Előre a normálishoz – ezt a címet adta előadásának Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke – majd hosszan részletezte, milyenné vált a világ a 2008-i válság nyomán, s milyenek a kilátások.
A címmel az EU gazdasági és pénzügyi tanácsának novemberi konferenciájára utalt, amely a Beck to the Normal? vagyis Vissza a normálishoz? megkérdőjelezett címével jelezte, vajon vissza kellene-e térni a korábbi, úgymond normális világhoz. Ők úgy látták, új utakat kell keresni. Vértes András Rubinit is idézte, azt a közgazdászt, akit a folyamatok jósaként tart számon a világ, s aki szerint még egy-két nehéz év hátra van, s a javuláshoz stabilabb, piacbarátibb kormányokra van szükség.
A nemzetközi erőviszonyok fokozatosan átrendeződnek. Az Egyesült Államok és az Európai Unió versengéséből az USA nagyobb előnnyel jöhet ki. Ázsiában Kína és Japán versengése mellett India erősödése is befolyásolja a térség folyamatait. A BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) országai közül Oroszország, Brazília és Dél-Afrika szenvedte meg legjobban a válságot.
Most már ki merik mondani, hogy nem következett be nagy összeomlás a válság nyomán. Az erősorrend sem változott meg, s az Egyesült Államok némileg meg is erősödött.
Közép-Kelet-Európa körülményei azonban sokat romlottak, s ezen belül Magyarország adatai mutatják a legrosszabb teljesítményt. A 2000–15 közötti folyamatokat vizsgálva látszik, hogy Magyarország GDP-je mintegy 30 százalékkal javult a másfél évtized alatt. Szlovákia 80 százalékhoz közeledik, Románia és Lengyelország mintegy 70 százalék, s Csehország is 40 százalék körül jár. A lakossági fogyasztás a 15 év alatt Magyarországon volt a legalacsonyabb, mindössze 10 százalékkal emelkedett, Romániában ez 80 százalékos volt. A közép-kelet-európai térségben mindenütt kicsi a belső tőkefelhalmozás, ezért szükség volt külső tőkebevonásra, ami növelte az országok kitettségét.
Nem tudott felzárkózni az Európai Unió átlagához Szlovénia, Cseh- és Magyarország. A magyar gazdaság megroppanását a jogbiztonság megroppanása okozta, például az, hogy 2010 óta 17-szer változtattak az ország alaptörvényén.
Vízió és vezetési válság alakult ki a nagyvilágban. A jóléti rendszerekbe vetett hit megkérdőjeleződött. Megerősödtek a szélsőségek. Vértes András idézte Dani Rodrikot, több amerikai egyetem közgazdász professzorát, aki szerint demokrácia nélkül nincs gazdasági siker.
A pénzügyi válságot 90 százalékban bizalmi válságnak tartják. Az összeomlott bankrendszereket mesterségesen tartották életben Nyugat-Európában. A tőkehiányt 100–700 milliárd euróra becsülik, s többen vélik úgy, hogy a 700 milliárd a reálisabb szám. Franciaországban például a GDP 12 százalékának megfelelő összeg hiányzik a bankokból. Ausztria a közeli múltban 27 milliárd euróval (2 és fél új paksnyi költséggel) mentette meg egyik bankját.
A helyzet javulásához több nyereségesebb, erősebb cégre van szükség.
A munkaerő is egyre rosszabb körülmények közé került. Nagy a munkanélküliség, egyre több munkára van szükség a stagnáló jövedelmek megtartásához. A növekszik a bevándorlás, nyílik a munkaerőpiac, erősödik a verseny, amelyben az eredményességhez rugalmasságra, együttműködő képességre, nyelvtudásra és érzelmi intelligenciára van szükség.
Oxfordi kutatók vizsgálata szerint húsz év múlva a mai szakmák fele el fog tűnni. Méghozzá olyanok, mint a banki ügyintéző, a pénztáros, az újságíró, mert helyettük beérik majd a bloggerekkel, és recepciósok sem kellenek majd. Ugyanakkor szükség lesz földművesekre, de olyanokra, akik a legkorszerűbb, GPS-szel felszerelt munkagépekkel dolgoznak, amelyek magas informatikai tudással vetnek, trágyáznak, öntöznek éppen ott és annyira, amennyire a leggazdaságosabb.
