…A rosszul ellátott, gyengén fölszerelt magyar csapatok csak egy-két napig tudtak szervezetten ellenállni a tankokkal támadó szovjet rohamoknak. A következő két hétben a 2. magyar hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett. A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténetbe, és a második világháború magyar történetének meghatározó elemévé lett a történelmi emlékezetben”.
„Január12. A szovjet hadvezetés 1942 végén több támadó hadműveletet készített elő. Ezek közül a Voronyezsi Front osztro-gozsszk-rosszosi offenzívája a 2. magyar hadsereg megsemmisítését célozta” – olvasható az Officina Nova kiadásában megjelent A magyarok krónikája (összeállította, szerkesztette Glatz Ferenc) című kötetben. Az 1943. január 12-i bejegyzés címe: „Magyar honvéd Oroszországban, 1943. január / A 2. hadsereg pusztulása”. A cikk ekként folytatódik:
„A szovjet támadást 1943. január 12-én az urivi hídfőből indított erőszakos harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán. A következő napon támadásra indult a szovjet 40. hadsereg, majd 14-én a scsucsjei hídfőből a 3. harckocsi-hadsereg is. E napon az esti órákban már egy50 kilométerszéles és17 kilométermély rés tátongott a magyar védelemben.
Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak. A katonák mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés, és volt mivel harcolni. Január 15-én azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet. A nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre, mélysége 16-30 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett.
Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására. A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte a visszavonulást. A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-én végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonulását. Sikerült egy 8 kilométeres folyosót nyitva tartani. Január 24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból. A parancsnok ekkor adta ki a csapatokat súlyosan sértő „A 2. magyar hadsereg elvesztette a becsületét…” kezdetű hadparancsát, amit semmi sem indokolt. Március 5-én a német parancsnokság elrendelte a 2. hadsereg alakulatainak sürgős hátravonását a Dnyeper nyugati partjára. Április 24-től május elejéig tartott az alakulatok hazaszállítása. Jány vezérezredest 1943. május 1-jén Kállay miniszterelnök ünnepélyesen fogadta a Keleti pályaudvaron.
A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-jén 194 334 fő volt, március 1-jén 100 818 fő, a hiány 93 516 fő. Kórházvonaton 28 044 sebesültet és beteget szállítottak haza, 28 ezer fő fogságba esett, a véres veszteség (elesettek és megfagyottak) 41 792 fő. A zsidó munkaszolgálatosok vesztesége a Keleti Fronton kb. 25 ezer fő, akik közül 15 ezer fő elesett.”
A doni áttörés 70. évfordulója alkalmából rendez megemlékezést a Holokauszt Emlékközpont, a Honvédelmi Minisztérium, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete és a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete. A tragédia eseményeit felidézve, emléktáblát avatnak a második világháború idején a frontra és a hadműveleti területekre kihurcolt és áldozatul esett munkaszolgálatosok emlékére. A doni áttörés 70. évfordulójára emlékezés január 13-án délután öt órakor kezdődik a Holokauszt Emlékközpontban (Budapest, IX., Páva utca 39.).
A Holokauszt Emlékközpont a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából virtuális kiállítást hozott létre a II. világháború alatti magyarországi munkaszolgálat történetéről. A „Lapátos hadsereg” című válogatás ötszáznál több, filmszalagra fűzött dokumentumot, visszaemlékezést, fotót és tárgyi emlékanyagot vonultat fel. A modern nemzetközi múzeumi irányzatnak megfelelően a kiállítás a Holokauszt Emlékközpont honlapján, virtuálisan tekinthető meg. Ily módon a gyűjtemény eddig ismeretlen darabjai a széles közönség számára is megismerhetővé válnak, az oktatási intézményekben pedig segédletként is használhatják a téma és korszak tanításakor.
