IQSYS-fejlesztések – busz kapcsolja a rendőrlámpát

Az Európai Unió nagyvonalú támogatásával, illetve a települések, térségek önerős hozzájárulásával megújul a Hajdú 
Volán, illetve Sopron tömegközlekedésének forgalomirányítása és utastájékoztatása. A kivitelező a 
rendszerintegrációban nagy tekintélynek örvendő hazai cég, az IQSYS Zrt.

A Hajdú Volán Zrt. távolsági buszain korszerű, számítógép alapú, GPS-technológiával ellátott menetjegy- és 
bérletértékesítésre szolgáló fedélzeti és elővételi pénztárgépeket helyeztek el. A háttértechnika kiépítése után a 
Volán társaság 220 autóbuszát szerelték fel új eszközökkel. Így nagymértékben javul a társaság által nyújtott 
szolgáltatások színvonala. Augusztusban – az országban elsőként – elektronikus bérletrendszert vezettek be a 
Hajdúszoboszló–Nagyhegyes–Balmazújváros vonalon. Ennek köszönhetően felgyorsul a bérletvásárlás, ésaz 
eddiginél pontosabb adatok nyerhetők az autóbuszjáratok kihasználtságáról is.

A soproni autóbuszokba is új berendezéseket szereltek, ezek a többi között arra szolgálnak, hogy a gyorsabb 
közlekedés céljából zöld utat kérjenek a buszok a közlekedési lámpáktól. A megállókba utastájékoztató rendszer 
kiépítését is tervezik.

Az IQSYS Zrt. egyébként további újításokról is beszámolt a mai tájékoztatón. A cég például tanuló és értelmező 
adatkereső rendszert fejleszt ki. A vállalat olyan keresőalkalmazást hoz létre, amely az eddigieknél jobban 
alkalmazkodik a használói szokásokhoz. Így automatizálhatóak lesznek azok az információkeresési folyamatok, 
amelyeket eddig a vállalati és a közszférában emberi erővel kellett elvégezni.

Jelenleg az információs portálok keresői nem alkalmasak a teljes információs vagyon kereshetőségére, mivel nem 
képesek egyszerre több adatbázisban keresni az adatokat. Az IQSYS fejlesztése megoldást kínál majd 
könyvtáraknak, múzeumoknak, levéltáraknak, egyetemeknek és kutatóintézeteknek, valamint az államigazgatásnak 
és a vállalati szférának.

A keresés elindításával a felhasználó keresési útvonalát megjegyzi a rendszer, és a legközelebbi azonos csoportbeli 
felhasználónak azonos adat keresésénél fel fogja kínálni a már egyszer végigjárt útvonalat.

A folyamatban lévő fejlesztés – az Advise-projekt – egyelőre még nem tekinthető készterméknek. Minthogy a 
szervezetek tevékenysége szerteágazó, az alkalmazás bevezetésekor teljes testreszabásra lesz szükség. Másként 
működik egy könyvtár, egy államigazgatási szerv vagy egy nagyvállalat. Az adott termékpalettából az ügyfél 
választhatja ki a megfelelő modult, így nem kell egy-egy bevezetés esetén magas fejlesztési költségekkel számolni. 
Kis- és középvállalkozásoknak is kedvez a szolgáltatási modell, mert csak az igénybe vett szolgáltatások után kell 
fizetni, nem kell megvásárolni a rendszert.

A cég további újításairól ITT olvashat az érdeklődő.