Keményedik a western; ez nem újdonság ugyan Sam Peckinpah 1969-i Vad banda filmje óta. De ha felidézzük Henry Hathaway ugyanakkor késuzült «A félszemű seriff» című opusát John Wayne, Glen Campbell, KimDarby, Robert Duvall és Dennis Hopper főszereplésével, amely pontosan ugyanabból a regényből (Charles Portis: True Grit) készült, mint ez «A félszemű», érzékelhetjük azt a változást, amely Amerika egyik legnépszerűbb filmtípusának, a westernnek a történetét átrajzolta az évtizedek során. A látásmód lett reálisabb és naturálisabb, és csak a végtelen természeti környezet maradt meg, bár az is vesztett romantikájából, hogy maga is a nehézségek kifejezőjévé váljék.
A kortárs író, Charles Portis műve az 1870-es évek Amerikájának határvidékére vezet, ahol a törvényességet nem egyszer olyan kétes hírű revolverhős seriffek, rendőrbírók és fejvadászok közreműködésével próbálják megtartat(at)ni, akik pár éve még maguk is vonatot, bankot raboltak bandájukkal, csak aztán átálltak a törvény oldalára. Persze, egy olyan országban, ahol mindenkinek a saját fegyverével kell megvédenie magát és családját, és ahol a törvény embereinek jobbára tűzharcban járatlan polgári önkéntesek jutnak segítőül, nemigen szabad számonkérni, miért lőtt előbb, semmint kérdezett? Pedig a filmben úgy ismerjük meg a címszereplőt, hogy éppen egy bírósági tárgyaláson kéri számon rajta egy ügyvéd, hogy az élve behozott bűnelkövetők mellett hányat tett el maga láb alól, az elfogás „velejárójaként”? És ez a szám nem csekély.
Rooster Cogburn seriff (Jeff Bridges) tehát megéri a maga pénzét: kemény, véres kezű pisztolyharcos és alkoholista, de a maga nemében a legjobb bűnüldöző. Ezért is van, hogy a film igazi főhőse, Mattie Ross (Hailee Steinfeld), aki 14 éves fejjel nekivág, hogy számonkérje apja gyilkosát és kirablóját, a legjobb fejvadász keresése közben, híre alapján éppen ezt a korhely vénembert fogadja fel a feladat végrehajtására. Mielőtt hosszas huzavona közepette elindulna az embervadászat, felbukkan a képben egy kissé piperkőc, kissé szószátyár texasi lovascsendőr, LaBoeuf (Matt Damon) is, aki egy másik ügyben, egy texasi gyilkossága miatt keresi ugyanazt a rosszembert, Tom Chaney-t (Josh Brolin), akiért majd jó fejpénzt kaphat. Bár igazából senkinek sincs kedve a többiekkel társulni, a sors úgy hozza, hogy végül is a szükségben egymásra szorulnak.
Ethan és Joel Cohen, azaz a Cohen testvérek filmje nem remake a szó filmes értelmében, hanem az eredeti mű új olvasata, amelyben a naturális kegyetlenség és a humor úgyanúgy megvannak, csak a látásmód és a hangsúlyok tolódnak el a korábbi filmadaptációhoz képest. Előző nagy sikereik: a Fargo, vagy a Nem vénnek való vidék, noha nem voltak western filmek, mégis A félszemű is ugyanazt a hangulatot, ugyanazt a miliőt idézi fel, csak most vadnyugati keretben. Azt a kegyetlen, romantikátlan világot, amelyben kinek-kinek meg kell vívnia a maga harcát, amit persze visszatekintve – ahogy a vénkisasszonnyá lett főhősnő is elmondja –, keserű öngúnnyal lehet akár jó kis szórakozásnak tartani utólag.
A félszemű mindezzel együtt szép film is. Roger Deakins kamerája akár tág tereken pásztáz, akár zord hegyvidékeken, havas erdőkben kíséri hőseinket gyönyörű, szinte még szűz tájakat mutat, és az emberi környezet mikroklímáját is tökéletesen érzékelteti. Carter Burvell zenéje sem a megszokott country sláger hangulattal kíséri a történetet, inkább Dvořák IX. (Új világ) szimfóniájának stílusjegyeit idézi nagyon szép motívumokkal. A Cohen fivérek egyben forgatókönyvírók is, így teljes egyetértésben tudnak átváltani írásból rendezésbe, miközben meghagyják az eredeti regény mondatait is.
Színészvezetésük is a megszokott tökéletes. A főszereplő amatőr kislányra, Hailee-re, aki valóban azonos életkorú a szerepével, nagyon nehezen találtak rá, de benne tökéletes színésznőre leltek, holott ez az első szerepe. Igaz, ez a szerep nagyon jó, de fizikálisan és mentálisan is ugyanakkor nagyon nehéz. Hailee ígéretesen jól formálja meg a mű igazi főszerepét, és válik méltó partnerévé méltán híres szereplőtársainak.
Jeff Bridges-re rá sem lehet ismerni. Szinte fürdik a szerep adta lehetőségekben, amit a számára újdonság western kínál. Egy eltűnőben lévő kor még élő szemtanújaként magasodik mindenki fölébe, miközben emberi esendően nevetséges is. Matt Damon már egy újabb kor fiatalságával és tapasztalatlanságával igyekszik belopni magát az öreg elismerésébe jól érzékeltetve ennek az alaknak a gyarlóságait is. Ennek a hármasfogatnak az egymáshoz változó kötődéssel való viszonya élményt adó a néző számára. A filmben más ragyogó figurák is felvonulnak, mint a medvebőrös vándor felcser, a lánnyal alkudozó pénzember, a humánus rablóvezér és mások.
Bár a főhős egy 14 éves kislány, a film nem családi mozi, és nem ifjúsági kalandtörténet, jóllehet, ő egy picit Huckleberry Finn alakját is idézi pikareszk útján. Hogy a film ne happy end-del záródjék, arra kiváló a vénkisasszonnyal való találkozásunk, és az ő találkozása az emlékeivel. Bárhonnan nézzük is, ennek a filmnek méltán nagy közönségsikert lehet jósolni. Függetlenül attól, hogy hány Oscar-díjat tud majd besöpörni február végén, az utóbbi idők egyik legjobb amerikai filmje.
A magyar forgalmazást követően, a díjátadással szinte egy időben, a Cartaphilus Könyvkiadó kiadásában, és az Alexandra forgalmazásában Portis regénye is olvasható lesz magyarul, amely a kortárs amerikai irodalomnak népszerű alkotása. Remélhetőleg nálunk is sikere lesz mindkettőnek.
