A Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnökségét jövőre Magyarország tölti be, erre készül föl a kulturális intézmény is. A Balassi Intézet jogutódja a klebelsbergi kultúrpolitika által 85 éve megteremtett külföldi magyar intézetek, a Collegium Hungaricumok rendszerének. Jelenleg 19 intézetet foglal magában, 17 országban. Magyarország kulturális diplomáciai hálózata jelenleg versenyképes a régiós társakkal.
A baranyai megyeszékhelyen tartandó találkozó Pécs polgármesterének köszöntőjével kezdődik, majd Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere tart előadást. Ezt követően Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója mutatja be a Balassi Intézet idei tevékenységét. A délelőtti szekciót Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektorának köszöntője, majd Balogh Ádám zongorakoncertje zárja.
Az első kerekasztal-beszélgetés a magyar kulturális diplomáciai kapcsolatok új platformjairól szól, a belgrádi magyar intézet megnyitásának tükrében. A következő blokk a hálózati együttműködések kiszélesítését, illetve a határon túli magyar szinergiák lehetőségeit helyezi a középpontba.
A záró nap fő témája a Közép-európai Kezdeményezés 2013-i elnökségére való felkészülés, valamint a V4 jelenlétének megerősítése az intézeti programokban.
A kulturális diplomáciai expanziónak Magyarország Ázsia nagyhatalmaival történő intenzívebb kapcsolatait, valamint a szomszéd országok, elsősorban Délkelet-Európa felé irányuló magyar külügyi- és nemzetpolitikai törekvéseket szükséges támogatnia.
Magyarország kül- és nemzetpolitikai, valamint gazdasági törekvéseinek kiemelt területe a szomszédokkal kialakított kapcsolatrendszer. Alapvető magyar érdek Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa stabilitása, a határokon túl élő magyarság politikai és kulturális érdekképviselete. Egyelőre Bukarestben és Szófiában működik magyar intézet. Magyarország uniós elnöksége döntő mértékben járult hozzá Horvátország uniós csatlakozásához, és hazánk támogatja Szerbia integrációs törekvéseit is.
Kolozsvár esetében különösképp indokolt magyar intézet létrehozása, mert a város egyben a romániai magyarság szellemi központja, Erdély kulturális fővárosa is – százezres diáksággal, jelentős nemzetközi potenciállal.
A közeljövőben megnyitandó intézetek előkészítése különböző készültségi fokon áll: Pekingben szándéknyilatkozat született, Zágráb esetében előzetes felmérés készült, Belgrádban pedig előrehaladottak a tárgyalások. Kolozsvár esetében egyelőre tájékozódó megbeszélések történtek a romániai magyar politikai közösségekkel és a román kormány képviselőivel.
2008-ban Belgrádban és Zágrábban oktatási és kulturális szakdiplomata pozíció létesült. Munkájukat a magyar nagykövetség hierarchiájába tagozódva végzik. Mindkettő alaputasításának kiemelt része a jövőbeni kulturális intézet létesítésének előkészítése.
A Közép–európai Kezdeményezés (KEK) története 1989-ra nyúlik vissza, amikor kilenc európai uniós tagállam fogott össze (köztük Magyarország) – azok az országok, amelyek az EU-tagjává kívántak válni. A szervezet legfőbb célja, hogy az európai integráció érdekében erősítse a regionális együttműködést a Balti-tenger, az Adriai-tenger és a Fekete-tenger közötti térségben. A KEK keretében folyó kooperáció nagy hatást gyakorol az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésére. Emellett a szervezet kedvezően hat a térségben kibontakozó gazdasági és fejlesztési együttműködésre is.

