Itthon is megtalálhatnák számításaikat a fiatalok

A következő tíz évben is rengeteg fiatal tervez külföldi munkavállalást – derül ki a BT (British Telecommunications) által ismertetett országos felmérésből. A kutatást a Medián munkatársai a 14–25 éves korosztály, az 1996–2007 között született Z-generáció bevonásával végezték el. A fiatalok válaszoltak azokra a kérdésekre is, milyennek látják saját jövőjüket és a hazai társadalmi, gazdasági folyamatok alakulását a következő tíz évre vetítve.

Ez a nemzedék jó négyötöd részt arra számít, hogy a jelenleginél is nagyobb arányban mennek külföldre dolgozni tartósabb időre a munkavállalók. A válaszolók azt is előrejelzik, hogy a hazai felsőoktatásban megszerzett diplomájuk külföldön még versenyképesebb lesz, könnyebb elhelyezkedést biztosít, mint Magyarországon. A Z-nemzedék többsége úgy véli, tovább nyílik a szociális olló a szegények és a gazdagok között, viszont a nemek közötti fizetésbeli aránytalanságok mérséklődni fognak a következő évtizedben.

A felmérést a BT (British Telecommunications) magyarországi Regionális Szolgáltató Központja rendelte meg, és elsősorban arra volt kíváncsi, milyen feltételeknek kell megfelelnie a jövő munkaadójának, ha lépést akar tartani a munkaerőpiaccal. „A hazai munkavállalók csaknem felét adó, az 1980–95 között született Y-generációt már meglehetősen jól ismerjük, sok kutatás készült a munkavállalási szokásaikról, igényeikről – a mostani felmérésben egy új kört, a jelenleg még középiskolában, felsőoktatásban tanulókat, vagy épp az első egy-két munkavállalói évüket töltő fiatalokat kérdezték meg a kutatók” – mutatott rá az országos felmérés jelentőségére Szabó Zoltán, a BT ügyvezetője.

A szakember hozzátette: régebben munkát, munkahelyet kerestek a frissen végzettek, ma már sokkal inkább a munkaadó kiválasztásáról beszélhetünk. A munkaerőhiány lépéskényszerbe hozza a cégeket, ezért szerették volna megismerni, mi az, amit a fiatalok a reménybeli munkaadóikban keresnek. „Az eredmények egyszerre biztatóak és nyugtalanítóak. Fontos látni, hogy például a szolgáltató-központok (SSC) által kínált karrierlehetőségek és juttatások teljes összhangban vannak a Z-nemzedék vágyaival és elképzeléseivel, ám kihívás, hogy ezt az információt hatékonyan el is juttassuk, átadjuk számukra. Nehéz meggyőzni őket arról, hogy az általuk vágyott foglalkoztatási formák és az elképzelt életszínvonal itt Magyarországon is elérhető, megvalósítható és egy gyorsan fejlődő szektor kínálja számukra ezeket a lehetőségeket” – vázolta a kutatás összegzéséből származó tennivalókat Szabó Zoltán. Ugyanakkor aggasztó, hogy miközben a Z-generáció minden második tagja tartja elképzelhetőnek, hogy külföldön folytatja, orvos 2 százalékuk, pedagógus pedig 10 százalékuk akar lenni, ami kérdéseket vet fel a rendszer fenntarthatósága szempontjából.

Az is kiderült, hogy a nők alacsonyabb „álomfizetéssel” is beérik, mint a férfiak; a nők a 369 ezer forintos nettó fizetést kifejezetten jónak gondolják, a férfiak 471 ezer forintot szeretnének kézhez kapni. A fiatalabbak 447 ezer forintos elvárásával szemben az idősebbek átlagosan már 399 ezer forinttal is beérnék. A nők nemcsak alacsonyabb bért, de több kötöttséggel járó munkakört is elfogadnának. „A fizetés jelentősége kiemelkedő: a válaszok 80 százalékában szerepelt, és minden negyedik válaszadó szerint ez a legfontosabb. Ezt a biztos munkahely és a munkahely hangulata követi.

A nők döntésében nagyobb a súlya a biztonságnak, a munkakörülményeknek, a munkahely hangulatának és családbarátságának, a férfiak szemében viszonylag nagyobb szerepe van a fizetésnek, az előmeneteli lehetőségeknek, a modern irodai környezetnek, a cég hírnevének” – mondta el az eredményekkel kapcsolatban Beck László, a Medián kutatási igazgatója.   

„Az ember akkor érzi jól magát egy munkahelyen, ha otthon van” – ez a mondat pár hete egy állásbörzén hangzott el egy fiatal szájából. Mi a BT-nél ezt szintén így gondoljuk, és a szolgáltató szektor meg tudja adni, amit egy elképzelt külföldi munkaadótól remélnek a Z-generáció tagjai: stabil munkahelyet, biztos megélhetést, változatos munkaköröket, jó karrierút lehetőségeket, mindezt olyan környezetben és munkahelyi hangulatban, ami miatt inkább hazajönni érdemes kisebb presztízsű külföldi munkavégzésről, semmint külföldi munkavállalásban gondolkozni – akár itthonról dolgozhatsz Londonban” – mondta el Szabó Zoltán.

Ami a szolgáltató központok ágazatot illeti a munkavállalási tervekkel kapcsolatban, elmondható, a cégtípus általános megítélése egyértelműen kedvező, és ebben a tekintetben nincs különbség az egyes demográfiai csoportok között. A válaszadók csaknem kétharmada szívesen dolgoznék ilyen jellegű cégben, és az utóbbiak háromnegyede arra is hajlandó lenne, hogy ennek érdekében elköltözzön (egy közelebbről nem meghatározott) vidéki nagyvárosba.

Ugyanakkor a szolgáltató központok nem örvendenek egyértelműen pozitív megítélésnek, nem teljesen világos, hogy milyen munkavégzés folyik jelenleg ezekben a központokban, a szektor ismertségén szintén van még mit dolgozzunk  – mondta el a feladatokkal kapcsolatban Szabó Zoltán, a BT ügyvezetője. Egyúttal bejelentette: a Z generációt is érintő, a munkaerő-problémákkal összefüggő és a szakterület más kihívásaira is válaszolni hivatott közös gondolkozásra hívják a legnagyobb szolgáltató központok vezetőit.