsolatos.

A verseny végén az összesített pontszám a döntő. Bármilyen segédeszköz használható a megoldás eléréséhez, akárcsak a gyakorlati életben. A rendelkezésre álló idő viszont limitált, a problémák megoldására összesen 24 órájuk van a versenyzőknek. 

Bővebb tájékoztató és jelentkezés a versenyre itt.