„Odakinn kék az ég, süt a nap, ontja tüzes sugarait, mintha fel akarná gyújtani Dunaszemest, a kis, alföldi falut” – kezdi Nagy Lajos a Három boltoskisasszony című regényét 1938-ban, amiről arra következtethetünk, hogy forróság már a harmincas években is volt nyáron, Magyarország területén. Igaz, úgy folytatódik, hogy bent a boltban hűvös van, amit nehéz értelmezni, hiszen akkoriban még nem működött (mert nem is volt!) légkondicionáló a falusi kisboltokban. (A nyitó képhez: Esterházy-kastély, Írók Alkotóháza. Középen Ungvári Tamás író. Fortepan / Hunyady József)
Tovább. Vegyük ezt az idézetet:
„Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra…”
(Petőfi Sándor: János vitéz)
Jó, mi már tudjuk, hogy felesleges sütnie oly nagyon, a juhászbojtárnak így is nagy melege vagyon.
De idézhetnénk Weöres Sándort is:
„Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.”
(Kánikula)
De van nekünk erre Szabó Lőrincünk is:
„Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.”
És teljesen egyetértek Kosztolányi Dezsővel:
„A nyár az én szerelmem, érte égek,
halált hozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.”
(Nyár)
Persze, azóta a helyzet nyáribb lett, forróbb, melegebb. A fügék helyét a Balaton-felvidéken lassan betöltik az olajfák. Szeged mediterrán várossá változott. (Csak egy kis tengerpartot kellene hozzávarrni). Ahogy Szeged költője Juhász Gyula írta:
„A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.”
Persze ő közben is Annára gondolt, pedig más szerzők szerint a magas hőmérséklet és a szerelmi hevület nem támogatja egymást:
„A kánikula szent havában
Mikor harminchat fok a hő,
Mély tiszteletnek – és csak annak! –
Örvendez részünkről a nő.
Ilyenkor alszanak a vágyak,
Minden kívánság lelohad
S a hővel éles ellentétben
Lehül a bűnös gondolat.
Szívünk étvágya minimális,
nem izgat a legjobb falat,
A hölgyek hasztalan epednek
A könnyű nyári blúz alatt.
(Heltai Jenő)
És miért jobb mégis a nyár? Idézzük az Állami Áruházból Dániel Károly eladót (Latabár Kálmán hangját tessék hozzáképzelni a nyári jelenethez):
„Hallgassanak rám, most vegyenek kertitörpét, mert aztán nem lesz! Jön a tél és meglátják, itt fogunk állni télvíz idején kertitörpe nélkül!”
Lássuk be tehát, a télnek is megvannak a maga nehézségei.
De idézhetnék egy olyan szerzőt, akit csak azért nem fóliáznak le, pedig nagyon is megérdemelné, mert katolikus püspök is volt:
„Majd, amikor szőkén tovaszáll ismét a meleg nyár,
s gyöngül a nap, beköszönt már a tizenhetedik.
Mélyül a hangom, az ujjam mind többet kaparászik lágyékom táján,
s mind virulóbb a botom.
Lányt látok – tűz önt el, reszket bennem a lélek, s gyakran nedvezi át álmom a gyolcs lepedőt.”
Vagyis a nyár és a vágyak ellentétére is akad cáfolat, különben is, imádom idézni őpüspökségét, aki előszeretettel dalolt fiatal fiúk megfarcicerézéséről – Berczeli Anzelm Károly nyelvi leleménye, bár ez évszaktól független.
Mindenesetre. Tessék sok folyadékot fogyasztani, ha lehet árnyékba húzódni, keveset térkövezni, nem kivágni a fákat, ami pedig még megmaradt locsolni.
„Csak annyit kérek tőled, ha érted,
Hogy ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha lazíts egy fél órát.”
Régi, bölcs tanács.
Hogy József Attilával adjak biztatást a további meleg napok elviseléséhez:
„Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél –
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.”