(A Magyar Hang cikke) Nyilatkozott a napokban súlyos támadást elszenvedett Jeszenszky Géza a Klikk TV-nek. A volt külügyminisztert hétfőn ütötték le egy vascsővel, ami miatt betört a koponyája és meg kellett műteni. Elmondta, még kórházban van, de már reméli, hogy nem sokáig. Életveszélyben volt, de megoperálták, mert olyan sérülést szenvedett el, mintha csak egy golyó ment volna a fejébe.

Jeszenszky megtámadását saját fia, a kormánypárt rendíthetetlen híve, Jeszenszky Zsolt hosszú cikkben értelmezte, amelynek egyik fő állítása az volt, hogy édesapja a sátánt szolgálja. – Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is – írta.

Ezzel kapcsolatban arról kérdezték Jeszenszky Gézát, hogy az ütés fájt-e neki jobban vagy a fia reakciója. Ő úgy fogalmazott, megírta a fiának, hogy ha ő csak a véleménycikke első felét fogalmazta volna meg (amelyben az írás leginkább köszönetet mond azoknak, akik jobbulást kívántak édesapjának), akkor csak örült volna. – De az a helyzet, hogy ez egy betegség. Ő egy politikai fanatizmus áldozata (…). Az Orbán-hit vallásszerű, olyan, mint egy szekta, hogy a hívei vakon hisznek mindenben, amit a próféta  mond, másrészt pedig olyan magabiztosak, hogy aki mást gondol, azt lesöprik, hogy annak biztos nincs igaza. Úgyhogy elsősorban őt sajnálom – fejtette ki Jeszenszky Géza.

Egyébként olyan reakciókat is kap a volt miniszter, hogy a fia egyszer még nagyon fogja magát emiatt szégyellni, de ő nem tudja, hogy ez így lesz-e, „én csak remélem, hogy ebből ki lehet gyógyulni, de nem vagyok ebben a biztos″.