Eszerint mindenkinek ki kell vennie a részét a társadalom életéből, és felelősséget kell vállalnia társadalom
„működéséért”. Elfogadható és világos követelések ezek, amelyeknek valóban át kell hatniuk a politikát. A Fidesz
azonban egy lépéssel tovább megy, amikor a fenti elvek mentén hierarchiát alakít ki az állampolgárok között. Ezt a
hierarchiát a rossz gazdasági és társadalmi érdekérvényesítő képességgel rendelkezők és a náluk kivételezettebb
helyzetben lévő, biztos egzisztenciával bírók között hozza létre a kormány azzal, hogy előbbieket a társadalom, az
állam, vagyis az „emberek” nyakán élősködő ingyenélőkként tünteti fel.
A szegénység felszámolására irányuló állami intézkedések indoka leggyakrabban a világgazdasági válság, illetve
Magyarország súlyos államadósságot, deficites államháztartást is magában foglaló gazdasági helyzete. Valójában
azonban a személyi jövedelemadó egykulcsossá tételével kieső 500 milliárd forintot is pótolni kell, hogy legalább a
kiinduló (rossz) helyzet visszanyerhető legyen.
A Széll Kálmán Terv hangsúlyozza a segélyezési rendszer demotiváló hatását, ami a munkaerőpiacra való
visszatérést illeti.
A kormány legújabb terve szerint a táblázatban látható álláskeresési járadék jogosultsága a jelenlegi 270 napról a
jövőben legföljebb 90 napra csökkenne. A jogosultsági idő rövidülése becslések szerint mindössze 65–70 milliárd
forintra apasztaná a munkanélküliekre fordított kiadásokat, ha az álláskeresési segélyt teljesen megszüntetik. Ha
nem, a segélyre költött 18 milliárd forint természetszerűleg emelkedni fog, nem is beszélve a szociális segélyezés
növekedéséről.
Miből gondolhatja a javaslattevő, hogy a járadék idejének lecsökkentése egyenesen a munkaerőpiacra löki a
munkanélkülieket? Nagyobb valószínűséggel szorul 270 nap helyett 90 nap után álláskeresési, majd szociális
segélyre.
Amíg a társadalom rossz helyzetű rétegeinél a kevésből is visszavesz a kormány, a másik oldalon növeli a nettó
béreket az egykulcsossá változtatott személyi jövedelemadó révén. Mindehhez hozzátehetjük, hogy a munkaerőpiac
reformjaként a Széll Kálmán Terv hosszan fejtegeti munkahely-teremtési stratégiáját, a közmunkaprogramot. Ezzel
együtt azonban a foglalkoztatási és segélyezési reform nettó kiadás lehet az államkassza számára – hiába
csökkentette a közmunkaprogramra szánt összeget a kormány 92–ről 64 milliárd forintra, ez ugyanis a Költségvetési
Tanács számításai szerint 17–18 ezer fővel csökkentené a közmunka-programban részt vevők számát.
Az alkotmány (alaptörvény-)tervezet XVIII. cikke az állam törekvését célozza meg a szociális biztonság nyújtására,
ezzel eltüntetné a jelenleg hatályos alkotmány rendelkezését a szociális biztonság jogáról, másrészt az anyaság,
betegség, fogyatékosság, özvegység, árvaság és munkanélküliség esetére biztosított ellátásokat kivonná a
társadalombiztosítás köréből, az e juttatásokhoz való hozzáférés feltételéül új kritériumrendszert szabhat a kormány.
A közpolitikai intézkedések mellett olyan lépések is vannak helyi közigazgatás szintjén, amelyek a szegénység
látványát nem kívánatosnak minősítik, és amelyek vitathatatlanul diszkriminatívan lépnek fel a szegénység ellen. A
Fidesz parlamenti képviselői polgármesterként a nyomort szem elől eltüntetni szándékozó intézkedéseket
indítványoznak ahelyett, hogy olyan komplex programokat támogatnának, amelyek segítséget nyújtanak a nyomor
felszámolására. Gondoljunk Lázár János szegénylistájára, Kocsis Máté józsefvárosi polgármesterre és a kerületben a
kukázás betiltására, valamint a hajléktalanokat Budapest belvárosából kitiltó Tarlós Istvánra, amely lépésekhez a
kormánynak egyetlen rossz szava nem volt.
Annak fényében, hogy sokak számára reális veszély, hogy a magyar társadalom peremére sodródjanak, számukra
pedig az állam szociális szerepvállalása létkérdés, a Széll Kálmán Terv mögöttes – és a helyi potentátok nyíltan vállalt – társadalomképe további megszorításokat, illetve a diszkriminatív politika folytatását sejteti.
Az előbbiekben, továbbá az IDEA kiadványában részletesen bemutatott Fidesz-KDNP társadalompolitikai gyakorlat
tehát kiirthatja a magyar társadalom halovány szolidaritását is, muníciót adva annak legitim elutasításához.
További részletek itt, és itt is.