Vértes András idézte Kenneth Rogoffot, a Harvard Egyetem professzorát, aki Davosban európai vezetőkkel találkozva azt mondta: Európát három képessége segítheti hozzá, hogy megerősítse helyét a világban: a magas iskolázottság, az erős technológiai innováció és a jogállamiság.
A világ biztonsága is recseg-ropog
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója a szubjektív biztonságérzet szerepéről szólva kifejtette: ha bizonyos jelenségeket biztonsági kérdéssé tesznek, az emberek nem vitatják a valóságát, hanem felhatalmazást adnak a hatalom képviselőinek a cselekvésre, s azt se nézik, mennyi pénzt költenek el. Ezért a politika vonzódik ahhoz, hogy minél több dologból csináljon biztonsági kérdést, s ehhez erősen igénybe veszik a tömegmédiát, amely a politikai közbeszéd alakításával erősíti ezeket a folyamatokat. A szubjektív biztonságérzet torzítását érzékeltette azzal, hogy míg az életellenes bűncselekmények aránya az összeshez képest 0,1 százalék, a médiában való megjelenítésük 25 százalékos.
Manapság a tömegdemonstrációk kora jött el, amelyet gyakran a bloggerek szövegei hívnak életre, s aki blogger, az bármit írhat.
A nemzetközi tendenciákat jellemezve Tálas Péter utalt rá, hogy 2023–25-re a kínai GDP eléri az amerikait, de a hatékonyság messze elmarad mögötte, hiszen a közel másfél milliárdos lakosságú ország teljesítménye lesz akkora, mint egy háromszázmilliósé. Hasonlóan ellentmondásos India fejlődése is, amelyről ma azt tartják, hogy 2028-ra a világ harmadik legnagyobb gazdaságú országa lesz. A világgazdaság növekedésében az EU és az Egyesült Államok aránya csökkenni fog a következő öt évben, Ázsiáé pedig emelkedik.
A védelmi kiadások szempontjából még mindig az Egyesült Államok a meghatározó, még akkor is, ha Kína és India is növeli kiadásait – mondta a biztonságpolitikai szakértő. A NATO kiadásai stagnálnak, az amerikai emelkedik.
A hatalmi képességek szempontjából 2050-re Kína átveszi a vezetést, a második helyre szorul az Egyesült Államok, a harmadikra India, és az EU lesz a negyedik – vélik most a szakértők. A sokáig kétpólusú világrend viszonylagos stabilitása helyett a sokpólusú világrend jelent meg, amelyben ma még az Egyesült Államoké a legnagyobb hatalom. Vannak elsőrendű regionális hatalmak, Kína és Oroszország, és másodlagosak, mint India, Irán, Szaúd-Arábia és az Öböl menti monarchiák, amelyek egy-egy helyi ügyben fontos szerepet töltenek be. Például a szír helyzetre és az arab tavasz fejleményeire az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kisebb a hatása, mint térség országainak.
Az Európai Unió ebben a folyamatban periferizálódni fog – mondta a szakértő –, mivel 2008-ig volt pénz mindenféle reformra, de nem csinálták meg, azóta viszont csinálnának reformokat, de nincs rá pénz. Így az unió geopolitikai súlya csökken.
Közép-Kelet-Európa helyzete még drámaibb. Kérdés, megpróbál-e valóban felzárkózni, vagy a perifériáján marad-e egy amúgy is perifériára szorult térségnek, s ezzel a szegények között lesz a legszegényebb.
Már Amerika sem a régi
Amerikáról adott képet Frank Tibor, az ELTE tanára. Paul Kennedynek „A nagyhatalmak tündöklése és bukása” című könyvét idézte, amely 1500–1987 között vizsgálta a nagyhatalmak sorsát. Eszerint minden hatalom képes egy biztonság- és terjeszkedési politikát alátámasztani, de ha túlzottan eltávolodik a gazdaság erejétől, és birodalmi túlterjeszkedésbe kezd (mint Napóleon vagy Hitler például), akkor meg vannak számlálva a napjai. És amikor idáig jutnak az események, igen gyors az összeomlás. Hajdan Portugáliának egy évig tartott, a Szovjetuniónak két évig.
