A „3 jó cselekedet”-re vállalatok, sajtóorgánumok, civil szervezetek valamint magánszemélyek nyújthatták be pályázatukat, részletesen kifejtve 3 olyan jó tettüket, amelyekkel a társadalom tagjait segítették 2014-ben. A felhívásra 50 pályázó küldte be 3-3 jó cselekedetét. A média által benyújtott legjobb jótettet „Az év legsegítőkészebb médiuma”, a legtöbb szavazatot kapott magánszemélyt pedig „Hétköznapi hős” díjjal tüntették ki.
A vállalatok számára kiírt öt kategóriából a K&H Csoport három jó cselekedete közül kettő is előkelő helyezéseket ért el három kategóriában. A K&H Gyógyvarázs mesedoktorok program részeként 130 K&H-dolgozó olvasott mesét kórházakban és további 57-en mondták videóra kedvenc történetüket, hogy jobb kedvre derítsék a gyermekosztályok ápoltjait. A legkreatívabb jó cselekedet kategória 3. helyezését a látássérültek triatlonversenye érte el: K&H-s dolgozók futottak, úsztak és kerékpároztak együtt látássérült sportolókkal.