A kiállítás látogatója három útvonal közül választhat. Az „Egy tárgy – egy történet” című virtuális séta a munkaszolgálatot nyolc fejezetre bontva mutatja be. Minden egyes fejezet egyetlen emblematikus tárgyba vagy tárgy-együttesbe sűrítve mondja el a történteket. A „Még több történet” útvonalon elindulók tulajdonképpen az előző rész folytatására bukkannak. A kiállítás készítői ugyanazon tematikus egységekre bontva, de sokkal bőségesebb forrásanyagra támaszkodva igyekeztek teljesebb képet adni. A „Szemtanúk szemével” című részt választók pedig öt munkaszolgálatos egyéni életútját, tragikus sorsát ismerhetik meg.
A kiállítás készítésekor az emlékközpont gyűjteményében megtalálható, korabeli forrásokat a bennük rejlő információ önálló felfedezésének is teret hagyva egészítették ki rövidebb-hosszabb magyarázó szövegekkel. Ezáltal a látogató maga is megtapasztalhatja, miért nevezhetünk sorshordozónak egy használati eszközt, levelezőlapot, vagy éppen fotót. Ez a kiállítási koncepció és a könnyen kezelhető webes felület fölkínálja az egyes részletekre összpontosítást és az elmélyült vizsgálódást is. A múzeumi tárgyak megszólaltatása által könnyebben befogadhatóvá válnak a hét évtizeddel ezelőtti események és fontos adalékkal egészülnek ki a kutatások.
A kiállításból a többi között megtudható, hogy miről üzentek a vagonból kidobott levelezőlapok, mit tartott fontosnak lejegyezni noteszébe egy frontra vezényelt tanárember, milyen jó tanácsokkal engedte útjára egy édesanya a behívójegyet kapott fiát. Hogyan játszotta ki egy frissen házasodott férfi a cenzúrát és a katonai ellenőrzést, hogy feleségével levelezhessen, vagy éppen találkozhasson egy-egy boldog órára. Hogyan kellett a cigarettát a ruhacsomag között elrejteni, hogy a tisztek ne vegyék észre és ne kobozzák el. Hogyan tettek szert versenyzongorára a dúló háború közepette a korrupt parancsnokok. Vagy éppen, hogyan kaptak szárnyra és terjedtek el a muszosok (munkaszolgálatosok) körében a „Waldsee”-ről, azaz a tulajdonképpeni Auschwitzról szóló híradások.
A történeteket olvasva kirajzolódnak a ma embere előtt a túlélési stratégiák: kinek az akasztófahumor segített átvészelni a nehéz éveket, kikben a fekete levelek tartották a lelket, míg mások a ruhájukat cserélték élelemre, vagy lefizették a szabadságra hazautazó kerettagokat (a munkaszolgálatosokra felügyelőket), hogy hozzanak csomagot az otthoniaktól. Néha egy jó bakancson, máskor egy védlevélen, egy ismerős tiszt felbukkanásán, vagy éppen egy különleges képességen múlt az ember élete; olykor kitűnni kellett, máskor megbújni a tömegben.
A Holokauszt Emlékközpont virtuális kiállításának nem célja – a forrástípusok miatt nem is lehet vállalása – a magyarországi munkaszolgálat történeti áttekintése. Ez továbbra is a központi iratanyag kutatásán alapuló szakirodalom feladata. Nem „felülnézetből” mutatja meg a munkaszolgálat intézményét, hanem megkísérli „belülről”, a munkaszolgálatos egység tagjainak, otthon maradt családtagjainak szemszögéből elmesélni személyes történetüket. Nem mondja meg, hány fő menetelt az egyes századokban, de azt igen, hogy közülük EGY milyen családot hagyott maga mögött, mi volt a hátizsákjában, mit evett a doni áttörést követő visszavonulás zűrzavaros napjaiban, miről levelezett a kislányával, egyáltalán milyen érzésekkel élte át és jó esetben túl a megpróbáltatásokat.
A virtuális utazás végén világossá válhat a kiállítás látogatója, tanulmányozója előtt, mennyire sokféle életutat takar ez a ’40-es években működő, speciálisan magyar intézmény, amit összefoglalóan munkaszolgálatként emleget az utókor.
A munkaszolgálat intézményéről
A munkaszolgálat 1938–45 között létezett sajátos magyar honvédelmi szolgálat, amelyet zsidó vallású, zsidó származású keresztény, politikailag megbízhatatlan és más nemzetiségű (például szerb, román, ruszin) sorkötelesek fegyver nélküli, fizikai munkával teljesítettek.
