A Facebookon szervezett tüntetés résztvevői a József nádor térről a Hősök terére vonultak, ahol Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója megköszönte a résztvevők jelenlétét.

(A szerk. megj.: Mindazonáltal célszerű lett volna, ha az internetszolgáltatók, kicsik és nagyok képviselői egyaránt, szót kértek volna a tüntetés színpadán, és elmondták volna: internet-fogyasztót és szolgáltatót egyaránt minősíthetetlenül sújt a tervezett netadó, aminek nincs helye és jogosultsága a 21. század második évtizedének Magyarországán. Ellene van a haladásnak, a digitális társadalom fejlődésének, a tudományos és műszaki haladásnak, az oktatásnak, a gazdasági életnek és nem utolsósorban a sajtó- és véleményszabadságnak. Ha netán a szolgáltatók azzal magyaráznák a távolmaradásukat, hogy a kormánnyal kötött „stratégiai szerződésük” nem teszi lehetővé a véleménynyilvánításukat, akkor viszont el kell gondolkodniuk azon: érdemes volt-e ebben a szellemben szerződni egy hataloméhes kisebbséggel, ahelyett, hogy a haladás iránt elkötelezett többséggel szerződtek volna…)

FRISSÍTÉS, ORIGO.HU, 2014. október 28., 16:17

Megszólalt a Magyar Telekom vezérigazgatója: „Sokkoló, érthetetlen az internetadó”

Sokkoló, érthetetlen az internetadó, minden szereplőt az adatforgalom korlátozására kényszerít, pedig a világ pont az ellenkező irányba megy, mondta Christopher Mattheisen. A Magyar Telekom vezérigazgatója szerint nem új sarcra, inkább könnyítésekre számítottak, amikor a kormány az adópolitika felülvizsgálatáról beszélt.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható, tessék kattintani!

Résztvevők az internetadó elleni tüntetésen Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete előtt 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

Tüntetők egy csoportja azonban a Fidesz-székházhoz vonult, ahol a szervezők kérésére magukkal vitt régi számítástechnikai eszközökkel, például klaviatúrákkal kezdte dobálni az épületet. Az eszközöket a szervezők egy általuk ironikusan „eszköz-dobálósnak” nevezett, a Youtube videomegosztó portálra helyezett videóban is kérték a tüntetőktől. 

Egy tüntető a redőnyt rongálja a Fidesz Lendvay utcai székházának erkélyén, ahol a résztvevők egy csoportja régi számítástechnikai eszközökkel dobálták az épületet 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

Többen felmásztak a székház földszinti erkélyére, ahová két uniós zászlót is kifüggesztettek. A demonstrálók a „Viktátor”, „demokráciát”, „Európa”, „áfacsalók” felkiáltásokkal és hangos éljenzéssel kísérték a dobálást, majd egy molinó is megjelent, rajta „Az alaptörvény érvénytelen” felirattal.

A tüntetők a Fidesz-székház néhány ablakát bedobták, és a redőnyöket is megrongálták. A székház előtti kerítés egy darabját kidöntötték.

Több tv-stáb tagjait is inzultálták, a HírTV riporterét egy alkalommal megakadályozták abban, hogy tudósítson a helyszínről.

A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt, de egyelőre a demonstrálók a helyszínen maradtak. A rendőrök este 9 óra előtt kordont vontak a székház elé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnap este fél tíz előtt néhány perccel megjelent közleményében hangsúlyozta: a rendőrség garantálja a közrendet, közbiztonságot. Közölték: a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz érkező demonstrálók közül néhány, arcát sállal, csuklyával takaró ember megrongálta a székház két nyílászáróját. Az ingatlan kerítését bedöntötték, felmásztak az erkélyre.

A rendőrség felszólítására a csoport elhagyta az ingatlan területét – tudatták.

A Készenléti Rendőrség a személy- és vagyonbiztonság védelmében kettős sorfalban felállt az épület elé.

A rendőrség és a tüntetés résztvevői között konfliktus nem alakult ki – közölte a BRFK, amely az MTI este 9 óra utáni kérdésére közölte: addig nem vettek őrizetbe senkit a demonstrálók közül; a tüntetők, illetve a rendőrök létszámáról nem adtak tájékoztatást.

