Az első félévben használatba vett lakások számának alakulása számottevő régiós különbségeket mutat. Miközben több térségben (Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon) növekedés következett be, aközben a Dél-Dunántúlon és Közép-Magyarországon az átlagosnál nagyobb mértékű, egyaránt 38 százalékos a felépített lakások számának csökkenése. Esztendővel azelőtt még Közép-Magyarországon összpontosult a lakásépítések több mint fele, most mindössze 41 százaléka épült abban a régióban.
Budapesten az előző évi látványos visszaesést követően ebben a félévben további 53 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 2011 első félévében. A községekben 29, a városokban 13 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, a megyei jogú városokban viszont 34 százalékos növekedés következett be a múlt év azonos időszakához képest.
A kiadott építési engedélyek száma – Nyugat-Dunántúl kivételével – valamennyi térségben csökkent, a legnagyobb mértékben (26%) Közép-Magyarországon. Budapesten fél év alatt mintegy ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ami az egy évvel azelőttinek 79 százaléka.
Az építtetői kör összetételét továbbra is a természetes személyek súlyának növekedése jellemzi. Az általuk épített lakások aránya 58-ról 65 százalékra emelkedett a múlt év első fele óta. A vállalkozások által épített lakások aránya ugyanekkor 40-ről 32 százalékra csökkent. Budapesten, ahol egykor a vállalkozói lakásépítés meghatározó volt (77%), most a lakások több mint felét (53%-át) természetes személyek építtették. Az idei első félévben mindössze 43 lakás épült önkormányzati megbízásból.
Az építtetői kör átrendeződésével összhangban tovább csökkent az értékesítésre épített lakások aránya (43-ról 35%-ra), a saját használatra épített lakásoké nőtt (56-ról 61%-ra). Bérbeadásra a lakások 4 százaléka épült, ez egy évvel azelőtt 1 százalék volt.
A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása alig változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 51, az egyéni vállalkozások a lakások 32 százaléékát építették (2011 első félévében 54, illetve 30% volt az arány). Az új lakások 12 (2011: 10) százaléka lakossági kivitelezésben készült el.
Az újonnan épült lakóépületekben 55-ről 61 százalékra nőtt az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké kisebb lett (39 helyett 33%). A lakóparki lakások aránya változatlanul 2 százalék.
2012 első félévében a használatba vett lakások átlagos alapterülete 104 m2 volt, 4 m2-rel nagyobb, mint annakelőtte. A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 41-ről 43 százalékra nőtt.

