Szabó István volt az a magyar politikus, aki úgy jutott el a politikusi rangok legfelső fokára, hogy – nem volt politikus.
„Skorpió” – horoszkópilag. Akkor ittunk először egymás egészségére, amikor 1959. október 30-án, a 35. születésnapja előtt néhány nappal, riportra mentem a már akkor évek óta országos hírű nádudvari tsz-be, az 1958-ban Kossuth-díjjal kitüntetett elnökhöz. Az író-újságíró Boldizsár Iván említette a többé-kevésbé kerek évfordulót, meg azt, hogy történetesen mind a ketten ezen az október végi napon születettek…
– Ő az a paraszt, akit az isten is a magyar pusztára álmodott. Mindent tud, hogy mindent kihozzon a mezőgazdaságból, és az Alföld legalább nála Petőfi álmaihoz illő rónaság legyen – mondta szokatlanul poétikusan Mihályfi Ernő, inkább az evangélikus egyház világi fejéhez (az is volt éppen akkor), mint a Magyar Nemzet főszerkesztőjéhez illő megfogalmazásban, amikor a lap riportereként útnak indított Nádudvarra.
Szabó István mondta önmagáról:
– Azt hiszem, hogy nem nagyon örültek nekem, hogy a világra jöttem. Az édesanyám hároméves koromban itt hagyott, elment Budapestre dajkának, mert sok teje volt. Engem gyakorlatilag a nagynéném nevelt, az édesanyám nővére, akinek egy 10–12 holdas parasztember volt a férje, így igazi földműves családban nőttem fel. Elvégeztem rendesen a hat osztályt. Egy közelben élő paraszt ajánlotta fel, hogy dolgozzam nála, mert már öreg volt. Hamar átadta nekem az 58 holdas gazdaság irányítását: öt lova, húsz marhája és hatvan birkája volt. Addig sem éheztem, mégis – 17 évesen – hirtelen olyan jólétbe csöppentem, amiről álmodni sem mertem. Gazda lettem, annak minden előnyével és persze felelősségével.
Az alábbi sorok pedig csak néhány éve, 2008-ban jelentek meg róla Pünkösti Árpád kollégám tollából, aki hitelesen elhelyezte a mindenkori Szabó Istvánt örök magyar világunk örök bonyolultságában.
„Társadalmi kedvenc voltam Nádudvaron – összegzi. Földosztáskor adtak is neki öt hold földet, bár abban a családban, ahol élt, 58 hektáron gazdálkodtak.
– Hány osztályod volt?
– Akkor hat, aztán végeztem el a technikumot.
Az öt holdját hozzáírták az 58 hektárhoz, és akkora kulák lett Szabó István is, hogy porzott, pedig az önéletrajza szerint addig agrárproletár volt. Ha nem gyerekkori pajtása Oláh István, a későbbi honvédelmi miniszter, talán meg sem menekül. Nádudvaron a középparasztok, nagygazdák félénkebbek vagy okosabbak voltak, mint másutt. Bevonultak. A Vörös Csillag nevet adták a saját földjükön alakult tsz-nek, és Szabót elküldték 14 hónapos elnökképzőre. Amikor 1952 végén visszatért, elnökké választották. A gazdák azt gondolták: «Pista nem bánt bennünket», kifelé meg az agrárproletárság sem rossz. A tagság és az elnök is értette a dolgát, ez a tsz sosem volt mérleghiányos.”
Szabó István óriásbirtok-méretekben gondolkodó paraszt volt, aki minden megtanulhatót megtanult a barázdákról Joggal mondták rá: amit ő nem tud az agráriumról, azt nem is érdemes tudni. Parasztként látta Magyarországot, mindenre kíváncsi magyarként a világot, és főként azt figyelte, ami a mezőgazdaságban történt, bárhonnan kapott is hírt valami újról. Aztán itthon már formálta is: Nádudvarral bevonult az agrárpolitika folyamatos alakításába, beleértve az akkor sokak által „magyar csodának” is minősített háztáji gazdálkodás gyakorlatának feltalálásába. Politikust is próbáltak faragni belőle már a hatvanas évek elejétől, többször is, de ebben a műfajban mindig „botcsináltáként” kezelte önmagát. Amúgy Cyrano módon, gúnyoroskodott is erről.