Amerikát a kereskedelmi forgalom csökkenése és a népesség összetételének nagymértékű változása veszélyezteti. Az előrejelzések szerint az Egyesült Államokban 2050-re a lakosság 47,2 százaléka nem fehér lesz. Évente egymillió bevándorló érkezik az országba – 70 százaléka legálisan, a többi illegálisan, ám ők is elnöki amnesztiára számítanak. Az ázsiai eredetű lakosság 10 év alatt 25 százalékkal nő. A bevándorlók több mint felének több gyereke születik, mint a már ott élőknek. 2025-re Kaliforniában a hispano népesség 33 százalékkal lesz több a fehér lakosságnál. Úgy becsülik, hogy 2050-re az ország lakóinak 52,5 százaléka lesz fehér (1990-ben 75,7 százalék volt ez az arány), az afro-amerikaiak 15,7 százalékot adnak (1990-ben 12,3 százalék volt), az ázsiaiak 10,3 százalékra emelkednek (3 százalékról) és a hispano lakosság eléri a 22,5 százalékot (az egykori 9 százalék után).
Mindezek mellett erősen romlik az amerikai oktatási rendszer, 2025-re hiány lesz jó színvonalú tudósokból, annak ellenére, hogy Amerika büszke rá, a második világháború óta több mint 200 Nobel-díjas működött az országban.
Rontja az Amerikai Egyesült Államok helyzetét, hogy folyamatosan nő a szövetségi adósságállomány, amely előreláthatólag 2027-re megkétszereződik.
Az amerikai viszonyokat jellemzi, hogy népesség 9,5 százaléka depressziós, több mint 40 millióan küszködnek alvászavarral és rohamosan nő a túlsúlyosak száma. Negyvennégy millióan (a lakosság 36,5 százaléka) tartanak fegyvert, a felnőttek 57 százaléka van jelen a Facebookon, és nyolc hónap alatt 8,5 millióan vettek ipad-et.
Mindez egy olyan korszakban, amikor évente 1,2 milliárd ember vándorol egyik helyről, országból a másikba. Annyi, mint amennyi India lakossága. Ezek egy része le is telepszik az új helyen, sokan mennek Ausztráliába, amely a világon a legnagyobb befogadó országnak számít, oda áramlik az emberek ötöde. A második nagy befogadó hely Amerika, tíz százalék körül. Ám a vándorlásra mostanában inkább az a jellemző, hogy a munkát kereső-találó emberek a keresetüket hazautalják az otthon maradó családoknak.
Latin-Amerika sem a hátsó udvar
Fischer Ferenc, a PTE BTK Történelemtudományi Intézetének igazgatója arról beszélt, milyen az Ibero-Amerika országainak szerepe a 21. század eleji globális geopolitikai sakktáblán. Hát egészen más, mint amit úgy általában gondolni szokás.
Például kevéssé gondolják errefelé, hogy a Panama-csatorna már kicsi az igényekhez képest, a hajók sorban állnak, és a nagy tartályhajók át sem férnek rajta, hogy eljussanak az egyik óceánról a másikra; mindez arra késztette a hatalmakat, hogy új csatornákat keressenek. Csatornaépítési láz van Dél-Amerikában, s ennek fő motorja Kína. Már 40 milliárd dollárt költött a nicaraguai csatorna megvalósítására, ahol 250 ezer tonnás tankhajók is át tudnak majd haladni, és az üzemeltetés is kínai kézben lenne. Zbigniew Brzezinski, Carter elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója Stratégiai vízió című, nemrég megjelent könyvében arról ír, hogy miként lehetne Kínát körbekeríteni, és Amerika hogyan őrizhetné meg hegemóniáját.
De ez Latin-Amerika nagy változásai közepette egyre bonyolultabbnak látszik. Mert Kína már nemcsak kereskedelmi érdekeit érvényesíti, hanem politikai pozíciókat is igyekszik szerezni. Az országnak hatalmas az energiaigénye, és ez tovább növekszik. Oroszországból és Kazahsztánból importál, és egyre nagyobb szüksége van a tengeri utakra. Igényei negyedét már Latin-Amerikából elégíti ki, s ez az arány hamarosan 30 százalékra nő. Ezért igen nagy küzdelem folyik az új útvonalak megépítéséért. Óriási tervek és beruházások vannak születőben Brazíliában, Peru három részén; Bolívia is szeretne tengeri kijáratot, és Argentína, amely 2002-ben államcsődtől szenvedett, mára ugyancsak megaprojektek részese.
