A müncheni biztonságpolitikai konferencia idei legnagyobb „szenzációja” nem egy bejelentett új stratégia, nem egy áttörés Ukrajna ügyében, sőt nem is egy látványos diplomáciai összecsapás volt. Hanem a megkönnyebbülés.

Amikor Marco Rubio amerikai külügyminiszter befejezte beszédét, a teremben szinte hallani lehetett a sóhajokat. Nem hangzott el inváziós fenyegetés, nem érkezett sértő célzás az európai szélsőjobbra, nem volt demonstratív távolságtartás. A hangnem visszafogott, diplomatikus, sőt – több európai vezető szerint – megnyugtató volt, írja a Foreign Policy főszerkesztője, Rawi Agrawal.

Wolfgang Ischinger volt német diplomata, a konferencia ikonikus alakja azonnal úgy értelmezte a felszólalást, mint „megnyugtató üzenetet a partnerségről”. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is hasonlóképpen fogalmazott: „megnyugtató volt hallgatni őt”. A holland külügyminiszter, David van Weel egy színpadi beszélgetésben úgy értékelt: ez nem Európának szóló búcsú volt, hanem ébresztő. „A kemény szeretet néha segít” – tette hozzá.

A taps tehát szólt. A kérdés inkább az: minek?

Ugyanaz az üzenet – szelídebb csomagolásban

A hivatalos értékelések mögött a háttérbeszélgetések jóval árnyaltabb képet rajzoltak. Egy európai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a beszéd lényegében nem különbözött a tavalyi amerikai üzenetektől: „ugyanaz a tartalom, barátságosabb hangnemben”. Egy másik diplomata pedig ironikusan megjegyezte: ha Európa erősebb lenne, valószínűleg nem hallgatná végig szó nélkül, amikor egy szövetséges arról beszél, hogy misszionáriusokat, zarándokokat és katonákat kell küldeni új kontinensek benépesítésére.

A konferencia egyik tanulsága tehát nem az volt, hogy az amerikai stratégia megváltozott. Sokkal inkább az, hogy Európa elvárásai süllyedtek le olyan mélyre, ahol már a konfliktusmentes hangnem is sikernek számít.

Mit látott ebből a nemzetközi sajtó?

Az amerikai lapok – a Washington Posttól a Politicón át a Foreign Policy-ig – óvatos megkönnyebbülésről írtak. Rubio fellépését a korábbi évekhez képest konstruktívabbnak nevezték, ugyanakkor hangsúlyozták: a stratégiai üzenet változatlan. Európának többet kell költenie védelemre, nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, és az Egyesült Államok globális fókusza továbbra is részben Ázsiára irányul.

A német sajtó – Süddeutsche Zeitung, Die Zeit, Frankfurter Allgemeine Zeitung – a „megnyugvás, de illúziók nélkül” keretben értelmezte a történteket. Pozitívumként értékelték a konfrontáció hiányát, de egyre erősebben jelenik meg az a gondolat, hogy Európának nem szabad kizárólag Washington politikai ciklusaira bíznia biztonságát.

Francia elemzők ennél is határozottabban emelték ki: az amerikai politika továbbra is erősen érdekalapú. A hangnem javulása nem jelenti azt, hogy az európai stratégiai autonómia kérdése lekerülhet a napirendről. Sőt, éppen ellenkezőleg.

Közép- és Kelet-Európában pragmatikusabb volt a fogadtatás. Itt a fő kérdés nem a retorika, hanem a garancia: marad-e az amerikai katonai jelenlét, folytatódik-e az Ukrajnának nyújtott támogatás, és mennyire stabil az Egyesült Államok elköteleződése. A szelídebb hangnemet üdvözölték, de a bizalmi deficit továbbra is érezhető.

A valódi tét: Ukrajna és Kína

A konferencia valódi súlypontja nem a stílus, hanem a stratégiai irány volt. Ukrajna jövője, az orosz agresszió hosszú távú kezelése, valamint az Egyesült Államok és Európa viszonya a Kínával folytatott globális versenyben mind olyan kérdések, amelyekben a beszéd nem hozott áttörést. A nemzetközi kommentárok többsége abban egyetértett: München inkább hangulati fordulópont volt, mint politikai mérföldkő. A transzatlanti kapcsolat nem omlott össze – de már nem is magától értetődő.

Nem szakítás, nem nászút

A müncheni biztonságpolitikai fórum üzenete végső soron egyszerű: a partnerség él, de folyamatos újratárgyalás alatt áll. A felek nem búcsúztak el egymástól, de az a korszak is véget ért, amikor a szövetség stabilitása automatikus volt.

A teremben hallható megkönnyebbülés talán őszinte volt. De egy érett kapcsolatban nem az számít, hogy ki mennyire szépen beszél, hanem az, hogy a nehéz kérdésekre milyen válaszok születnek. Münchenben most inkább a hangnem változott. A történelem majd eldönti, hogy ez előjáték volt-e egy valódi stratégiai megújuláshoz – vagy csupán udvarias szünet egy továbbra is feszültségekkel teli korszakban.