Ők bevándorol(ná)nak hozzánk, mi pedig tovább vándorlunk az itthoninál jobb jövővel kecsegtető nyugati országokba, leginkább Ausztriába, Németországba és Angliába. Ha úgy vesszük, céljaink megegyeznek az átmenetileg hozzánk menekülőkével, azzal a kivétellel, hogy a magyarok legális bevándorlóknak számítanak.
A Központi Statisztikai Hivatal áprilisban közzétett információi szerint a múlt 3 évben 46%-kal nőtt a külföldre költöző magyarok száma. Évente mintegy 31 500 kivándorlóról van szó, aki egy évnél tovább szándékozik külföldön maradni. A KSH által kiadott Demográfiai portré, 2015 becslése szerint 2060-ra a mostaninál csaknem kétmillióval lesz kevesebb Magyarország népessége. A statisztikusok is elismerték: az adat nem pontos, és ma már csaknem 500 ezer magyar élhet huzamos ideje külföldön, a Magyarország–Ausztria között ingázók nem is szerepelnek felmérésben. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a „külföldi telephelyen dolgozók”, akiknek a száma 2010 óta megduplázódott (jelenleg kb. 100 ezer), és ők a potenciálisan a tartós időre vagy végleg távozók.
Az állam pedig kétségbeesett marketingkampánnyal próbálja visszacsalogatni az évek óta kint élő, diplomás, 35 évesnél nem idősebb magyarokat. Mennyire lehet sikeres a „Gyere haza, fiatal!”, 100 milliós büdzséből gazdálkodó kampány?
Azoknak, akik amúgy is tervezték már egy ideje a hazaköltözést, biztosan hasznos, mivel segít a letelepedésükben, munkavállalásukban a reménybeli támogatással. Viszont gyakorlatilag semmi esély arra, hogy ezzel a kezdeményezéssel tömegeket csábítsanak vissza Magyarországra. Már csak azért sem, mert a támogatásban mindössze 50-eb részesülhetnek az elbírálások alapján, ami igencsak kevés, ha azt a fél millió magyart tekintjük, aki Angliában, Ausztriában, Németországban találta meg a boldogulását. Ráadásul a támogatásban csupán a diplomások részesülhetnek, a szakmunkásként dolgozók nem.
Menekülünk a menekültek elől?
A bevándorlási hivatal adatai szerint tavaly 28 702 migráns kért menekültstátuszt, számuk mostanra mintegy 70 ezer. Ne feledjük: zömük arra vár, hogy tovább utazhasson Ausztrián át még nyugatabbra.
Korántsem a beözönlő menekültek miatt, sokkal inkább az itthoninál sokkalta magasabb fizetések miatt döntenek úgy az elsősorban fiatalok, hogy elhagyják Magyarországot – akár csak átmenetleg, akár örökre. Sík Endre, a Tárki kutatója szerint, egy nyitott munkaerőpiacon – különösen egyes szakmákban – ötszörös jövedelemkülönbségek mellett a fiatalokat akkor sem lehetne hazacsábítani, ha itthon kiszámítható, stabil környezet lenne (lásd: HVG).
A németek eleve szívesen fogadják a hozzájuk érkező magyarokat, legyen szó magasan képzett diplomásról, vagy egyszerűen csak szerencsét próbáló, képesítés nélküli fiatalról. Ráadásul a németeknél 15 év óta a legkisebb az állás elvesztésének a kockázata, mert a vállalkozások a képzett munkaerő hiányának várható növekedése miatt igyekeznek megtartani az alkalmazottakat, és mert gyorsan bővülnek a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az egészségügy. Aki akar, az el tud helyezkedni Németországban, ráadásul, ha tárt karokkal várják, miért ne venné fontolóra, hogy letelepedjék?
Angliába elsősorban a magasan képzett, nyelveket beszélő, diplomás, pályakezdő fiatalok mennek; emellett a szakmunkások is megtalálják kinn számításukat. Sokan vendéglátósként kezdik a képzettebbek közül is. Főleg a kávézói munka, ami nagyon keresett, és ahol a legkönnyebb elhelyezkedni. Emellett még a pincéreket, konyhai kisegítőket, autómosókat, ruhatisztítókat és varrónőket is szívesen látják, akik a minimálbérrel is átlagosan háromszor többet keresnek, mint itthon.