A térségben megjelentek az oroszok is, és időnként összefognak a kínaiakkal. Ennek demonstrálásaként például 2013 januárjában a Nagy Péter atommeghajtású hadihajó a Földközi-tengeren közös gyakorlatot tartott egy kínaival, és ezt időnként Ázsiában is megteszik. Venezuelának az oroszok és a kínaiak is szállítanak fegyvert, és Kína közös tartályhajóflottát tervez Venezuelával. Nicaraguának az oroszok adnak el fegyvereket, és odalátogattak flottakötelékükkel. Chile, amely 2004 óta az EU társult tagja, az Antarktiszon is jelen van, miként Argentína is. A hatodik földrészről pedig még nem is tudható, mekkora ásványi vagyont rejt, de a világ vízkészletének tetemes része ott van befagyva.
Vagyis: már régen elavult az a hiedelem, hogy Latin-Amerika az Egyesült Államok hátsó udvara. Sőt, vannak, akik úgy gondolják, a latinok lassan, csendben, a hispano lakosság növekedésével, visszafoglalják az USA déli részét, amely egykor Mexikóhoz tartozott.
Az Európai Unió válaszai a válságra
A 2008-i pénzügyi csőd óta eltelt időszak valaminek a vége. A hetvenes évektől kezdve olyan papírpénzvilág volt, ami mögött már nem volt aranyalap. A papírpénz-bűvöletben olcsó volt a hitel és a reálgazdasághoz már nem volt köze a világméretű gazdagodásnak – jelezte a válság hátterét Rácz Margit közgazdász, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont nagy tapasztalatú kutatója. – A globalizálódott piacon nemzeti szereplők működtek, a legkevésbé szabályozott módon.
A válságot nem az EU okozta, de a legnagyobb vesztese lett.
Az EU integrálódási folyamata közben az olcsó pénz eltüntette a fejlettségi különbségeket. Pedig például a hollandok és a görögök közpénzügyi fegyelmét össze sem lehet hasonlítani. De a német, holland mintájú fegyelmet akarták exportálni olyan országokba, amelyekben nem voltak, nincsenek ilyen hagyományok. A Lehman Brothers csődje 2008-ban öt hónap alatt eltüntette a likvid pénzeket, s nem tudták tovább finanszírozni a zavaros pénzügyekkel működő országokat. A görög pénzügyminiszter 2010-ben bejelentette, hogy nem tudják a pénzpiacokról finanszírozni az államadósságot. Az unióban úgy gondolták, ha Görögország csődbe megy, azzal megszűnik az euró is, s ezt mindenáron el akarták kerülni. Azóta mintegy 340 milliárd eurót költöttek a görög gazdaságra, nagyon hosszú lejárattal. De még most is úgy hírlik, hogy további 50-60 milliárd kellene.
A csőd szélére sodródtak a mediterrán országok, Olasz-, Spanyolország és Portugália is. A folyamat 2012-re tetőzött. Spanyolországban az öröklakások építési hulláma vezetett a pénzügyi válsághoz. Írországban is a bankok mentek tönkre.
Az euro-zóna válságkezelésére életre hívott önálló intézmény, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hasonlóan funkcionálna, mint a Nemzetközi Valutaalap, a szándék szerint megvédi az eurót.
Az EU a jelek szerint túlélte a válságot, ám napjaink nagy kérdése: mit tud tenni az óriási munkanélküliséggel és hogyan tud élni a technológia adta lehetőségekkel? Erodálódik-e, vagy stabilizálódik, s fejlődik-e? Ebben nagy szerep jut a közpénzügyek kezelésének, amely Európában jobb szinten van, mint az Egyesült Államokban. Ezért az eurónak van jövője a világban – mondta Rácz Margit.
Oroszország zuhanása és stabilizálódása
A mai helyzet megértéséhez a kilencvenes évek kezdetéig nyúlt vissza Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A Szovjetunió felbomlását követően az orosz gazdaság olyannyira visszaesett, hogy 1998-ra a teljesítőképessége az 1990-esnek a 40 százalékát elvesztette. Ukrajna még súlyosabban fizetett: a gazdaság 60 százaléka süllyedt el.
