Húsvét közeledtén ezzel a filmre ve bibliai „képeskönyvvel” ajándékozza meg A Company Hungary Kft. a hívő nézőket, akik így bizonyára még nagyobb számban kívánják megtekinteni. Előre bocsátom: tisztességes iparos munkát fognak látni, minden különösebb kockázat nélkül.
Jézus életét könnyű és mégsem könnyű filmre vinni; eddig sokan meg is próbálták már. Az irodalmi forgatókönyv rendszerint adott: a négy apostol valamelyikének evangéliumán alapszik, esetleg mind a négyből összegyúrt történeten. Csakhogy a konkrétum kevés, a feltételezés meg sok lehet, és ha úgy vesszük, a születés körülményein és a halál körüli pár nap eseményein túl nem tudunk semmit a történelmi Jézus életéről. Ez meglehetősen behatárolja az alkotók mozgásterét, különösen, ha a film készítőinek nem adatott meg az a művészi többlet, amitől egy ismert történet feldolgozása kezd izgalmassá válni. Márpedig az Isten fiában sehol sem éreztem a többletet.
Roma Downey és Mark Burnett producerek egy televíziós Biblia mini-sorozat sikerén felbuzdulva vizionálták, hogy Jézus-filmjüket széles vásznon szeretnék látni. Az elsősorban tévéfilmrendező Cristopher Spencer ezt meg is valósította nekik. Talán innen az ötlet, hogy a Richard Bedser, Christopher Spencer, Colin Swash, Nic Young forgatókönyvíró kvartett Ádámnál és Évánál kezdi a történetet, amelyet narratív módon az öreg János apostollal (Sebastian Knapp) meséltetnek el. Azzal a felütéssel, hogy minden az isten akaratából történik, egy-egy másodpercre látjuk Ádámot és Évát, Noét, Ábrahámot, Mózest, Ramszeszt, Sámsont, Góliátot, Dávidot – szóval mindazokat, akikről már külön-külön is készült film –, végigvágtatva az Ótestamentumon jutunk el a betlehemi csillag által útjukra indított három napkeletihez. Gondolom, ez hivatott alátámasztani a Messiás-várás ősi gondolatát Jézus korában is, ami azért így nem egészen igaz mindenkire az Ószövetségben.
Ez a „nem egészen igaz” sajnos, a film egészére áll: hol itt, hol ott lépnek be olyan elemek, amelyek vagy az Újszövetségnek, vagy a történelemnek nem egészen felelnek meg. Kezdve attól, hogy itt Mária Magdaléna (Amber Rose Revah) mintha maga is apostol volna, kezdettől fogva állandóan velük kóricál mindenhová, amit sem a Szentírás nem bizonyít, sem a korabeli szokásoknak nem felel meg; bezárva olyan következetlenségekig, hogy a korabeli keresztre feszítéseknél T formájú keresztet alkalmaztak – ahogy itt a két lator esetében is látható –, viszont Jézust a katolikus feszület-ábrázolásokon megszokott † formára szögezik fel.
Mi ez a kivételezés a kivégzésnél?
Jézust (Diogo Morgado) a hegyekben kóborló vándorként ismerjük meg, aki épp Pétert, a halászt (Darwin Shaw) szemeli ki és szerzi meg egy csodás halfogás által (öccsét, Andrást kifelejtve) első tanítványának. Látjuk még Tamás (Matthew Gravelle), Júdás (Joe Wredden), Máté (Said Bey) apostolokat, meg mindenütt a tömeget, aki kellőképpen lelkes, ha Jézust meglátja. Közben van egy pár ismert és látványos csodatétel, mint a kenyér- és halszaporítás, vízen járás, Lázár feltámasztása, néhány mindenki által tudott jézusi mondás: (pl. „Az vesse rá az első követ…”), aztán irány Jeruzsálem! Megismerjük a zsidó és római szereplőket, közben megtörténik az árulás, a szenvedéstörténet, ahol Pilátus (Greg Hicks) többször is kezet mos, Mária (Roma Downey producer) többször is kellően kizokoghatja magát és Jézus kiszenvedheti a lelkét. Az egész olyan, mint egy együtt éneklős koncert: a rendező mintha várná, hogy a közönség hangosan visszamondja a legismertebb mondatokat.
Lehet, hogy többeknek kicsit cinikusnak hat a leírásom stílusa, de ez a film ilyen: közepesen közhelyes, sem hideg, sem meleg. Az alkotók vigyáztak rá, hogy sem a katolikus, sem a református, sem a zsidó egyházat ne sértsék meg, ezért aztán, amit látunk, szép és lassan csordogáló középszer, nézhető, de minek? Semmit sem kapok belőle, csak egy nem túl fantáziadús hittanórát. Képeskönyv – hívőknek és hitetleneknek, amit majd le lehet vetíteni DVD-ről különféle közösségekben akár hittérítésül is. Lehet helyeselni és el lehet szörnyülködni, „Olyan szép!” – mondja majd rá, aki az ilyenekhez szokott, mint ahogy egy sereg egyházi személyiség dicsérte. A filmkritikus csak azért fanyalog, mert eszébe jut Pier Paolo Pasolini, Franco Zeffirelli, Martin Scorsese, Mel Gibson egy-egy filmes remeke ugyanebben a témában, mennyire más az, amikor az alkotónak valami több mondandója is van! Itt nincs semmi több, van viszont egy kinek nézhető, kinek kicsit unalmas, szájbarágós Jézus-mozi egy sármos tekintetű portugál Krisztussal, akinek a szelleme átlyukasztott kézzel prédikál. Lehet, hogy ilyen iránt is nagy az igény, mindenki megvallhatja a hitét, vagy először találkozhat a történettel, nem lesz belőle botrány, mindenki nyugodt lehet.
A film zenéje – Lorne Balfe munkája – és fényképezése – Rob Goldie operatőrnek köszönhetően jó. A színészek között nincsenek sztárok, ők tisztességes, de nem különösebb játékkal néznek, amerre kell, szöveget mondanak, ahogy kérik tőlük. A siker nálunk se fog elmaradni.