A munkaszolgálati kötelezettséget az 1939. évi II. törvénycikk szabályozta először, melynek még nem volt diszkriminatív jellege. Az 1942. július 31-én kelt törvénycikk azonban súlyosan szigorította a feltételeket, megbízhatatlannak bélyegezte a munkaszolgálatosokat, erősítette a nemzet ellenségeként való megítélésüket. Mintegy 1600 tisztet fosztottak meg rendfokozatától és „sorozaták be” munkaszolgálatra. A zsidókat kisegítő, a politikailag megbízhatatlanokat különleges, a nemzetiségieket katonai munkaszolgálatos századokba vezényelték.
A zsidó munkaszolgálatosok sárga, a zsidó származású keresztény munkaszolgálatosok fehér karszalaggal voltak megjelölve. A legnagyobb bevonulási központok Nagykáta, Tápiósüly, Jászberény voltak, onnan vezényelték a századokat kezdetben csak belországi szolgálatra, majd 1942 nyarától két lépcsőben, a 2. magyar hadsereg kötelékében a keleti frontra. A fegyver nélküli munkaszolgálat a fronton nehéz, gyakran életveszélyes fizikai műszaki munka, a többi között út- és akadályépítés, szállítás, aknamentesítés volt.
1942 végére a hadműveleti területekre mintegy 30 000 munkaszolgálatost küldtek ki. A katonák saját ruházatukat viselték, a kincstár csak sapkát és bakancsot adott számukra. Hamarosan a szokatlanul hideg tél, a kegyetlenkedő parancsnokok és keretlegények, a siralmas élelmezés, az embertelen egészségügyi viszonyok a 2. hadsereg katonáinál is kilátástalanabb helyzetbe sodorták a munkaszolgálatos századokat. Az 1943. január 13-i szovjet támadást a végletekig legyengült magyar haderő nem tudta megállítani. A 200 ezres 2. magyar hadsereg 1943 tavaszára széthullott, 146 ezren meghaltak, 30 000-en megsebesültek, sokan hadifogságba estek, illetve eltűntek. A körülbelüli 50 000 munkaszolgálatosból csupán néhány ezer tért vissza, mintegy 36 000 elesett, hadifogságba esett.
A munkaszolgálat intézménye a doni tragédiát követően is fennmaradt, és hasonlóan embertelen módon valósult meg a bori rézbányákban és más helyszíneken. Az 1944 tavaszi-nyári gettósítások és deportálások idején a munkaszolgálat – paradox módon – némi védelmet jelentett, de októbertől, a nyilasok hatalomra jutásával folytatódtak a kegyetlenkedések. Mintegy százezer munkaszolgálatost hurcoltak végeláthatatlan halálmenetekben Magyarország nyugati határára, erődítési munkára illetve a német birodalmi területeken lévő koncentrációs táborokba. A munkaszolgálat számos névtelen áldozat mellett olyan jeles művésztől, sportolótól, újságírótól fosztotta meg a magyar kultúrát, mint Bálint György, Rejtő Jenő, Salamon Ernő, Petschauer Attila, Harmath Ernő, Szerb Antal vagy Radnóti Miklós.
A „kutatók éjszakája” rendezvénysorozat alkalmából tavaly ősszel rendezett előadáson a többi között elhangzott: Összességében a II. világháború idején mintegy egymillió magyar állampolgár életével fizetett e kalandor politikáért (értsd: Magyarország szövetsége a hitleri Németországgal és feltétel nélküli kiszolgálása, hadba lépése a Harmadik Birodalom oldalán, hadüzenete az Amerikai Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, a Szovjetuniónak, a Szovjetunió megtámadása…). Sok mindent tudunk már arról, hogy mibe került emberi és anyagi tekintetben a hitleristák és csatlósaik területszerző, totális rablóháborúja, de nem mindent. Hiába az azóta eltelt hetven év, hiába a sokféle feldolgozás, könyv és tanulmány, a háborús népirtás „magyar” fejezetei mindmáig ismeretlenek a nagyközönség előtt. Az orosz archívumok azonban megnyíltak, múltbeli titkaikat végre megismerhetjük. A szerecsenmosdatás folytatódik, sőt állami támogatással a népirtó hadsereg heroizálása zajlik. A Szovjetunió elfoglalt területein végrehajtott népirtásban – amelynek végső soron mintegy 19 millió civil esett áldozatul, vagyis jóval több, mint az elesett szovjet katonák kétszerese (pedig az is rémisztő adat: 8 millió ember) – több tízezermagyar katonais részt vett. A levéltári források alapján ma már meggyőződéssel arról kell beszélnünk, hogy a horthysta magyar állam, illetve hadseregei az elfoglalt szovjet területeken 1941–44 között népirtást követtek el, az előadás során feltárul a náci népirtás „magyar fejezete”.
