A változás oka: tizenhat esztendővel ezelőtt ez volt a főváros egyik első ilyen intézménye, de azóta a bevásárló-központok nagyon sokat fejlődtek, s a korral meg a technikával a Pólus is lépést akar tartani. A budapesti, XVI. kerületi Szentmihályi úton épült Pólus társasházi formában működik, legnagyobb tulajdonosa, 73 százalékkal, a CBRE Investors, 10 százalékkal részesedik a Tesco, 2 százalékkal az OTP, és a kisebb bérlők is társtulajdonosok, így a felújítási döntés együtt született. Sok bérlő a saját üzletét is felújította.
Az épület 62 ezer négyzetméteres, ebből a kiadható terület44 500 négyzetméter, a kihasználtság jelenleg 92 százalékos. A kiadatlan 8 százalék többségére is van már bérlő, mivel vagy a már bent lévő szomszéd bővül, vagy pedig kívülről jön kisebb társaság. A területen 240 üzlet található.
Gijs Klomp elmondta: nagy feladat volt számukra, hogy a munkálatok alatt is működtek az üzletek. A felújítási munkák este 10 és hajnali 4 óra között zajlottak. Részben kicserélték a homlokzati burkolatot, teljesen a padlót, a folyosókat újra bútorozták, felújították a mosdókat és korszerűsítették a világítást is. Ahol csak lehet, energiatakarékos, környezetkímélő led-világítótesteket használnak, és egy látványos üvegkupolán át a természetes fényt is beengedik. Ezer négyzetméter zöldterületet is kialakítottak a bevásárlóközpont körül.
Az évente nyolcmillió vásárlót, látogatót fogadó Pólus vonzáskörzetében 300 ezer háztartás van. Az üzemeltetők azt szeretnék, ha a környékbeliek és a távolabbról érkezők is új belvárosként tekintetnének a bevásárló-központra.