Az oktatási csomag célja, hogy rámutasson a szélsőséges eszmék és előítéletek következményeire, illetve hogy pozitív alternatívát kínáljon az egyre inkább terjedő szélsőséges eszmék ellen.

A film használata és feldolgozása fejleszti a fiatalok állampolgári és társas kompetenciáit, mint például a kritikus gondolkodást, az önálló véleményalkotást, az érveléstechnikát, a tudatos médiafogyasztást, az együttműködést; mindezt interaktív és kreativitást fejlesztő gyakorlatok révén.

A filmek egy valós szereplőre épülnek; céljuk, hogy személyes történeten keresztül mutassák be az előítéletek és a szélsőséges viselkedés romboló hatásait, mind az egyénre, mind a szűkebb közösségre, mind a társadalom egészére. A filmek szereplői olyan személyek, akiknek az életére rányomta a bélyegét a szélsőséges eszmék által vezérelt erőszak, akár elkövetőként, akár áldozatként. (Az eddigi filmek és oktatási anyagok itt megtekinthetők.)

A magyar film egy devecseri roma férfi történetén keresztül mutatja be, hogyan hatott rá, családjára, valamint a város közösségére a 2012-i romallenes demonstrációban kicsúcsosodó előítéletesség és diszkrimináció. A Political Capital nyilvános kerekasztal-beszélgetésen mutatta be a kezdeményezést, ahol az iskolai radikalizmus-megelőzés állt a középpontban. A beszélgetésben kiderült, hogy a magyarországi iskolai körülmények nem elegendők a diákok számára érzékeny társadalmi kérdések megvitatására. Ez egyrészt a közéleti ismeretek hiányához vezet, másrészt teret enged a szélsőséges gondolatok terjedésének. A radikalizmus alapját képező kirekesztő nézetek egyre népszerűbbek a fiatalok körében, és a múlt hónapok eseményei, például a bőnyi rendőrgyilkosság, a „magyar nemzeti arcvonal” tevékenysége és a budapesti, Teréz körúti robbantó esete is jól mutatja, hogy a szélsőjobboldali radikalizmus inkább erősödik, mintsem mérséklődnék hazánkban.

Tarján Edina (interkulturális nevelés, Ifjúsági programok, Artemisszió Alapítvány), munkája közben egyre inkább azt észleli, hogy a diákok sokszor kritika nélkül átveszik a közhelyeket, információkat, amiket látnak és olvasnak az utcai plakátokon, a közösségi oldalakon és a televízióban. Szerinte ennek veszélyeire válaszolnia kellene az oktatásnak, de sok pedagógus nem tud, vagy nem mer ezzel foglalkozni, ezért inkább civil szervezetek segítségét kéri.

Oross Dániel (tudományos segédmunkatárs, MTA, Aktív Fiatalok kutatócsoport), elmondta, hogy a kutatásaik alapján a magukat radikálisnak valló hallgatók száma elenyésző, mintegy nyolc százalékra tehető. Szerinte azonban a gond az, hogy a közönyös, középen állók aránya sokkal nagyobb. Oross példája alapján, ha egy üres szobában egy-két ember hangja hallatszódik csupán, akkor azokat a hangokat a visszhang felerősíti. Ezzel szemben, ha bútorokkal teli szobában hallatják hangjukat, akkor visszhangjuk eltűnik.

Vitáris Balázs (magyartanár, Bethlen Gábor Általános Iskola Gimnázium) Oross Dániel gondolatát továbbfonva elmondta, hogy az osztályközösségek a legtöbb esetben a társadalmat képezik le. Szinte minden osztályban van egy-két nagyobb hangú, „bajkeverő diák”, míg a többség inkább csendes, közönyös. A pedagógusok döntő többsége egyetért abban, az a megoldás, ha a bajkeverőket büntetik meg. Ugyanakkor arra kevesen fektetnek súlyt, hogy az osztály közönyös részét valamilyen módon aktivizálják, a pozitív hangokat felerősítendő. Vitáris szerint azzal, hogy általában csak a hangadók, a „problémás” diákok lépnek a figyelem központjába a pedagógusok tovább mélyítik a szakadékot, elzárják a párbeszéd lehetőségét, megbélyegzik a bajkeverőket, ezzel erősítve különállóságukat.

Boross Zsigmond Attila (rendőr, a jobboldali extrémizmus kutatásának nemzetbiztonsági szakérője) úgy véli, a radikalizmus kialakulásában nagy szerepe van azoknak a szubkulturális elemeknek, jelképeknek és szerepeknek, amelyeket a magyarországi szélsőjobbos, félkatonai szervezetek és mozgalmak tudnak nyújtani, ezzel megteremtve a közösséghez tartozás erős érzését. Ezért lenne szerinte fontos, hogy a pedagógusok ezt idejében észrevegyék, és valamilyen alternatívát nyújtsanak ezeknek a fiataloknak az iskolai keretek között.

Bizonyos országokban, mint például Angliában, az iskolák kötelező, államilag meghatározott feladata a radikalizmus-megelőzés. Magyarországon nincs ilyen irányú állami kezdeményezés, pedig egységes akarat hiányában a központosított oktatási rendszerben nem várható változás. A magyar oktatási rendszer a „politikamentességre” hivatkozva nem ad rendszer alapú lehetőséget a társadalmi kérdések megvitatásához, és a tanárok sem kapnak erre megfelelő felkészítést. Mindez, kiegészülve az egyre inkább radikalizálódó közbeszéddel, az ellenségképző politikai kommunikációval (pl. kvótakampámy), termékeny talaja a szélsőséges eszmék terjedésének. A Political Capital által bemutatott oktatási csomag az első lépések egyike, ami segíthet abban, hogy a pedagógusok is szerepet vállalhassanak a radikalizmus megelőzésében.