A tudósítás megjegyzi, hogy a forradalom brutális leverése miatt 180 ezren menekültek el az országból, a kormányfő viszont napjainkban hallani sem akar bevándorlókról. A politikus 2010 után hírhedtté vált, mert a kétharmad segítségével új Alkotmányt hagyott jóvá és illiberális államot épít. Többször is összecsapott Brüsszellel, amely úgy érzékeli, hogy Magyarország le akarja építeni a szabadságjogokat és Orbán és próbálja kiterjeszteni befolyását független intézményekre, illetve a sajtóra.

Az 1981-i orvosi Nobel-díj tulajdonosa megerősítette, hogy lemondott a Magyar Tudományos Akadémia külső tagságáról, tiltakozásul az Orbán-kormány elnyomó politikája ellen – adja tudtul a The Washington Post/AP. Torsten Wiesel ily módon csatlakozott négy másik külföldi tudóshoz, aki ugyancsak nem kér a megtiszteltetésből. Köztük van Thomas Jovin, a német Max Planck Intézettől, valamint a magyar Stevan Harnad, a Southampton-i Egyetemről. Közös közleményük hangsúlyozza, hogy Magyarországon napjainkban sötét felhő ereszkedett a demokráciára és veszélyezteti a szólásszabadságot, sőt a jogállamot.

Egyben felszólít más kutatókat is, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Mert riadtan és döbbenten figyelik milyen könyörtelenül és fék nélkül romlik a társadalmi szabadság és igazságosság állapota a jelenlegi magyar vezetés alatt. Az ötök ugyanakkor támogatják azt a felhívást, amelyben az Akadémia 28 tagja arra kéri Lovász László elnököt, hogy a testület vitassa meg az antidemokratikus jelenségeket, főleg a sajtószabadság területén. A tudósítás utóbbiról megjegyzi, hogy a félelmek főleg a Népszabadság bezárása óta nőttek meg.

A The Wall Street Journal kommentárja azt jósolja, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelétől függetlenül Európában tovább gyűrűzik majd az illiberális hullám, mert hívei tudják, mit akarnak és miként osszák meg elképzeléseiket a twitter-trollok korában. Nem Trump rohant ki elsőként a globalizáció ellen, amit az üdvös nemzeti szolidaritás ellenségének tekint. Ráadásul az illiberálisok vezetőt találtak maguknak Putyin személyében.

Nyugaton úgy jelenik meg, hogy ő modelljének megítélése a döntő erkölcsi és politikai próba. Merthogy van, aki egy olyan, tolvaj, tekintélyelvű rendszer vezetőjének látja, amely ellenzékieket öl meg és veszélyezteti a nyugati biztonságot, illetve érdekeket. Mások szemében a nemzeti szuverenitás és a keresztény erény megtestesítője, bástya a dekadens liberalizmussal szemben. Utóbbi véleményen van pl. a Fidesz és a még gusztustalanabb Jobbik. Ezt a legtömörebben Orbán Viktor fejtette ki, amikor két éve meghirdette az illiberális államot és Oroszországot, illetve Kínát nevezte meg követendő példaként.

Európában és az Egyesült Államokban sokan tudják, milyen rendszert vezet Putyin, mégis azokhoz a politikusokhoz özönlenek, akik elbuknak a savteszten, azaz kedvező véleménnyel vannak az orosz elnökről. Ennek pedig az az oka, hogy a liberális rend egy évtizeden át szenved saját, pocsék vezetőitől. Obama, Merkel, Holland és többiek számára a liberális vízió arra korlátozódott, hogy harcoljanak a transzgender wc-kért, miközben ég a világ. Ez az öreg kontinensen a több unióban és bürokráciában jelenik meg, az volna a megoldás minden válságra. Emiatt a liberális-demokrata modell gyengének tűnik, míg a Putyin-féle alternatíva határozott és erős. Valószínűleg Hillary Clintonra marad a feladat, hogy megfordítsa ezt az ideológiai erőviszonyt.

