Októberben 17 napos kortárs művészeti fesztivál Budapesten

A főváros és a kulturális kormányzat összefogásának köszönhetően 2014-ben minden eddiginél gazdagabb lesz az őszi fesztivál, amelynek szervezésébe több intézmény is bekapcsolódott. Elvégre nemcsak hazai közönségre számítanak a rendezvények, hanem a Budapestre látogató külföldiekre is.

Mint a mai tájékoztatón Balog Zoltán elmondta: a kormány és a főváros együttműködésének „haszonélvezője” a kultúra. Az erőforrás-miniszter azt is közölte, hogy a CAFe Budapest 724 millió forintra rúgó költségvetéséből 600 milliót a kormány bocsát rendelkezésre. A főpolgármester hozzáfűzte: a beruházásoknak és felújításoknak köszönhetően Budapest előbbre lépett az élhető fővárosok toplistáján, és mindinkább a turisták kedvelt célpontja. Tarlós István szerint ezért is indokolt az összefogás, mert a hazai idegenforgalmi ernyőszervezete, a Magyar Turizmus Zrt., a Budapesti Turisztikai és Fesztiválközpont, illetve a Művészetek Palotája együttműködésével valóban színvonalas kínálat garantálható. Az érdeklődők a programok között megtalálhatják a modern táncművészetet éppúgy, mint a dzsesszt, színházi produkciókat Euripidésztől Arthur Millerig.

Tizenhét napon át 47 helyszínen csaknem 250 program várja majd az érdeklődőket. Lesznek ősbemutatók, Magyarországon eddig soha nem látott produkciók, de gondolnak a szerényebb keresetűekre is: 84 ingyenes programot tartanak városszerte.

A mai beharangozón többször elhangzott: a közös nevező a „jelen idejűség”, vagyis az, hogy az előadások főként kortársainkhoz, a velünk élő alkotókhoz kapcsolódnak. A komoly- és könnyűzene mellett lesz dzsessz, tánc, kortárs zene, valamint opera, színház és újcirkusz, irodalom, képzőművészet és design.

Ami pedig a több tucatnyi helyszínt illeti: megtaláljuk közöttük egyebek mellett a Művészetek Palotáját, a Nemzeti Táncszínházat, a Zeneakadémiát, az Erkel Színházat, a Budapest Music Centert, a Trafót, a Millenárist, a Bálnát és az A38 hajót. De érdemes ellátogatni a fővárosi színházakba és kiállítóterekbe, valamint négy romkocsmába is. Utóbbiakban afféle „irodalmi vándorcirkusznak” lehetünk tanúi: minden este egy-egy író, illetve zenész keresi fel a kedvelt szórakozóhelyeket. A Kék Lóban, a Rácskertben, a Mika Tivadar Mulatóban és Kisüzemben muzsikával fűszerezett felolvasásokat rendeznek. A tizenkét páros a fesztivál zárónapján a Művészetek Palotája mellett felállított CAFe Sátorban adnak majd fergeteges „after partyt”.

Érdemes a rengeteg program közül kiemelni a 70 éves Eötvös Péterhez kapcsolódó rendezvényeket. A MU Színházban a zeneszerző kamaraműveiből hallhatunk válogatást, az UMZE Kamaraegyüttes pedig a tízéves Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány jubileuma alkalmából ad koncertet. A Zeneakadémia pedig egy itthon még soha nem látott Eötvös-operát mutat be. S ha már dalszínházról van szó, emlékeztessünk az őszi fesztivál egyik társrendezvényére. Az Armel Operaverseny keretében ugyanis előadják az egyik leghíresebb olasz kortárs zeneszerző, Marco Tutino legújabb operáját. „A parázs” Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című reményét dolgozza fel.

Az idei újdonságok közé tartozik, hogy a CAFe eseménysorozatához kapcsolódik földrészünk egyik legismertebb művészeti vására, a design-hét. Utóbbi érdekessége, hogy a központi téma ezúttal a mindennapjainkat egyre inkább meghatározó „kütyük” (okostelefonok, táblagépek stb.) használata lesz. A „Gombold újra!”-napokra (Europen Fashion Days), pedig a divat iránt érdeklődőket várják. Az eseményen bemutatkozási lehetőséget kapnak a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) fiatal divattervezői is.

A gazdag zenei, tánc-, illetve színházi kínálat mellett nem kell nélkülöznünk a képzőművészetet sem: a kortárs galériák hétvégéje mellett a Ludwig Múzeum és a Capa Központ új tárlatai is várják a vendégeket.

A közmédia a tavaszi fesztivál után a CAFe Budapestnek is stratégiai médiapartnere: napi fesztiválhíradóval fogják felhívni a figyelmet a produkciókra, illetve bizonyos műsorokat rögzítenek, és később a rádióállomásokon és tévécsatornákon sugározzák.

További információk a programokról ITT érhetők el.