A fantasztikus filmnek van egy irányzata, a disztrópia, vagy antiutópia, amely negatív jövőképet tart a Föld és az emberiség elé, társadalmi nyomorral, szenvedéssel, erőszakkal, járványokkal és a Föld túlszennyeződésével.
Dredd bíró alakját Carlos Ezquerra és John Wagner képregényei teremtették meg 1977-ben. Nem nehéz felfedezni benne a western kivetítését a jövőbe, amikor a bűnüldözés olyan rendfenntartókra van bízva, akik egy személyben fegyveres rendőrök, ítélethozó bírók és hóhérok is. Érdekes: Amerikában nem szúrt szemet, hogy mennyire szembe megy minden joggal és törvénnyel, hogy valaki önbíráskodva élet-halál ura legyen, és döntsön kinek-kinek az elzárásáról valami kockába, vagy az azonnali kivégzéséről. Már innentől beteg az egész film „alapigazsága”.
A történet szerint az Egyesült Államok természetileg kihalt, viszont a keleti parton egyetlen, falakkal elzárt, 800 millió lakosú megapoliszban él mindenki. (Miből? – azt ne kérdezd!). Az egész városban a törvényes rendet néhány tucatnyi (!?) ilyen élet-halál ura bíró tartja fenn, különben a garázdálkodó bandák napi 17 ezer bűncselekményt hajtanak végre. (Ennek – a film szerint is – jó ha 6 százalékát képesek a bírók felderíteni.)
A jelen történet szerint Dredd bíró (Carl Urban) feladatul kapja, hogy a gyakorlatban bizonyosodjék meg a bírói vizsgán megbukott újonc mutáns (?) lány, Cassandra Anderson (Olivia Thirlby) alkalmasságáról, ugyanis a főnök asszony még nem látott a lánynál jobb telepatikus képességű lényt. A lány megérzései szerint a Peach Trees nevű 200 emeletes toronyépületbe mennek járőrözni, ahol az összeszabdalt képű Madelaine „Ma-Ma” Madrigal (Lena Headey) tartja uralma alatt a bandákat, és érkezésük előtt éppen három rivális drogárust nyúzat meg élve, és dobat le elrettentésül az épület földszintjére. Dredd bírónak és az újoncnak sikerül foglyul ejtenie Kay-t, a kivégzést végrehajtó banditát (Wood Harris), Ma-Ma viszont hermetikusan lezáratja az épületet, és hajtóvadászatot indít kettejük ellen, mert fél, hogy a fogoly kifecsegi, hogy ő az épületben kábítószer-gyártó üzemet is működtet, ahol egy speciális lassító kábítószert állítatanak elő, amitől végtelen hosszúnak tetszik pl. a zuhanás is.
A 95 perces filmben kb. 85 percen át folyik a bújócska a 200 emeletnyi labirintusban, a bírók persze halomra lövik a rájuk küldött banditákat, sőt, még a látszólag a felmentésükre küldött, valójában Ma-Ma által megvásárolt korrupt bírókat is. Lőnek rájuk minden létező fegyverrel, egyes emeletek már lángban állnak, az egyik legröhejesebb jelentben Dreddet egy falon át eltalálják egy páncéltörő gránáttal, mire ő a szütyőjében lévő elsősegély felszereléssel bevarrja a sebét és harcol tovább. Ugyanerre az általa lelőtt bírók persze nem képesek. A végén bejutnak a főnöka sszony védett lakrészébe, és hogy az ne tudja aktivizálni a csuklójára szíjazott detonátort, amely a szíve megállására aktivizálna egy bombát, ledobják az egy kilométeres mélységbe, mert onnan már nem jut el a jel. Dredd pedig jelenti, hogy az újonc megfelelt a gyakorlati vizsgán.
Gondolkozom, hogy ha már a képregényt megúsztuk, kinek és miért kellett ezt a sok sebből vérző marhaságot megfilmesíteni? Arra jöttem rá, hogy a 3 D kedvelőinek, mert olyan jól mutat lassított felvételben a szétrepülő üvegszilánkok között zuhanó emberi test, a koponyán átlőtt lövedék, ami itt behatol, ott meg kijön a fejből, vérrel mocskolva be mindent maga körül. Milyen izgalmas az öncélúan megnyúzott véres tetemeket megszemlélni, a hülyére vert arcokat látni, és izgulni egy olyan „igazságosztóért”, aki alig jobb, mint akik felett ítélkezik. Ugye, milyen izgalmas?
Bizonyára van egy nézői réteg, akinek eszébe sem jutnak a logikai bukfencek, mert ha valakinek az az igénye, hogy minél többet üssenek, lőjenek, és nem viszolyog a kegyetlenség szadista tobzódásában, az akár jól is szórakozhat a Dredd filmen.
Persze a színészi játékot sem árt elfelejteni, Dredd bíró például le sem veszi fejéről a védősisakot, amelyből csak az orra, az álla, meg a Silvester Stallonére emlékeztető lefittyedt ajkai látszanak, így akár hihetnénk, hogy a sztárt látjuk ismét a védőpáncél alatt. Egyébként pár kurta mondat, határozott, jellegzetes járás és lőfegyverének kezelése meríti ki színészi feladatait. Egy picit emberibb az újonc lány, mert az ő arcát legalább látni, ő viszont sisak nélkül megy a harcba, mondván, hogy az leárnyékolná a telepatikus képességeit. A Ma-Mát játszó színésznőnek sem jutott több színészi feladat, mint kábítószeres tekintettel révedni, vagy dühödt gyűlölködéssel vicsorogva elmondani pár mondatot. Igaz, a képregények nem verbalitásukról híresek.
A Dredd története tehát nem azonos a Dredd bíróéval, de nem sokkal jobb annál. Alex Garland forgatókönyvét Pete Travis rendezte, Anthony Dod Mantle fotografálta. Erős idegzettel éppenséggel meg lehet nézni, bár senkit sem szeretnék rábeszélni, annyit azért nem ér. A filmet mától szinkronizálva forgalmazza a PARLUX Entertainment.