A müncheni biztonsági konferencián elhangzott beszédének egyik legfontosabb részét a házigazda német kancellár, Friedrich Merz angolul mondta el. Nem pusztán udvariasságból, és nem is kizárólag azért, hogy a teremben ülő amerikai diplomaták azonnal értsék. A mondatok a Fehér Háznak szóltak.A kancellár világossá tette: a nagyhatalmi rivalizálás új korszakában még az Egyesült Államok sem engedheti meg magának a magány luxusát. A NATO nem csupán Európának hasznos biztonsági garancia – az amerikai stratégiai érdekeknek is része. A Pentagon tervezői ezt pontosan tudják – jegyezte meg Merz. Ezzel burkoltan azt is jelezte, hogy Washingtonban nem mindenki látja ilyen tisztán a helyzetet.

Donald Trump visszatérésével a transzatlanti viszony újra bizonytalanná vált. Az amerikai elnök vonakodása attól, hogy felismerje az európai szövetség stratégiai értékét, ma a NATO legnagyobb problémája. Nem az egyetlen – de a legveszélyesebb. Egy katonai szövetség ugyanis nemcsak fegyvereken, hanem politikai bizalmon is áll.

Európa: erő vagy illúzió?

Merz beszéde azonban nem csupán Amerikának szólt. Sőt, legalább ennyire Európának.

Egy valódi partnerség előfeltétele – mondta –, hogy Európa maga is tényező legyen a világpolitikában. Politikai értelemben, gazdasági súlyában és katonai képességeiben egyaránt. Ez azonban ma inkább célkitűzés, mint valóság.

Oroszország katonai agressziója, Kína gazdasági nyomulása és az Egyesült Államok bizonytalankodása közepette az európai államok továbbra is megengedik maguknak a belső megosztottság luxusát. Nemzeti önzések, taktikai különutak, rövid távú belpolitikai érdekek gyengítik az egységet.

Még az EU „kettős csillagrendszere”, Franciaország és Németország sem mindig egy irányba húz. Macron és Merz személyes viszonya harmonikus, de a stratégiai reflexek nem mindig esnek egybe. Márpedig Európa ereje – ha van ilyen – az összehangolt fellépésben rejlik.

Kinek szól a „partnerségi vezetés”?

A német kancellár „partnerségi vezetést” ajánlott. A kifejezés elegáns. De Európa keleti felén sokan allergiásak a vezetés szó bármely formájára, ha Berlinből érkezik. Lengyelországban a nacionalista politikai közeg aligha tapsol egy új német iránytűnek. Magyarország pedig – ahogy a konferencia folyosóin félhangosan megjegyezték – már rég más típusú vezetőhöz igazodott, és nem Berlinre figyel. Ez a realitás: Európa egységét nem deklarációk, hanem érdekek és bizalom tartják össze. Ezekből pedig jelenleg hiány van.

A konferencia üzenete: a korszak véget ért

A mai nap panelbeszélgetései egy irányba mutattak: a hidegháború utáni kényelmes világ véget ért.

  • Az ukrajnai háború kapcsán a hangsúly a hosszú távú fenntarthatóságra került: lőszergyártás, hadiipari kapacitás, pénzügyi teherbírás.
  • A balti és skandináv államok képviselői egyértelműen fogalmaztak: Európának fel kell készülnie arra az esetre is, ha az amerikai elkötelezettség gyengül.
  • A Kínáról szóló vitákban pedig visszatérő motívum volt: nem lehet egyszerre stratégiai riválisnak tekinteni Pekinget és gazdasági függésben maradni tőle.

A müncheni konferencia hangulata nem volt pánikhangulat – inkább kijózanító. A kérdés már nem az, hogy változik-e a világrend, hanem az, hogy Európa alkalmazkodik-e hozzá időben. Merz beszéde egyszerre volt figyelmeztetés és ajánlat. Figyelmeztetés Amerikának: a szövetségek nem egyoldalú szolgáltatások. És figyelmeztetés Európának: ha nem válik valódi hatalmi tényezővé, mások döntenek majd helyette.