Különösen a tavaszi hadjáratban tüntette ki magát, majd 1849 májusában a Szemere-kormány helyettes hadügyminiszterévé nevezték ki, de hamarosan lemondott tisztségéről, hogy a komáromi vár parancsnoka legyen. Irányítása alatt a Duna két partján álló erődrendszer bevehetetlen erősséggé vált, amelynek védői a világosi fegyverletétel után még hetekig kitartottak. Klapka hosszas alkudozás után csak szeptember 27-én kötött egyezséget a császáriakkal, amely szabad elvonulást garantált a védőknek.
Klapka György Londonba, Párizsba és Lipcsébe, majd Svájcba ment, az orosz–török háború kitörése után pedig Konstantinápolyba utazott, és felajánlotta szolgálatait a Portának. Az általa Sziléziában felállított Magyar Légió élén 1866-ban megkísérelte a visszatérést hazájába, de a porosz–osztrák kibékülés nem kedvezett a vállalkozásának. Végül az 1867-i kiegyezést követően ő is amnesztiát kapott, s most már véglegesen hazatérhetett. Itthon Illava, majd szülővárosa, Temesvár választókerületének képviselője lett, de néhány év után visszavonult a közélettől. Budapesten, a temetésén tízezrek énekelték a Klapka-indulót.
Emlékét a történelmi Magyarország területén táblák és szobrok őrzik (a legismertebb a révkomáromi); a nagyvilágban a legérdekesebb Nagy-Britanniában, az Ewelme nevű falucska temploma melletti sírkertben található. Ott nyugszik ugyanis Jerome K. Jerome, a „Három ember egy csónakban” és más művek szerzője. Olvasói közül feltehetően kevesen tudják, hogy a név közepén a „K.” Klapka György nevét idézi, aki a család barátjaként a szabadságharc bukását követő emigrációban vendégszeretetüket élvezte. Akiben kétségek támadtak, annak elegendő bizonyítékul szolgálhat a sírkő, amelyre az író teljes nevét rávésték.
Nagyon köszönöm Hirschler Andrásnak, hogy az ewelme-i fotót a rendelkezésemre bocsátotta. (A szerző)