Don – Egy tragédia és utóéletei
Konferencia az 1943. januári doni áttörés 70. évfordulóján
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Történelmi Társulat konferenciát rendez az 1943. januári doni áttörés 70. évfordulója alkalmából. A rendezvény január 15-én 9 órakor kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Termében (Budapest, I., Országház utca 28.). Részletek itt.
Irodalom:
Munkaszolgálat a Don-kanyarban (Vál.: Rákos Imre, Verő Gábor)
Dokumentumok, tanulmányok, elbeszélések, emlékezések
Ex-Libris Kiadó, 2008.
Szita Szabolcs: Halálerőd (A munkaszolgálat és a hadimunka történetéhez 1944-45),
Kossuth Könyvkiadó, 1989
Szita Szabolcs, A magyarországi zsidó munkaszolgálat,
in: Randolph L. Braham – Attila Pók (eds.),
The Holocaust in Hungary: Fifty Years Later (New York: Columbia UP, 1997), pp. 329-346.
Szita Szabolcs: Iratok a kisegítő munkaszolgálat, a zsidóüldözés történetéhez, 1-3.
Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért
Don – Egy tragédia és utóéletei
Kiállítás az OSA Archívumban
Hetven évvel ezelőtt, 1943. január 12-én érte a Don folyónál védelmi állásokba húzódott 2. magyar hadsereget az első nagyarányú szovjet támadás, amelyet néhány napon belül újabb csapások követtek. A rosszul ellátott, gyengén fölszerelt magyar csapatok csak egy-két napig tudtak szervezetten ellenállni a tankokkal támadó szovjet rohamoknak. A következő két hétben a 2. magyar hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett. A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténetbe, és a második világháború magyar történetének meghatározó elemévé lett a történelmi emlékezetben.
A kiállítás korabeli dokumentumok, a fronton készült fotóanyag, korabeli magyar és szovjet filmhíradók, sajtótudósítások, rádiós hangfelvételek, plakátok, röplapok, naplók és memoárok segítségével igyekszik bemutatni a 2. magyar hadsereg történetét a hadsereg kiküldésétől 1943 áprilisáig, a hadsereg maradékainak hazaszállításáig. A hadjárat hivatalos korabeli bemutatásán túl a kiállításon kiemelt hangsúlyt kapnak magáncélú fotódokumentumok is, többek között id. Konok Tamás, a haditudósító századtiszt fölvételei is, amelyek nemcsak a katonai történéseket dokumentálták.
A kiállítás kísérletet tesz a doni vereség utóéletének, emlékezetének bemutatására is, abból kiindulva, hogy a doni katasztrófa története mindmáig lezáratlan fejezete a magyar történelmi emlékezetnek. A látogató képet kaphat a hadjáratot támogató, azt igazolni igyekvő korabeli háborús propagandáról, majd a második világháború utáni korszakok egymás után következő átértelmezési kísérleteiről egészen napjainkig. A háború utáni népbírósági perektől, a „fasiszta rablóháború” képétől a Kádár-korszakban jelentkező, a hadsereg tragikus emlékezetét részlegesen helyreállítani próbáló törekvésekig: Nemeskürty István könyve, Örkény István dokumentumdrámája, Bokor Péter dokumentumfilmje és végül Sára Sándor Krónika című filmje érdemel külön említést.
