A különadók reinkarnációja: a közműadó – Kevés központi bevétel: nehezen áthárítható teher

A hosszú távon romló közszolgáltatási színvonal miatt ugyanakkor a kormány a terhek méltányosabb elosztására vagy a közműadó mértékének csökkentésére kényszerülhet. A közműadó – néhány érintett ágazatban kiterjedt önkormányzati tulajdon révén – jövedelemátcsoportosítást jelent majd a helyhatóságok és a központi költségvetés között.

A 2013-tól hatályos, közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény[1] alapján a közművek tulajdonosait a közterületen húzódó vezetékeik (víz- és szennyvízvezetékek, villamosvezetékek, földgázcsövek, távközlési kábelek) után tételes adó terheli. A hírközlési kábeleket leszámítva – itt az adó progresszív – évente és méterenként 125 forint az adó mértéke. Az ebből származó bevétel a központi költségvetést illeti meg.

A kormány a vezetékadóból 60 milliárd forint többlet adóbevétellel számol 2013-ra, az összeg azonban egy becslés alapján legfeljebb ekkora összeget tehet ki (felső becslés).[2] A reális szám várhatóan valamivel ez alatt maradhat. A bizonytalanság legfőbb oka, hogy nem pontosan ismert, a közművezetékek mekkora része képez adóalapot – ugyanis kizárólag a közterületek alatt, illetve a közterületeken húzódó hossz tartozik e körbe. A legnagyobb befizetők a villamosenergia-iparban és a távközlés területén működő cégek lesznek. A táblázatban[3] látható, hogy a közműadó nettó árbevételhez viszonyított arányát tekintve a legjobban terhelt szektor a távközlés, a vízszolgáltatás és a szennyvízkezelés, az adózott pozitív nyereségtömeg alapján azonban utóbbi számíthat a legnagyobb teherre.

A rezsiköltségek befagyasztásának tervével[4], illetve az energiaárak 10 százalékos csökkentésével a közműadó áthárítása nehézségekbe ütközhet, különösen azon szolgáltatóknál, amelyek nem vesznek igénybe közvetlenül egyéb megrendelt szolgáltatásokat, illetve amelyek szolgáltatása hatósági áras. Utóbbi körbe tartozik – a távközlési ágazat kivételével – szinte minden közműszolgáltató. A kormány általánosságban árszabályozással, illetve kiterjedt közösségi tulajdonnal kontrollálhatja hatékonyan a közműszolgáltatók profitját. Ez részben indokolt is, mert a közműszolgáltatások legnagyobb része természetes monopólium (egy adott területen), azaz gazdaságossági okokból nincs versenytársa, nem képes legalább két tartósan nyereséges cég ugyanazon a piacon fennmaradni, továbbá e szolgáltatások egyáltalán nem vagy csak nagyon költségesen helyettesíthetők.[5]

A közműadó és az energiaellátók jövedelemadójának új szolgáltatási területekre való kiterjesztése, illetve mértékének emelése a 2013-tól megszűnő ágazati különadók részbeni kiváltását szolgálja – a távközlési és az energiaellátók esetében –, bár a két adónem várhatóan a korábbinál nagyobb terhelést jelent majd a szektornak. A cél a profitszintek meghatározása, ez azonban kiegészül a rezsiköltségek befagyasztásának (illetve a legújabb kormányzati döntés alapján csökkentésének) szándékával. Fontos különbség ugyanakkor, hogy az elvonás mértékét tekintve nem differenciálnak a nettó árbevétel szerint, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vezetékadó minden mérettartományban azonos mértékben érinti a cégeket: a közművezetékek hossza jelentősen eltér a fogyasztók számának vagy azok területi koncentrációjának függvényében, a közműadó-törvény azonban ezt az aspektust nem veszi figyelembe. Az anomáliát korrigálhatja, ha a hatóságilag megállapított és jóváhagyott árképletek alapján a szolgáltatási díjakban az indokolt többletköltség érvényesíthető.[6]

Lehetséges vállalati reakciók

A közműadóval érintett szolgáltató az adóemelésre válaszul többfajta stratégiát is kidolgozhat. Válaszolhat a korábbi profitszint fenntartása érdekében költségcsökkentő intézkedésekkel – ezen belül a bérköltség, mint az egyik legjelentősebb elem is felmerül. Egy másik lehetőség az anyagköltségek visszavétele, ami egyet jelenthet a szolgáltatás minőségének romlásával (azaz gyengébb minőségű anyagok beépítésével). Speciális eset a beruházások visszafogása. A kormányzati kommunikációnak megfelelően állandónak tekinthető közműadó azonnal beépül az érintett vállalatok várakozásaiba, növelve a tőkeköltséget, azaz megnyújtva a beruházások megtérülési idejét. Ez lehet az a terület, ahol a többletteher mellett a profitabilitást rövidtávon biztosítani lehet. Hosszú távon azonban az elmaradó beruházások a szolgáltatás minőségét rontják, egyúttal jelentősen megnövelhetik a költségszintet (például a szükségesnél több karbantartásra vagy felújításra adnak okot), illetve csökkentik a profitabilitást.

