A rendezvény bemutatja Gábor Dénes életútját és munkásságát, részletesen ismerteti a holográfia elvét és a technológia jelenlegi felhasználását, valamint az ezzel kapcsolatos kutatási területeket, például a 3D-s televíziót és a holografikus méréstechnikát.
Az érdeklődők illusztrált információs tablók segítségével kaphatnak képet a legnagyobb tudományos elismeréssel jutalmazott technológia működéséről, a tárlókban pedig Gábor Dénes szabadalmait, munkásságával kapcsolatos könyveket tekinthetnek meg. A tárlatot filmvetítés, valamint kiállított hologramok is színesítik. Ez utóbbiak között látható a magyar koronáról készült térbeli hologram is, amelyet (az eredeti kegytárgyat helyettesítendő) a Magyar Nemzeti Múzeum őriz.
Dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a megyitón elmondta: Gábor Dénes korát meghaladó gondolkodású tudós volt, aki nem pusztán mérnöki és feltalálói minőségben tevékenykedett, de szociális íróként erősen foglalkoztatták a modern világ társadalmi problémái is. Gábor azt az értéket képviselte és követte, amely szerint a tudósok felelősséggel tartoznak a társadalom működése iránt. Az SZTNH elnöke örömmel nyugtázta, hogy a kortárs magyar tudós közösség és mérnökség példaként tekint a magyar tudományos örökségre.
Gyulai József professzor, a NOVOFER Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a holográfia ötlete koraérett volt annak megszületésekor, hiszen nem állt rendelkezésre az a technológia, amivel hatékonyan alkalmazható lett volna. Szerencsére a lézer feltalálásával ez a probléma elhárult, és lehetővé vált, hogy egyre jobb minőségű hologramokat állítsanak elő a szakemberek. Gyulai professzor hozzátette: az egész magyarság nevében fejet hajt a Nobel-díjat odaítélő bizottság előtt, hogy az a holográfia alapgondolatát jutalmazta, és így lehetővé tette Gábor Dénes zsenialitásának elismerését.
A kiállítás október 13-ig hétköznaponként 10–18 óra között ingyenesen megtekinthető a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala konferenciatermében, a Budapest, V., Garibaldi utca 2. alatt. A tárlat ma, a kutatók éjszakája részeként 21 óráig tart nyitva; 18, 19, és 20 órakor induló szakmai vezetéssel is várják a látogatókat.