Oroszországban 1992-ben, lengyel mintára, sokkterápiához folyamodtak. Felszabadították az árakat, és arra számítottak, hogy 300 százalékos infláció mellett stabilizálni tudják a makrogazdaságot, és a fizetéseket, nyugdíjakat 80 százalékos szinten tudják tartani. Ezzel szemben 2700 százalék fölé kúszott az infláció, Ukrajnában pedig több mint 10 ezer százalékosra ugrott. Oroszországban öt év telt el úgy, hogy évente meghaladta az infláció a száz százalékot. A fogyasztás színvonala a 30 évvel azelőtti szintre zuhant. Az emberek teljesen elvesztették megtakarításaikat.
Ebben az állapotban volt az ország 1998-ban, amikor bekövetkezett az államcsőd. Rövid futamidejű állampapír-kibocsátással próbálkoztak. A mintegy 80 milliárd dolláros kibocsátás refinanszírozása havonta 6 milliárd dollárba került. Emellett vállalták a korábbi államadósság fizetését is, így összesen 150 milliárd dollár volt az államadósság, a működéshez 6 milliárd dollárra volt szükség havonta, és ehhez jött az adósság refinanszírozásához szükséges 6 milliárd. Mindeközben az ország bevétele csak 2-3 milliárd dollár volt.
Akkor jelentett be moratóriumot az akkori miniszterelnök, Szergej Kirilenko (aki most a Roszatom vezérigazgatója!) az államadósság fizetésére. Az országgal szembeni üzleti bizalom lezuhant, összeomlott a rubel, amelynek árfolyama addig a dollárhoz képest 5–6 rubel volt, s ezután 25–26 rubelre romlott, aminek az lett a hatása, hogy élénkülni kezdett az ipari termelés.
Az orosz gazdaság, amelynek legfontosabb alapja az energiaágazat, erősen függ az energiaáraktól. A nyolcvanas évek végén alacsonyak voltak az olajárak, 1998 előtt alig haladta meg a 10 dollárt hordónként, és azután is viszonylag rövid ideig ment 20 dollár fölé. Még 2003-ban is 40 dollár körült járt, ma meg már mindennapos, hogy meghaladja a 100 dollárt.
Amikor Putyin először lett elnök (2000-ben), az orosz deviza- és aranytartalék 7,5 milliárd dollár volt, de ahogy emelkedett az olajár, úgy nőttek a tartalékok is előbb 70 milliárdra, amely a valamikori Szovjetunió éveinek szintje volt, és 2008-ra elérte a 600 milliárdot.
A szakértők úgy látják, a fő gond abból ered, hogy hiába volt a növekedés, nem hozott fejlődést. De a lakosság életszínvonala a mélyponthoz képest javult. Az államcsőd idején tömegek éltek egy dollárnál kevesebből naponta. Putyin időszakában a mélyszegénységben tengődők száma a felére csökkent.
Az orosz tőzsde 70 százalékot zuhant 2008 őszén. A Gazprom értéke, amely 2008 tavaszán még a világ harmadik legerősebb cégének számított (350 milliárd dollár!) 2009 tavaszára 70 milliárd dollárra süllyedt. Az állami devizatartalékok 225 milliárd dollárt veszítettek. A rubel 55 százalékkal ért kevesebbet a dollárhoz képest hét hónap alatt.
Mindezek ellenére a szociális kiadásokat nem fogták vissza, és megtartották az évenkénti 10 százalékos reálbér-növekedés helyett a 4,5 százalékos emelés szintjét a szociális béke céljából, bár az orosz GDP egy év alatt, 2008 I. félévéhez képest 10,9 százalékot csökkent.
2011–12 választási időszak volt, s ez alkalommal is kétséges volt a lefolyásuk tisztasága, ami a középosztálybelieket megmozgatta. De a nagy többség vélekedését, és főleg a választások kimenetelét nem változtatta meg.
Pax Sinica avagy a kínai világrend
Képes lesz-e Kelet-Ázsia elkerülni a huszadik századi Európa tragédiáit? – ezt a kérdést feszegette Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa, aki igen alapos ismerője a kínai gazdasági és társadalmi folyamatoknak.
