Népszabadság-életjelek…

Harmadik alkalommal jöttek össze a három éve, 2016. október 8-án puccsszerűen bezárt Népszabadság volt munkatársai, hogy viszontlássák egymást, s egyúttal kiosszák a szerkesztőség által jó pár éve alapított Népszabadság-díjat, amely a lap egykori karikaturistája, Marabu rajzai alapján készült. Az idén első ízben két kategóriában ítélték oda az elismerést. (A képen a megszüntetett Népszabadság utolsó számának címlapja.)

Mint a – továbbra is működő – Népszabadság Egyesület elnöke, Kelen Károly az egybegyűlteket bevezetőjében emlékeztette, az egyik kitüntetést a lap hagyományainak szellemében a szólásszabadságot a jó átlagnál is alaposabban védő, az eszmét következetesen képviselő közéleti személyiségek, civilek, újságírók, szervezetek kaphatják.

2017-ben a Szabad Pécs, 2018-ban a Magyar Hang nyerte el a rangos elismerést, az idén pedig a Mérték Médiaelemző Műhely kapta, amelynek képviseletében Urbán Ágnes vette át a díjat Eötvös Páltól, a Népszabadság első, a kollektíva által még a rendszerváltás előtt megválasztott elnök-főszerkesztőjétől.

A Népszabadság-díj

A másik plakettet és a megtisztelő címet először adták át annak a kollégának, aki kiemelkedő íráskészséggel, szociális érzékenységgel huzamosabb időn át kimagasló újságírói teljesítményt nyújtott, megfelelve a Népszabadság legszebb hagyományainak. Ezt a kitüntetést az idén a lap korábbi újságírója, Kácsor Zsolt vehette át.

Eötvös Pál (középütt) adta át a díjat Urbán Ágnesnek és Kácsor Zsoltnak.

A győztesekről döntő zsűri tagja Eötvös Pál mellett Gergely Márton, Inotai Edit, Kelen Károly és N. Kósa Judit volt. Az értékelésekről és az indokolásokról Kőműves Anita, illetve Rab László tájékoztatta a kiemelkedő számban összegyűlt résztvevőket.

Az eseményen Gergely Márton korábbi főszerkesztő-helyettes bejelentette, hogy – az utóbbi évek hagyományainak megfelelően – az idén is lesz népszabis Fedél Nélkül, amely október második felében kerül az utcára. Ahogyan a múlt években, a Népszabadsághoz köthető szerzők írnak a hajléktalanok lapjába, de mellettük más ismert nevek is feltűnnek majd az oldalakon. A szerzők ezúttal arról töprengenek, hogy mi történnék, ha egy napra ők lennének a főnökök a városban.

Számosan összejöttek az egykor legnépesebb napilap-szerkesztőség tagjai közül.

A terjedelem növekedésével járó költségeket a Népszabadság Egyesület, a lap egykori munkatársai állják, ám minden bevétel ezúttal is a Fedél Nélkül különszámát árusító otthontalanoké lesz.

Képek: Sopronyi Gyula