Bemutatják azt is, hogyan változott a doni katasztrófa megítélése az 1990-es rendszerváltás után, milyen új eredmények születtek a kutatásban, illetve milyen viták övezik ma a második világháborús magyar részvételt.
A kiállítást megnyitja: Ungváry Krisztián történész és Závada Pál író.
Időpont: 2013. január 12. szombat, 17 óra.
Helyszín: Centrális Galéria, Budapest, V. ker. Arany János u. 32.
A kiállítás március 3-ig ingyenesen látogatható.
Együttműködő partnerek:
Konok Tamás festőművész
1956-os Intézet Hadtörténeti Múzeum és Intézet
Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
Magyar Mozgóképkincs Megőrzéséért Alapítvány (Történeti Interjúk Tára – Országos Széchényi Könyvtár)
Lapátos hadsereg / Megemlékezés a Holokauszt Emlékközpontban
Lapátos hadsereg címmel január 13-án délután öt óakor az évforduló tiszteletére virtuális kiállítás nyílik a munkaszolgálat történetéről. Az áldozatok emlékére Köves Slomó és Totha Péter Joel vezető tábori rabbik mondanak imát. A program:
17.00 Megemlékezés a zsinagógában
Beszédet mond:
Prof. Dr. Szita Szabolcs, Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgató
Dr. Hende Csaba, Honvédelmi Minisztérium, miniszter
Sessler György, Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete, elnök
A Lapátos hadsereg című virtuális kiállítás megnyitója
17.30 Emléktábla-avatás az udvaron
Az emléktáblát felavatja: Dr. Hende Csaba Honvédelmi Minisztérium, miniszter
Közös ima, Totha Péter Joel, Köves Slomó vezető tábori rabbik
Mécsesgyújtás az áldozatok emlékére.
A doni katasztrófa a filmhíradókban
Varga János: Hetven éve, 1943. január 12-én kezdődött az a szovjet támadás, amely végzetes csapás mért a 2. magyar hadseregre a Don folyónál. A korabeli tudósításokból azonban ez nem derül ki: a propagandagépezet csak sikerekről beszél.
A kétszázezer fős 2. magyar hadsereget német követelésre küldték a keleti frontra. A haderő a hazai körülmények között korszerűnek mondott felszerelést kapott, amely azonban az ottani viszonyok között alkalmatlan volt a hadviselésre. A hadsereg állományába negyvenezer zsidó származásúnak minősített, fegyvertelen munkaszolgálatost is besoroztak. A hadsereg parancsnokának Jány Gusztáv vezérezredest nevezték ki. A magyar csapatok súlyos harcok közepette értek el a Don folyóig, ahol állásaikat kiépítették.
Itt érte őket a nagyarányú szovjet támadás. A korszak hadi követelményeihez képest a magyar hadsereg felszerelése gyenge volt és nem tudott szervezetten ellenállni, a számbeli és technikai fölényben lévő szovjet csapásoknak, amelyek a következő hetekben is tartottak. A január 12-ét követő két hétben a 2. magyar hadsereg teljesen felmorzsolódott, több egységét bekerítették, hadrendje felbomlott és a hadsereg nagy része nehézfegyverzetét hátrahagyva próbált kiszabadulni a szovjet bekerítésből.
A mintegy kétszázezres hadseregből negyvenezren haltak meg és harminckétezren estek hadifogságba, katonák és munkaszolgálatosok egyaránt. Az életben maradt hadifoglyok egy része csak Sztálin halálát követően, 1953-ban tért haza.
A doni vereséget az egyik legsúlyosabb katasztrófaként tartjuk számon a magyar hadtörténelemben.
A magyar filmhíradó tudósításaiból mindez azonban nem látszik: lelkesen frontra induló katonák, harci sikerek, majd az állások kiépítése a Donnál, felkészülés a télre és mindezek közben, kisebb-nagyobb harci sikerekről számolnak be a filmhíradók tudósításai. A hadsereg visszavonulásáról, összeomlásáról, az elszenvedett veszteségekről nincsenek tudósítások. Ha valaki szubjektívnek érzi mozgóképi összeállításunkat, az összes tudósítást megtekintheti a Filmhíradók Online oldalon.