Kína 3800 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkezik. Sok mindenben a legnagyobb a világon: övé a legnagyobb autópiac, a legnépesebb ország a legnagyobb energia-felhasználó és a világ legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátója. Két-három év múlva a világ legnagyobb vásárlója lesz. Az éves GDP 9800 milliárd dollár (ami néhány éve még 4500 dollár volt), annyi, mint akkor és azóta is a japán GDP.
A kínai birodalmi szemlélet – a Pax Sinica, amely dinasztiákon és évszázadokon keresztül a kínai hegemóniát jelentette –, újra életre kelt. A lényege egykor az volt: minden, ami az ég alatt van, az Kínához és a kínai császárhoz tartozik. Nagyjából ehhez a körhöz csatolják – elvben – a környező országokat is, Japánt, Koreát és a többi ázsiai országot. Onnan nézve Európa az eurázsiai kontinens kicsi kis nyúlványa.
Konkurensnek Peking az Egyesült Államokat tekinti, amellyel párharcot folytat a Csendes-óceáni térségben.
A szakértők szerint az a nagy kérdés, hogy vajon a dél-kelet-ázsiai országokat Kína gazdasága vonzza-e jobban, vagy inkább távolodni szeretnének tőle. És ebben a helyzetben Amerika melyik irányt támogatja. Az Egyesült Államok 2011-ben csatlakozott a Trans-Pacific Partnership (TPP) egyezményhez, amely a térség több országát tömöríti. És persze Kínával is igyekszik ápolni a kapcsolatokat, hiszen erős gazdasági érdeke.
Az a vélekedés látszik valószínűbbnek, hogy a gazdasági szempontok erősebbek, mint a politikai ellenszenv, ugyanakkor Kínában is vannak változások. Méghozzá gondosan előre megtervezve. Ennek a stratégiának, amelynek alapjait Teng Hsziao-ping (1904–97) fektette le, része például, hogy bevezették a falusi szintű szabad választásokat, s már több jelölt közül is lehet választani. Megvan a menetrendje, hogy mikor kerülhet majd sor megyei és magasabb szinten is hasonló változásra.
A kínai gazdasági növekedés feltartóztathatatlan. Jelenleg az egy főre jutó GDP 6800 dollár, amivel a világ kiilencvenedik helyén áll. Az éves növekedés rendkívül gyors, és ha eléri a magyar szintet az egy személyre jutó GDP (ami a mai kínai duplája), akkor a kínai gazdaság az amerikai kétszeresére nőne.
Rohamosan erősödik a városiasodás, jelenleg a városi és vidéki lakosság aránya 50–50 százalék körüli, és ha eléri a városi lakosság a 70–80 százalékos arányt, az azt jelenti majd, hogy 300 millióval több embernek lesz szüksége lakásra.
Kína egyetlen riválisa Japán lehetne a térségben, Amerika támogatásával. De kérdés, hogy az USA akarja-e ennyire támogatni Japánt. A térség országai között máig vannak vitás, konfliktusos kérdések a második világháború történései miatt.
Sok a kérdőjel a Közel-Keleten
A Közel-Keleten is átalakulóban vannak a regionális erőviszonyok. Erről Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja beszélt. Az utóbbi négy-öt év eseményei, az arab tavasz történései, a szír háború és következményei új helyzetet teremtettek.
Izrael biztonsága számára hátrányos változások zajlanak. A 2013. novemberi genfi megegyezést, amely szerint Irán vállalta, hogy részben felfüggeszti atomprogramját, cserébe különböző szankciók enyhítéséért, kiskapukat tartalmaz, és időhúzásnak tartják. A palesztin helyzet megoldását erősen akadályozza, hogy nincs igazi tárgyalópartner a palesztin oldalon. A korábbiakhoz képest romlott a viszony Törökországgal is. A szakértő szerint ez Törökország hibájából alakult így, holott érdeke lenne a jó viszony fenntartása.
Törökországról szólva elmondta, hogy évekkel ezelőtt látványos fejlődési ígéret volt, de az utóbbi időben megváltozott a helyzete. Endorgan miniszterelnököt az arab tavasz kezdetén mintának tekintették az arab világban. De belső konfliktusai óta már nem példakép.