Németországban is hasonló a helyzet, azzal az apró különbséggel, hogy a szakmunkások sikeresebben pályáznak németországi állásokra. Főleg a víz-, gáz-, fűtésszerelők, villanyszerelők, asztalosok, szobafestők, burkolók, sőt a segédmunkások is jól járnak, ha kiutaznak. Ha még nyelvtudással és szakmai tapasztalattal is rendelkeznek, akkor szinte biztosan találnak munkát. Az egyik legfelkapottabb munka, amihez elegendő a német nyelvtudás, háziasság és rengeteg empátia, a házi ápolói állás. A németek megbecsülik a pontos, szorgalmas munkát.
Ausztriában a festők, villanyszerelők, víz-, gáz-, fűtésszerelők, zsaluzóácsok, asztalosok, tetőfedők, burkolók, bádogosok járhatnak jól, úgy, hogy még a szállást, ellátást is kapnak. Ebben az országban azonban nincs olyan nagy munkaerő-verseny, a bérezés ott is a szakmai tapasztalaton múlik. Ausztriában a magyarok között inkább a szezonális munka, illetve az ingázás népszerű. A viszonylagos közelség miatt sokan megtehetik, hogy hétvégenként hazajárjanak a családjukhoz. Az alpesi országban a vendéglátósok illetve kisegítők biztosan találnak állást, de ne feledjük, a munka adottságai miatt ők csak ritkán tudnak haza járni. Viszont, aki kitartó, egy-két éven belül feljebb tornázhatja magát a ranglétrán és kereshet annyit, mint egy svájci… ami magyar viszonylatban magasan az átlagkereset felett van. (Szövetségi Statisztikai Hivatal). Egy svájci havi bére nettó 5000 frank körül van, ami kb. másfél millió forintnak felel meg…
Esze ágában sincs a Nyugatnak, hogy lezárja határait a bevándorlók előtt, hiszen többet hoznak a konyhára, mint amennyit visznek. Az adózási és illetékrendszer sajátosságai miatt ők többet fizetnek be a költségvetésbe, mint amennyit kivesznek belőle. A University College London (UCL) kutatói tanulmányukban kimutatták, hogy a külföldről, de leginkább Kelet-Közép-Európából érkezők lényegesen többet fizetnek a brit költségvetésbe, mint amennyit a szociális ellátó szolgáltatóktól igénybe vettek.
„A külföldi EU-munkavállalók 2001–11 között több mint 20 milliárd fonttal (csaknem 8 ezer milliárd forinttal) járultak hozzá a brit közfinanszírozási rendszer bevételéhez” – állítja Christian Dustman és Tommaso Frattini, a londoni egyetem munkatársa. Mindemellett olyan mennyiségű és minőségű szaktudást hoztak magukkal, amellyel hatalmas oktatási költséget spóroltak Nagy-Britanniának. Ugyanez elmondható Németországról és Ausztriáról is, a magyarok célpont-országairól. Németországban – átszámítva – fejenként évi egymillió forinttal többet adóznak az ott élő külföldi állampolgárok, mint amennyi szociális támogatásban részesülnek.
Mindezek ismeretében mennyire lehet sikeres egy állami marketingkampány, ami gyakorlatilag hazakönyörgi a külföldön szerencsét próbáló fiatalokat? Nyugaton szívesen látják a szakképzett, kevésbé szakképzett és diplomás munkaerőt több szempontból is, a magyarok pedig élnek is a lehetőséggel. Még ha nem felel is meg a képesítésüknek a munka, amit végeznek, jóval magasabb fizetést kapnak, mint itthon kapnának ugyanazért a munkáért. Ráadásul azok a fiatalok, akik már egy évnél tovább élnek kinn, rendszeresen küldenek pénzt haza az otthon maradottaknak. (A KSH szerint arányuk 39%, akik 2009 után költöztek ki.)
A világban jó ideje társadalmi mozgásban van. Oka sokféle. Az útra kelők a mi szemünkben bevándorlók, mi, magyarok pedig, ha más országban próbálunk szerencsét, az ott élők számára vagyunk bevándorlók. A mozdulók igen nagy része a biztonságért, a hazainál jobb megélhetésért kel útra. Falak, vasfüggönyök, tilalmak és diktatúrák legföljebb csak lassítják az emberáramlást, de megállítani nem képesek.