Kezdődik a balatoni idény – siófoki meglepetések

Az idegenforgalmi szakemberek szeretnék előrehozni a szezont, és mindenféle kedvezményekkel csalogatják a vendégeket. Erőfeszítéseik már a múlt években is sikerrel jártak, hiszen nőtt a belföldi turizmus, amelynek részesedése az egész idegenforgalomból eléri az ötven százalékot. További bővüléssel kecsegtet a Széchenyi Pihenőkártya, s a bevétel növekedése egyszersmind azt jelzi, hogy több százezer embernek ad munkát, megélhetést az üdültetés. Nem szólva az ágazat gazdasági hasznáról. (A turisták által gerjesztett bevételek nyolc-kilenc százalékkal járulnak hozzá a nemzetgazdasághoz.)

Ami a most kezdődő idényt illeti: főként a Balaton fővárosában, Siófokon számíthatunk különleges újdonságokra. Több mint hatmilliárd forintot fordítottak a városközpont felújítására. A százéves víztorony immár nem csupán jelkép, hiszen teraszáról a környék panorámája tárul a vendégek elé, a legfelső szinten kialakított forgó kiállítótérből akár egy helyben ülve is körbepillanthatunk. A szabadtéri színpad és a megszépült nagy strand nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem változatos programokat is kínál.

A tavalyi sikeren felbuzdulva a SiófokNights karszalag kuponkedvezményei mellé június végétől a családok igényeihez igazodó SiófokNights Family is elérhető, mely 120 ezer forint megtakarítást eredményez a pihenőknek. A mai, május 25-i „kapunyitásra” Siófok maximálisan felkészült. Látványos és élvezetes lesz a szezonnyitó, hiszen a Kálmán Imre-szobortól hintós ünnepi díszmenet indul, a kikötőbe érve Siófok polgármestere átveszi a város kulcsát és díszpolgárrá avat egy neves személyiséget.

Ez évben is a Balatonra költözik a köztévé, ugyanis a Balatoni nyár című műsor maponta jelentkezik az m1-en. Tavaly nyáron a televízió összesen hráomszáz munkatársa dolgozott a műsoron, és 8164 perc élő adásban népszerűsítették Közép-Európa legmelegebb tavának és környékének eseményeit. Az idén június 11–szeptember 2. között jelentkezik a műsor délelőttönként az M1-en, valamint a Kossuth Rádió hullámait is elérik a balatoniak.