A költségcsökkentésen kívül a vállalatok emelhetik a szolgáltatások árát, amennyiben erre lehetőségük van: ilyen lépésre leginkább a távközlési szektorban lehet mód, ott a sokszor csomagokban árult szolgáltatások manipulálásával az áremelkedés elrejthető, illetve a hatósági áraknak nincs szerepe. A többi érintett iparágban ez az út nem járható.

Harmadik lehetőségként a vállalatok tartósan alacsonyabb profitszintre rendezkedhetnek be, elkerülve a szolgáltatás minőségét hosszú távon rontó költségcsökkentő döntéseket. Árcsökkentéssel megpróbálhatnak új fogyasztókat bevonni, egy-egy új ügyfél bekapcsolásának költsége ugyanis elhanyagolható (a méretgazdaságossági előnyök miatt). Azonban e lehetőség is korlátozott, tekintve, hogy a közműszolgáltatások lefedettsége szinte teljes körű a lakosság és a vállalkozások körében egyaránt, érdemi keresletbővülésre pedig sem potenciális új fogyasztók bekapcsolásával, sem a fogyasztott mennyiség növekedésével nem lehet számítani. A közműadóval érintett szektorokban az áthárítás várhatóan korlátozott marad, mivel az állami szerepvállalás mértéke, valamint a kormányzati elképzelések (a rezsiköltségek befagyasztása és csökkentése) ezt nem teszik lehetővé. Sokkal valószínűbb, hogy hosszabb távon a szolgáltatás színvonalának fenntartásához szükséges beruházások maradnak el, illetve azok megtérülését rontja a jelentős közműadóteher, azaz reálisan lehet számolni az anyagköltség csökkentésével. Hosszabb távon változatlan kormányzati hozzáállást feltételezve leginkább csökkenő profitszinttel lehet kalkulálni, mivel a közműhálózat színvonalának drasztikus romlása nem reális opció, különösen a kiterjedt állami tulajdon miatt.[7]

Hosszú távon korrekció lehet szükséges az adó mértékében

Az adó tételes, így felmerül a kérdés, hogy a jövőben a mindenkori kormányzat szándékozik-e emelni mértékét, akár rendszeresen (például az inflációnak megfelelően), esetleg csak ad hoc módon – ezzel az eszközzel hatékonyan szabályozhatja a profit mértékét. A jelenlegi kabinet a zérushoz közeli nyereséget tekintheti mérvadónak, a túladóztatásnál ugyanakkor lehetőség van az adótételek mérséklésére is. Ez az eset némelyik, aránytalanul nagy teherrel sújtott ágazatnál reálisan fennállhat. Végső soron a jelentős közösségi tulajdonú a víz- és szennyvízágazatban, illetve a távhőszolgáltatásban az adó a bevételnövelés szempontjából improduktív, a gazdálkodás fenntarthatóságát veszélyezteti, mert átcsoportosítást hajt végre a központi kormányzat és a helyi önkormányzati szektor között. Azzal, hogy a kabinet átvállalja az önkormányzatok adósságnak nagy részét, a települések nem szorulnak majd rá például víziközművek üzemeltetéséből származó profitra (keresztfinanszírozásra), a kamatkiadások mérséklődése pedig kompenzálja majd az elvonást.[8]

Nem férhet kétség ahhoz, hogy a közműadó, kiegészülve 10 százalékos gáz-, áram- és távhőárcsökkentéssel, valamint az energiaellátók jövedelemadójának 8-ról 31 százalékra emelt kulcsával súlyos terhet jelent a villamosenergia- és a  gázszektorban tevékenykedő cégeknek is.[9] A beruházások drasztikus visszafogásával járó forgatókönyv megvalósulásával ugyanakkor a kormánynak a szolgáltatási színvonal csökkenésének elkerülése érdekében előbb-utóbb várhatóan meg kell fontolnia az adóteher méltányosabb elosztását, esetleg szelektív mérséklését.