A nagy hírügynökségek – Reuters–The New York Times/Bloomberg  –  egytől egyig beszámolnak arról, hogy a bezárt Népszabadság munkatársai jobb híján a hajléktalanok lapjában jelentették meg cikkeiket, így próbálják életben tartani saját újságjukat. Az egyik főszerkesztő-helyettes azt közölte, nem állják meg a helyüket a tulajdonos érvei, miszerint gazdasági okokból kellett lehúzni a rolót, az igazi indítékot a kormány számára kényelmetlen leleplező cikkek jelentették. Az újságírók most azért fordultak a Fedél Nélkül-höz, hogy nyilvánvalóvá tegyék: a lap megfojtása után is képesek közzétenni a véleményüket. Fenntartják, hogy igazából a hatalom lépett fel ellenük. Egyikük azt írta, hogy a körülményeket mérlegelve, azt kell mondani: a Fidesz határozta el a Népszabadság lemészárlását.

A Die Welt igen meglepőnek találja, hogy Orbán Viktor váratlanul roppant méltató szavakkal beszélt a német kancellárról, hiszen egyébként Merkel legélesebb bírálói közé tartozik a menekültkérdésben. A politikus a Passauer Neue Presse legfrissebb számában elismeri, hogy a migránspolitika ügyében eltérően vélekednek, ám úgy gondolja, hogy a német kormányfő felbecsülhetetlen érdemeket szerzett Európa ügyében. Mint mondta, a földrész igen nehéz 10 évet tudhat maga mögött, és a kancellár nélkül nem tudott volna jó válaszokat adni, nélküle gyengébb lett volna. Ezt a tényt el kell ismerni, függetlenül a kettejük közt meglévő vitától. Orbán szerint magyar részről semmi másról, mint az európai szolidaritásról volt szó, amikor az ország lezárta a határait. Ez ugyanis a szabad mozgás feltétele a schengeni rendszeren belül. Szerinte a magyar fél csupán a nemzetközi kötelezettségét teljesítette és képtelenség, hogy ezért támadják.

A Der Spiegel hetilap is meghökkent, miután Orbán Viktor túláradóan dicsérte Merkel Európa-politikáját. Mint írja, a magyar kormányfő idehaza jobboldali-populista szájhős, külföldön viszont inkább jámbornak mutatkozik. És bár igen agresszív hangot üt meg a menekültek kapcsán, ezúttal méltatja azt a szerepet, amelyet Merkel Európában játszik.

A Süddeutsche Zeitung  szerint nem egészen két héttel a Népszabadság leállítása után minden eddiginél világosabban vetődik fel a kérdés: valóban átveszi az Orbán-kormány az egyik utolsó kritikus újságot? A bezárás történetének következő fejezete éppen most készül, csak éppen több szerző is dolgozik rajta. Egyrészt maguk a szerkesztők, akik mellékletet jelentettek meg a Fedél Nélkül-ben. A cikkekben a vendégszerzők azt követelik, hogy maradjon meg a Népszabadság. Úgy tudni, hogy a vállalkozást hatalmas siker kísérte, sokan több száz forintot fizettek, hogy támogassák a hivatalosan felfüggesztett újság túlélését. Ezzel párhuzamosan azonban magyar hírforrások azt jelentették, hogy immár kész tény: Liszkay Gábor, a Magyar Idők kiadója vásárolja meg a tulajdonjogot. Sőt, Mészáros Lőrinccel együtt megszerzi a Mediaworks teljes portfólióját, beleértve tucatnyi vidéki orgánumot. A Népszabadság szerkesztői úgy tudják, már vannak listák, hogy közülük esetleg kiket vesznek át. Ha valóban ez a forgatókönyv válik valóra, az azt jelentené, hogy a hatalom kezébe kerülne az egyik legutolsó kritikus lap. 