Este tíz óra után a tüntetők létszáma néhány tucatra csökkent, illetve folyamatosan csökken, megszűntek a bekiabálások és a dobálás is. A rendőrök megnyitották az utat a forgalom előtt a Dózsa György út és az Andrássy út érintett szakaszán, egyedül a Lendvay utca Fidesz-székház előtti része maradt lezárva.

 

A jogszabály visszavonását követelték vasárnap

(20:17) Az internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt Gulyás Balázs, a „Százezren az internetadó ellen” című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója a vasárnap este a budapesti József nádor téren tartott tüntetésen.

Résztvevők mobiltelefonnal világítanak az internetadó elleni tüntetésen Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete előtt 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

Gulyás Balázs főszervező beszédet mond  az internetadó elleni tüntetésen Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete előtt 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Marjai János)A Fidesz megsarcolja és becsapja az embereket és a saját választóit is, mivel 2008-ban még ők is az internetadó ellen voltak – hangoztatta a szónok a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti teret megtöltő demonstrálók előtt.

A tüntetés kezdetekor a szervezők lejátszották Nyitrai Zsolt fideszes politikus 2008-i egyik sajtótájékoztatójának hangfelvételét, amelyen kijelentette: a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését.

A több mint 200 ezer követővel rendelkező közösségi oldal alapítója közölte: 48 óra „haladékot adnak a kormánynak”, hogy visszavonja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot; ha ezt nem teszik meg, kedden újra demonstrálni fognak.

Gulyás Balázs azt mondta: „a korrupt adóhatóságnak” és Orbán Viktornak sem fognak internetadót fizetni. A tervezett új közteherrel kapcsolatban megjegyezte, hogy Orbán Viktor távozásával biztosan nem lenne netadó.

A netadó bevezetésével a kormány elvágja Magyarországot a világtól, „lábon lövi a gazdaságot” és több ezer munkahelyet veszélyeztet – vélekedett.

A kormánynak azért sem tetszik az internet, mert aki használja, az többet lát a világból – jelentette ki a tüntetés szervezője.

A demonstráción Orbán Viktort és Putyin orosz elnököt ábrázoló zászlókat lengettek. A téren transzparensek is feltűntek, az egyiken volt olvasható, hogy „Bűnözőknek nem adózunk”.

Beszéde végén Gulyás Balázs azt kérte a résztvevőkről, hogy – tiltakozásuk jeléül – a náluk lévő mobiltelefonokat tartsák a magasba, és világítsanak az égbolt felé. A szervező emellett azt is kérte a demonstrálóktól, hogy járuljanak hozzá a költségekhez a rendezőknél.

Ezután a résztvevők – egy „Nem a netadóra” feliratú molinó mögött – elindultak a József nádor térről a Fidesz Lendvay utcai székháza felé, hogy – a jelzetteknek megfelelően – a náluk lévő nem használt számítástechnikai eszközöket lerakják a székház elé.

Résztvevők vonulnak „NEM A NETADÓRA!” feliratú molinóval az internetadó elleni tüntetésen Budapesten, az Andrássy úton 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Marjai János)

A tömeg – rendőri biztosítás mellett – a József Attila utcán és az Andrássy úton vonult a Hősök tere felé. A tüntetők azt skandálták, hogy „Nem hagyjuk!”, illetve „Orbán, takarodj!”.

Résztvevők az internetadó elleni tüntetésen Budapesten, a Hősök terén 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Marjai János)

 

 

Résztvevők az internetadó elleni tüntetésen Budapesten, a Hősök terén 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Marjai János)

Az internetadó ellen Budapesten kívül Pécsett mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian tüntettek.

Pécsett, a Széchenyi térre szervezett tüntetés résztvevői előtt felszólalók az internetadó bevezetését átgondolatlan, dilettáns lépésnek nevezték. Úgy vélték: az új adó nehezíteni fogja az információhoz való hozzáférést, a legújabb tudományos eredmények megismerését, sérti a szólás- és információ-szabadságot, valamint az esélyegyenlőség elvét.

