Köszönhetően a széles körű tájékozódásnak-tájékoztatásnak egyre többen figyelnek arra, hogy mire költik a pénzüket. Az ár–érték-arányon túl a többi között a tartósság, energiatakarékosság, környezetvédelem is föliratkozik a tudatos vásárló szempontjai közé. A Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda igazgatója a mai tájékoztatón hangsúlyozta: a mostani, 18. nyilvános pályázat is az bizonyítja, hogy nő az érdeklődés a tanúsított minőség iránt. Ennek elismertetésére törekszik egyre több olyan cég, amely mostanáig kevésbé volt ismert. Az idén 37 áru- és szolgáltatáscsoport 73 termékkörében lehet pályázni a kitüntető cím elnyerésére. A pályázatoknak május 22-ig kell beérkezniük, és az idén először a határokon túlról, a Kárpát-régióból is lehet jelentkezni – mondta Kiss Károlyné.

A kezdeményezés bevallott célja, hogy elsősorban a hazai vállalkozásokat részesítse elismerésben. Azokat a cégeket, amelyek kiváló eredményeikkel bizonyítják, hogy növekvő mértékben létezik magyar kreativitás és szorgalom.

A fogyasztóvédelem területén is örvendetes szemléletváltozásnak vagyunk tanúi. Egyfelől bővül azok tábora, akik a magyar áruk vásárlása mellett döntenek, másrészt a fogyasztóvédelemért felelős hatóságok tevékenysége is egyre hatékonyabb.

Ami pedig a pályázati témakörök bővülését illeti: lehet jelentkezni különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszerekkel, közétkeztetéssel, a fenntartható gazdálkodás ökológiai szemléletű módszereivel, a szabadidő kulturált eltöltését segítő szolgáltatással, illetve kulturális rendezvénnyel is.

Ez évben odaítélik majd a „Régiók Életműdíjat”: a kitüntetéssel annak a személynek a tevékenységét ismerik el, aki hosszú ideje segíti a határon túli térségek és az anyaország gazdasági, kulturális, oktatási kapcsolatainak erősítését.

Az 1998-ban alapított Magyar Termék Nagydíj pályázaton eddig 486 áru és szolgáltatás érdemelte ki a rangos elismerést, közülük csaknem 250 birtokolja ma is a tanúsító védjegyet.

A pályázattal kapcsolatban további információ ITT, tessék kattintani!