Nem tudjuk, hova kerül. Eddig a teste Berlin és Budapest között hányódott, de a lelke a nagyvilágban keringett. Nem kért útlevelet, nevére a Nobel-díj nyomta rá a vízumot. Író volt, túlélő, és ahogy általában a tiszta emberek, végtelenül hiszékeny. Ha színésznek születik, naiva szerepet kap, játszania sem kell, csak átélni. A legborzalmasabb időben is hitt a jövőben, a szép szónak, pedig tudhatta: olykor a hazugság is művészet. Legismertebb műve a Sorstalanság nevet kapta, talán csak azért, mert a Kertész Imre már foglalt volt.
A sors fintora, hogy amikor végleg elmegy, talán akkor tér vissza leginkább. Mostanában már nem a saját nagyságának árnyéka volt, hanem kora sok semmiségének eltakarója. Inkább emlegették a betegségét, kacskaringós utazásait, mint a nemzet büszkeségét. Tehették, irtózott a jelzőktől, elfogadta a zsidót, a magyart, az internacionalistát, de soha nem verte a mellét, ha származásról, vallásról kellett beszélnie.
Amikor megsiratjuk, irigyeljük is, a kultúra botcsinálta politikusai, az álszent államférfiak után végre megfelelő társaságba kerül. Várhatják Rudyard Kipling, Anatole France, Bernard Shaw, John Steinbeck, esetleg a magyar Gyurik: Oláh, Hevesy, Békésy. Ők ott, fent tudják, ki érkezik, mi itt, lent fel sem fogjuk, hogy ki távozott.
X X X
Jean-Claude Juncker elnök részvétüzenete Kertész Imre halálára
„Meg szeretnék emlékezni a nagy magyar íróról, Kertész Imréről, aki tegnap hunyt el Budapesten. Élete és munkássága az emberi szellem nagyságának tanúságtétele.
Kertész Imre az európai történelem legsötétebb éveit élte át. Sok ezer magyar zsidóval együtt tizenévesen került Auschwitzba, ahol az emberi romlottság legmélyét tapasztalhatta meg. Túlélte a borzalmakat és volt elég erő benne ahhoz, hogy leírja tapasztalatait.
Kertész Imre 2002-ben kapott irodalmi Nobel-díjat. Az író nagy szerénységgel jegyezte meg akkor, hogy önmagának írt, nem volt közönsége. Ma nagy az adósságunk az íróval szemben, és köszönettel tartozunk neki, hogy munkája megjelent. Kertész Imrének mindig lesz olvasótábora” – fejeződik be az Európai Bizottság elnökének szerkesztőségünkhöz eljuttatott ma (2016. április 1.) kora délelőtti üzenete.
Kertész Imréről és művei itt, tessék kattintani!
A vonakodó magyar – Wilhelm Droste írása a Neue Zürcher Zeitungban
Kertész Imrét nehéz viszony fűzte saját hazájához, halálhírét azonban a megbékélés pillanatai követték, a frontvonalakon átnyúlóan – írja a Neue Zürcher Zeitung. Így értékeli a helyzetet Wilhelm Droste, a magyar irodalom egyik legkiválóbb német szakértője. Mint rámutat, az író sokkal szervesebben illeszkedett a magyar hagyományokhoz, mint ahogy azt maga szerette volna. A kötődést támasztotta alá, hogy 4 éve mégiscsak visszatért Budapestre, pedig Berlinből sorozatosan hevesen támadta az országot, mondván, hogy az egyáltalán nem hajlandó tanulni a hibáiból és tévedéseiből. A betegségével együtt gesztust akart gyakorolni, hogy megbékéljen hazájával. Lehet, hogy ennek éppen a halálával jött el az ideje. A riasztóan kormánybarát állami rádió a gyászról számolt be a társadalom minden szegletéből. Úgy látszott, mintha távoztával Kertész egy másodpercre legyőzte volna a mérgezett légkört. Nyílt antiszemitizmusra nem kell számítani, de várhatóan bőven lesznek rejtett támadások. A harcos író már nem tud védekezni. Most másoknak kell elérniük, hogy munkássága a jövőben is hasson. Egyesek bizonyosan már a közeli jövőben megpróbálják a nacionalista piedesztálra emelni a szabad szellemű és internacionalista Kertészt. Csak remélni lehet, hogy a gyász méltó lesz Orbán Viktor New Yorkból küldött szép szavaihoz. Hogy a tisztelgés a méltóságot és az életet szolgálja.