Résztvevők transzparensekkel az internetadó elleni tüntetésen a pécsi Széchenyi téren 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Miskolcon a budapesti kezdeményezéshez kapcsolódva gyűltek össze a Városház téren, hogy az internetadó bevezetése ellen tiltakozzanak. A felszólalók függetlenségüket hangoztatták a pártok politikájától.

Résztvevők az internetadó elleni  tüntetésen Miskolcon, a Városház téren 2014. október 26-án. (MTI Fotó: Vajda János)

Az MTI-hez eljuttatott közlemények szerint a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok közül támogatja a demonstrációt az LMP, az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Jobbik is. Ugyancsak részvételre buzdított az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006. A kezdeményezés mellett állt ki a Liga Szakszervezetek. Az internetadó ellen felemelte szavát a Pedagógusok Szakszervezete is. Szakmai szervezetek szintén tiltakoztak az internetadó terve ellen, köztük a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület.

A parlamentnek múlt kedden benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazta az internetadót, amelyet az internet-szolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán kijelentette: a kormánypárti képviselőcsoport az adó bevezetését úgy képzeli el, hogy az a magánszemélyek után maximum 700 forintos havi terhet jelenthet, de ennek megfizetését is a szolgáltatókra hárítanák olyan formában, hogy azt ne terhelhessék át a fogyasztókra. A gazdálkodó szervezeteknél is elképzelhetőnek nevezte egy felső határ megszabását.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán egyeztetett a távközlési szolgáltatók képviselőivel, a találkozóról kiadott közlemény szerint a miniszter az adó bevezetésének okaként azt jelölte meg, hogy a telefonforgalomra kivetett távközlési adó megkerülésére használták az internetet, s ezt a kiskaput kívánja az állam bezárni az internetadó bevezetésével, amiből 20–25 milliárd forint bevételre számít a költségvetés. Az egyeztetésen a miniszter jelezte, hogy készek a szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételére, és arra van is mód a törvény parlamenti elfogadásáig.

Az internetadó bevezetésének terve ellen tiltakozik a MÚOSZ
„A magyar kormányzat és a parlament évek óta módszeresen szűkíti a demokratikus nyilvánosságot. Az új médiaszabályozás, az állami hirdetések központosítása és célzatos elosztása, a reklámadó bevezetése antidemokratikus, a nemzetgazdaság egészét romboló lépések. Az állampolgárok tájékozódáshoz való jogát korlátozó javaslat a legújabb kormányzati ötlet, az internetadó bevezetése is, ami ellen a tervezet visszavonását követelve a leghatározottabban tiltakozunk.

A MÚOSZ Elnöksége a Hír TV stábját ért atrocitásra utalva hangsúlyozza: a média munkájának akadályozása, az újságírók fenyegetése a sajtószabadságot sértő magatartás, ezért követeljük az újságírók testi épségének szavatolását, munkájuk feltételeinek biztosítását” – olvasható a legnagyobb hazai újságíró-szervezet állásfoglalásában.

Neelie Kroes: tiltakozni kell az új közteher ellen

(15:37) Az internetadó bevezetése elleni tiltakozásra szólított fel vasárnap délután az egyik népszerű közösségi oldalon közzétett rövid üzenetében Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnöke.

A liberális holland politikus a Twitteren arra hívta fel mikroblogjának követőit, hogy támogassák azokat, akiket felháborít a magyarországi internetadó terve, és utcára vonulnak Budapesten, vagy csatlakozzanak hozzájuk.
Neelie Kroes már több üzenetben tiltakozott az internetes adatforgalom megadóztatásának terve ellen. A Financial Timesnak adott nyilatkozatában a héten arra az álláspontra helyezkedett, hogy az internetes adatforgalom egyoldalú megadóztatása „nem okos ötlet”; növelné a fogyasztók által fizetendő díjakat és visszafogná a gazdaságot. 

Csütörtökön két Twitter-üzenetben is foglalkozott a magyar kormány adótervével. Az elsőben szégyennek nevezte a javaslatot, s világossá tette, hogy nem támogatja, a következőben pedig „rossz iránynak” nevezte a kezdeményezést.