Az új iráni elnökről úgy vélik, reintegrálja országát a térségben, s a vele való tárgyalások és megállapodások ezt legalizálják is. Haszan Rohaniról azt tartják: úgy akarja fenntartani az atomprogramot, hogy az országával szembeni szankciók enyhüljenek. Azt is feltételezik, hogy a szír elnök hatalmának támogatása után – ha az a rezsim megbukna –, az utódaikat is támogatná.
Új jelenség az arab reneszánsz, amelynek egyik jele Katar szerepe. Az egyik leggazdagabb olajállam új képet igyekszik kialakítani magáról. Minden helyzetben közvetíteni próbál a térségben, miközben az iszlamista mozgalmak egyik fő támogatója – szemben Szaúd-Arábiával, amely inkább az iszlamistákkal szemben lép fel.
Nagy kérdés az arab tavasznak nevezett folyamat hatása a térségben.
Az okokat boncolgatva, a szakértő elsősorban a gazdasági bajokat említette, különösképpen a nagy szegénységet: Egyiptomban a lakosság 43 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, akinek legfeljebb kenyérre és a legalapvetőbb élelmiszerekre futja csak. Ugyanakkor nagyok a jövedelmi különbségek is.
Meghatározó szerepe van a demográfiai robbanásnak. A fiatal diplomások 30-40 százaléka munkanélküli. A politikai elit a „húzd meg, ereszd meg!” taktikázással igyekszik megtartani hatalmát, és a túlélésre játszik.
Mubarakot 2011 februárjában lemondatták, a katonák átvették és 2012 nyaráig fenntartották diktatórikus hatalmukat. Akkor az elnökválasztás és az új alkotmány legnagyobb győztese a Muszlim Testvériség lett. De az elégedetlenség nem szűnt meg, 2013 augusztusában a katonák „puha puccsal” ismét átvették a hatalmat. Vannak, akik úgy látják, Egyiptom visszatér a Mubarak rendszerhez, Mubarak nélkül.
Leginkább a szír helyzet megoldása látszik kilátástalannak.
Az is látható, hogy az arab tavasz nem hozta el a nyugati gondolkodással feltételezett demokratikus változásokat. Nem oldotta meg azokat a gazdasági, társadalmi és politikai problémákat, amelyek miatt az emberek az utcára mentek.
Afrikáé a jövő
Afrika feljövőben van. Átlagosan 6 százalékkal emelkedik a GDP évente, és ezzel vezeti a kontinensek listáját – mondta Hettyey András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa.
A fejlődés mozgatója az afrikai nyersanyagok iránti keresletnövekedés mellett a belső fogyasztás emelkedése. Afrikában erősödőben van a középosztály, hárommillióra becsülik a számát. Növekszik a várható élettartam és csökken az írástudatlanság; még mindig a lakosság 40 százaléka él napi egy dollárnál is kevesebből.
A politikai változások is erősödnek, 2012-ben 22 országban tartottak (többé-kevésbé) demokratikus választásokat. Erősödik a sajtószabadság is. Viszonylag biztonságos a kontinens, a polgárháborúk, amelyekben milliók haltak meg, nagyrészt lezárultak. De a mostani szudáni konfliktus is tízezrek életbe került eddig, és még nincs vége.
A tíz éve még elveszett kontinensnek tartott Afrikát ma minden rangos pénzügyi cég befektetésre ajánlja. De nem titok, hogy erős a korrupció.
A kontinens igen heterogén, 55 ország alkotja. Ez fontos szerepet ad az ENSZ-ben, ahol az 55 ország együttesen 25 százalékos szavazati arányt képvisel. Nincs vezető hatalma, bár Dél-Afrika és Nigéria is törekszik erre a szerepre, de kevés hozzá az ereje.
A legnagyobb kereskedelmi partner Afrikában Kína, illetve az Európai Unió országai együttesen. Kína ez előző 10–15 évben befektetőként jelent meg a térségben, de mostanában – amikor már meg kell védenie befektetéseit például Szudánban – közvetítő szerepet is vállal.
Afrika jövőjének kulcskérdése – a szakértő szerint –, hogy miként alakul az országok integrációja. Európai típusú lesz-e, vagy megmaradnak-e az önálló életet élő országok.