– Egyhuszonegyed államfő lett belőlem – mondta, amikor 1966-ban az Elnöki Tanács tagja lett. A „földtől kapott” (saját megfogalmazása) józan eszétől akkor és később sem vált meg, amikor 1985-ben az MSZMP Politikai Bizottságába is beválasztották arra a néhány évre, amíg még létezett az állampárt.
Becsülte a tanult embereket, az újságírókat is, s ezt folyamatosan bizonyította, mert – sokaktól, régiektől és maiaktól eltérően – politikusi stallummal övezve is ötleteket, használható tudnivalókat remélt más hivatások művelőitől. Nagyokat sétáltunk a Duna-parton, pedig már pb-tag volt, és első lépésként makacs következetességgel mindig azzal kezdte:
– Mi újat tudsz?
Én meg hiába feleltem erre, hogy „te kapod a politikai bizottság tagjait tájékoztató jelentéseket, nem én”, csak legyintett.
– Azok nem olyanoknak készülnek, amilyen én vagyok. Engem nem titkok érdekelnek, hanem az, hogy merre megy a világ.
A rendszerváltozás politikai földindulása után Budán, a Pálvölgyi barlangnál folytattuk a beszélgetéseinket, ahogyan megszoktuk: a fiát látogatta itt rendszeresen, a szomszédságomban…
Azóta is keresem: mi a máig élő „szabóistváni varázslat”? Mert Nádudvaron, pártállástól függetlenül, Szabó István mindenki számára mindmáig az maradt, aki volt: akit meg kell kérdezni, mielőtt bármiről döntesz, ha nem akarsz nagyot tévedni. És ugyanez vonatkozik országos méretekben azokra, akik kukoricával és ipari növényekkel foglalkoznak, akár gazdasági, akár tudományos szinten.
Tavaly olvastam róla és Nádudvarról: „Nádudvar, ez a csendes, eldugott hajdúsági település olyan, mint a többi környékbeli falu, mégis más. A hazai mezőgazdaság zászlóshajója, a KITE Zrt. (KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.) – a maga évi kétszázmilliárdos forgalmával – mássá teszi. Az agrárvállalkozás alapítója és létrehozója Szabó István, aki már a kilencvenedik életévét tapossa, ma is aktív. Az idős szakember kilenc évig a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a tagja volt, öt éven át az MSZMP Politikai Bizottságában dolgozott, továbbá harminchárom évig a központi bizottságban „együtt ült” Kádár Jánossal. Közben azonban nem szakadt el Nádudvartól, közel négy évtizeden át vezette a helyi téeszt, és ma is a KITE örökös elnöke.”
Romsics Ignác történész, akadémikus méltán szentelt neki egy egész tanulmánykötetet 2012-ben „Szabó István életútja Nádudvartól Nádudvarig” címmel. A könyv megjelenése alkalmából pedig az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Osztályközi Állandó Bizottsága és a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete tudományos konferenciát rendezett. Romsics írta könyvében Szabó Istvánról: „Erdei Ferenc, Fehér Lajos, Dimény Imre, Losonczi Pál, Burgert Róbert mellett egyike volt azoknak, akiknek a nevéhez a magyar mezőgazdaság szocialista táboron belüli egyedülálló sikerei kötődtek.”
Szabó István rendszertől függetlenül „a nádudvari Szabó István” volt, marad és lesz. Kitörölhetetlen a magyar agrártörténelemből.
Szabó Istvánról a világhálón:
http://www.ma.hu/kulfold/230502/A_KITE_orokos_tiszteletbeli_elnoke_lett_a_90_eves_Szabo_Istvan
http://nol.hu/archivum/archiv-501913-299202
http://www.hetek.hu/interju/201307/intezobol_vezerigazgato
http://www.dehir.hu/kultura/nadudvartol-nadudvarig-egy-parasztember-eletutjan-keresztul/2013/04/15/
