Koldusopera: a Budapesti Operettszínház tiszteletadása

Kurt Weil, a Koldusopera zeneszerzője.Bertolt Brecht írta a Koldusoperát.A Budapesti Operettszínháznak még csak pár éve van hivatalosan megkülönböztetett operett- és musical-tagozata is, bár már esztendők óta műsorán tart mindkét műfajból való darabokat. Magyarországon éppen 50 éve nem ismeretlen az a zenés színpadi műfaj, amely ma az egyik legnépszerűbb a közönség körében. A mai Thália Színház helyén működött 1960–64 között a Petőfi Színház, amelyben a fiatal Petrovics Emil és az ifjú Szinetár Miklós egyebek mellett a musical-színházat szerette volna meghonosítani.

Ezért jött létre a Hubay–Vas–Ránki szerzőhármas „Egy 
szerelem három éjszakája” című magyar klasszikusa, és ott volt a Koldusoperának az a felejthetetlen előadása is, 
amelyben a többi között Agárdy Gábor, Domján Edit, Feleki Kamill, Harkányi Endre, Horváth Tivadar és Sennyei Vera 
játszotta a főbb szerepeket. Ha ma ugyanabban az épületben ugyanazt a darabot tűzik műsorra, az a maiak 
főhajtása egyben a Petőfi Színház és az ötven év előtti előadás előtt is. Érdekes párhuzam, hogy idővel a Petőfi 
Színházat gazdaságilag a Fővárosi Operettszínházzal vonták össze, mint jóval később a Rockszínházat is, amely a 
műfaj hazai elismertetéséért talán a legtöbbet tett a maga idejében.

Az operettszínház társulata a West Side Storytól a Kabaré, a Hegedűs a háztetőn és sok más klasszikus előadásán 
kitanulta már annyira a műfajt, hogy bár művészei szabad átjárással bírják a másik műfajt is, meglegyen ez a 
tagozódás a repertoáron belül.

Térjünk át a Koldusoperára! John Gay 1728-ban keletkezett angol darabja már a maga korában is volt annyira 
népszerű, hogy megszülessék parodisztikus „ellendarabja”, a Kolduslakodalom. Brechték 200 évvel később, az 1920
-as években figyeltek fel erre a színműre, amely fokozatosan alakult Háromgarasos operává Brecht dramaturgiája és 
Kurt Weill zseniális zenéje közreműködésével. 

Bertolt Brecht a maga avantgárd felfogásával elhatározta ugyanis, hogy amikor a néző már túlságosan 
belefeledkeznék a történetbe, ki kell őt rángatni az illúziókból, s ennek legjobb eszköze, ha a cselekményt megállítva 
olyan songok hangzanak el, melyek moralitásokat közölnek a nézővel. Az 1928-i ősbemutatónak olyan kevés anyagi 
fedezettel mentek neki, hogy a szerzők muzsikus baráti köréből mindössze hét zenész vállalta a szinte ingyenes 
fellépést, így ők szólaltattak meg – ide-oda rohangálva – kétannyi hangszert. Szerencsére a meghökkentő előadás 
sikert aratott, és a darab megkezdte világhódító útját.

Cápadal berlini a húszas évek végéről Lotte Lenya előadásában, tessék kattintani! 

Magyarországon 1930-ban volt az ősbemutató a Vígszínházban, Bicska Maxi szerepében Jávor Pállal. Későbbről még egy legendás előadást érdemes megemlíteni, a Madách Színházét 1965-ből, amikor is Gábor Miklós, Garas Dezső, Ilosvay Katalin, Kiss Manyi, Márkus László, Pécsi Sándor, Psota Irén, Vass Éva neve szerepelt a színlapon – Ádám Ottó rendezésében.

Egy ma már múzeális felvétel: Psota Irén és Gábor Miklós a Koldusopera Madách Színház-i előadásában.

Ezen a felvételen Márkus László énekli a Cápadalt.

Kik adják elő napjainkban a művet? Dolhai Attila ölti magára Bicska Maxi jelmezét. Peachum kolduskirály szerepén 
Balikó Tamás és Földes Tamás osztozik, feleségük Siménfalvy Ágota. Polly Szinetár Dóra, Lucy Szendy Szilvia, 
Kocsma Jenny Peller Anna lesz, Tigris Brown rendőrfőnök alakja Szabó P. Szilveszternek jutott.

Béres Attila rendező a mai sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy e darabnak az aktualitása szinte kötelezővé teszi, hogy játsszák. Ki ne hallott volna koldus-maffiáról, korrupcióról, összefonódásokról, mindent és mindenkit feláldozó banki és egyéb harácsolásról? S miközben a bűnelkövetők virulnak, az egyszerű emberek, – mint a nézők is – „szívják meg” az egészet. Kell ennél több aktualitás? Ezért az expresszionista díszletek között, a némafilm-korszak vetítéseit is felidézve nem a viktoriánus kort idézik meg, hanem a mához közelítő előadást kívánnak létrehozni! 

Akik elmennek majd a Thália Színházba, az előcsarnokban színháztörténeti kiállítással is találkoznak mindarról, amit 
most kedvcsinálóként megidéztem az olvasónak.

Végezetül még egy muzeális felvétel: Louis Armstrong előadásában a Mack the Knife, azaz Bicska Maxi dala.