Találóan fogalmaz a könyv borítója: napjainkban divat többnyire feketén-fehéren értékelni a múlt bizonyos korszakait, holott nem ártana tárgyilagosan feltárni történelmünket, beleértve az 1956-tól 1988-ig terjedő több mint három évtizedet.
A szerzők (Feitl István, Mitrovits Miklós, Ripp Zoltán, Takács Róbert) nem kronologikus sorrendben veszik górcső alá a Rákosi utáni „munkásállam” eseményeit, hanem 1–2 oldalas miniatűr tanulmányban válaszolják meg árnyaltan a felvetett 240 kérdést. Megtudhatjuk egyebek mellett, hogy miben különbözött Kádár rendszere Rákosiétól. Ismerte-e Kádár a Kádár-vicceket? Hány párt volt az egypártrendszer idején? Mit őrzött a munkásőrség? Mennyire nyúlt bele az államvédelem az emberek életébe? Mi hiányzott a hiánygazdaságból? Mitől volt szocialista egy brigád? Ellenzéki volt-e Hofi? Mindenki ugyanabból a tankönyvből tanult-e? Miért kedvelte Thatcher Kádárt? Hány szovjet katona és tanácsadó állomásozott Magyarországon? Lehetett-e kritizálni a rendszert? És így tovább, és így tovább…
Érdekes lehet ez az ismeretterjesztő kérdezz-felelek azoknak, akik már felnőtt fejjel éltek a gulyáskommunizmusban, vagy másik becenevén: a legvidámabb barakkban, de sokat tanulhatnak a Holnap Kiadó kötetéből azok is, akik olyan szavak keletkezési körülményeit keresik, mint „maszek”, „gebines”, „háztáji” stb.
Akit érdekel Magyarország történelme a 20. század második felében, annak ma már tekintélyes mennyiségű szakirodalom áll a rendelkezésére. A közéletben viszont végletes elfogultságokkal, sematikus túlzásokkal találkozhatunk. A szóban forgó kötet nem esik ebbe a hibába, megközelítése nem apologetikus, nem használ harsány politikai érveket. Nem leleplezni, vagy fényezni akarja a korszakot; megítéléséhez (tehát nem elítéléséhez) tényeket sorakoztatnak föl a „válaszadók”, akiknek esetenként elmélyült alapkutatást is végezniük kellett. Így tájékozódhatunk arról például, hogy a magyar futball mélyrepülése már a hetvenes évek végén elkezdődött, hogy milyen példányszámban nyomtak a rendszerváltozásig újságokat, könyveket? Hányan jártak színházba? Miért működött a Kodály-módszer? Lehetett-e amerikai filmeket nézni? Mit csináltak a monokinis NDK-s lányok a Balatonnál? Volt-e antiszemitizmus? De olvashatunk az akkori öngyilkossági statisztikákról, a határon túli magyarok és az anyaország viszonyáról, a cigányok helyzetéről és a demográfia alakulásáról.
Az időközben felnőtt fiatal nemzedék sokat okulhat a Kádár-korszakról szóló, olvasmányos kézikönyvből, hiszen ők csak hallomásból, vagy az M3-as tévécsatorna retróműsoraiból kapnak ízelítőt abból, hogy milyen volt is itt az élet – a korlátozott szuverenitás évtizedeiben. A recenzens szándékosan minősíti kézikönyvnek a Politikatörténeti Intézet három kutatójának munkáját. Olyan mű ez, amelyet aktuális érdeklődésünknek megfelelően bárhol, bármikor felüthetünk; a kereszthivatkozásokat követve ugrálhatunk, kalandozhatunk a jogos kérdések és az igaz válaszok között.