A hajléktalanoknál találtak menedékre a Népszabadság munkatársai, akik maguk is földönfutókká váltak – tudósít a Die Presse. A tulajdonos úgy csukta be a boltot, hogy az interneten sem lehet lehívni a korábbi cikkeket, köztük a kormány számára kínos leleplezéseket. Bennfentesek úgy gondolják, hogy Pecina a saját érdekeit követi, amennyiben egy hatalom közeli cégnek kívánja eladni az egész palettát, beleértve a Népszabadságot és egy sor vidéki lapot, megfelelő ár ellenében persze. Azt rebesgetik, hogy a vevő a Duna Aszfalt. Rendkívül érdekesek az Orbán-kabinet számára a regionális újságok, mert azok korábban baloldalinak számítottak, de lehet, hogy most átprogramozzák őket.

Gergely Márton, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese egyfajta gyászjelentésnek tartja a Fedél Nélkül számára összeállított mellékletet – írja a Der Standard. Hogy éppen a hajléktalanok lapját választották, annak az az oka, hogy szerződésük értelmében csak profitorientált orgánumba nem írhatnak. A munkatársak továbbra is a Mediaworks alkalmazottainak számítanak. Gergely ugyanakkor bízik az újrakezdésben, tehát hogy egyszer még közzétehetik azokat a történeteket, amelyek publikálását most megtiltották számukra. Úgy értékelte, hogy a Népszabadság volt a kiadó cég koronaékszere. Egyben megerősítette, hogy hazugság, miszerint gazdasági megfontolásokból kellett bezárni. Pecina a lépéssel nagyot bukott és akkor még nem is esett szó az imidzsveszteségről, amit a történet okozott neki. A helyettes főszerkesztő úgy gondolja, hogy Orbán a tulajdonviszonyok oldaláról kerítette be a sajtót, miután jogi úton nem sikerült neki, hiszen annak idején közbelépett az unió. Az oligarchák ijesztő ütemben vásárolták fel a lapokat, rádiókat, tévéket. Utána pedig a független újságírókat rezsimhű emberekre cserélték ki. A Népszabadság elleni brutális fellépéssel azonban a miniszterelnök átlépte a vörös vonalat, mert itt nem a főszerkesztőnek kellett mennie, hanem a legnagyobb ellenzéki lapot csukták be. Viszont akik még önálló orgánumoknál vannak, azok fenyegetésként élik meg a fejleményt. Sírnivaló.

„Orbán Viktor Potyemkin-Magyarországról álmodik” címmel a Der Standard kommentárja azt emeli ki, hogy a Népszabadság leállításával különösen robbanásveszélyes lett 56 jubileuma. Az elemzés tipikusnak tartja Németh Szilárd véleményét, mármint hogy éppen ideje volt közbelépni a lapnál, mert a Fidesz valóban ezt gondolja a vélemény- és sajtószabadságról. A kormány megpróbál módszeresen elnyomni egyre több kritikus orgánumot, hogy az országban egyáltalán ne legyen helye a kritikának. Az EU-ban persze az ilyesmit magángazdasági ügynek kell álcázni. A Népszabadság úgy eltűnt, mintha sohasem létezett volna. Kubatov Gábor már augusztusban kijelentette, hogy a lap az övék, és tényleg különleges zsákmánynak számít a fiatal demokraták számára, hiszen jó pár keserű pillanatot éltek át leleplező cikkei miatt. Két évvel az origo bedarálása után elesett a magyar sajtószabadság egy újabb bástyája.

A cél teljesen egyértelmű: a közvélemény ne tegyen fel többé érzékeny kérdéseket, egyúttal nem kell tudnia a kényelmetlen valóságról. Olyan rendszer szükséges, amelyben nincs érzékelhető ellenállás és mindenki egyetért a kormány akaratával. Egyfajta Potemkin-ország jönne létre, amint az már csak az illiberális demokráciákban szokás. Ám a közvélemény-kutatások azt tanúsítják, hogy az emberek igénylik a független médiát. A megmaradt független orgánumok előtt azonban ott a dilemma: kitartsanak-e a kormányellenes kritika mellett és ily módon a saját létüket kockáztassák? A felmérések azonban azt bizonyítják, hogy a lakosság ma ugyanúgy vélekedik a sajtószabadság szükségességéről, mint 1956-ban. Meglátjuk, hogy kinyilvánítja-e a véleményét a közeli jövőben.