Azok, akikről Szilágyi György immár joggal örökbecsűnek számító „Hanyas vagy?” című remekműve készült, s amelyet 1976 őszén tett közkinccsé a Kossuth Rádióban feledhetetlen előadásban Kálmán György.
Pro memóriaként, tisztelegve az éppen ma már évtized óta nem köztünk, de velünk élő nagyszerű író, humorista, költő, színpadi szerző, színházigazgató egy sokak által mindmáig gyakran hallgatott egykori előadás előtti, saját korunk szépkorúinak minden bizonnyal előtoluló gondolatait kísérelte meg egybefűzni – sok évtizedes újságírói, közéleti múlttal a háta mögött – Kocsis Tamás…
Öreg vagy?
De élsz még, öreg!
Mi félszavakból tudjuk, hogy értjük vagy nem értjük egymást.
Emlékszel?
Mi vagyunk azok, akik mindent átéltek. És mi vagyunk azok, akik nem tudják, hogy mindent átéltek-e már?
Nekünk lett ellenforradalomból nemzeti tragédia, népfelkelés, forradalom. Aztán később – fülkeforradalom.
Nekünk vannak korszakosan ingert szülő neveink: Antall, Boross, Für, Jeszenszky, Csurka, Bayer, Lezsák, Torgyán, Kuncze, Tölgyessy, TGM, Heller, Sólyom, Schmitt, Deutsch – és persze Orbán.
Nekünk vannak kifejezéseink, amelyek egyedi értelmet nyertek: narancs, deviza, rezsi, viszkis, nyugdíj-lenyúlás, taxisblokád, hídcsata, tv-csata, kordonbontás, székházügy, székházfoglalás, gumilövedék, rendőrsortűz, kilőtt szem, idegenszívű, békemenet, összefogás, szabadságharc, Terror-háza, etnikum, vak komondor.
Vannak helyek, amelyekről nekünk más jut eszébe, mint elődeinknek: Aranykéz utca, Astoria, Erzsébet híd, Kossuth tér, Hősök tere, Szabadság tér, Lakitelek, Őszöd, Ócsa.
Számunkra születtek „örökbecsű” mondások: „Tetszettek volna forradalmat csinálni”; „Csuhások, térdre, imához!”; „Nem értek a futballhoz”; „A haza nem lehet ellenzékben”; „Egy a tábor, egy a zászló”; „Hazudtunk éjjel, nappal”; „Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”; „Jobb, ha nem tudjuk…”
És csak a miénk néhány szép új rövidítés: EVA, NENYI, TEK, AVH(!), CÖF, KLIK.
Azt mondod: rendszerváltás. Ő azt mondja: átkos.
Azt mondja: Kádár? Azt mondod, Kádár! És azt, hogy: új átkos.
Azt mondod, Horn, ő meg, hogy pufajkás.
Kérdezed: Pozsgay, Szűrös és Martonyi, Bencsik meg mégolyképp? Ő mondja: Saulból lett Szent Pál, a tizenharmadik apostol!
Te sorolod: Göncz, Mécs. Az ő válasza: Wittner – és mind sűrűbben Horthy.
Bizony, bizony „ránk köszönt” itt Pető Iván apja, Esterházy apja. És itt termett közöttünk a Pokorni apja, Orbán Viktor apja, Kövér László apja. Nobel-díjjal került a krédónkba Kertész Imre, nyilas stichhel Wass Albert; íróknál maradva egyfelől Nádas Péter s jobb felől a dáma, a Tormay Cécil. Színpadra lépve dúl a csata: Alföldi contra Vidnyánszky.
Merre billen a mérleg?
Mondod, hogy Simicska, ő rávágja: Puch. Mormoljuk kánonban: Stadler és Tocsikné, Portik és Laborc. Zuschlagra, Hunvaldra jön Papcsák, Budai; Demján Sándorra meg Széles Gábor a felelet. S a főbűnös őskomcsi már – Biszku.
Ha azt mondod, Orbán – azt feleli: Gyurcsány. Megint mondod, Orbán. Neki a jelszava a bűnös baloldal, Gyurcsány, Mesterházy, Bajnai, s mind hataloméhes.
Karaktergyilkosság, gá, gá.
Európa történelmében voltunk legvidámabb barakk, utóbb nekibúsult éldiák – s most éppen szegény sorsú sereghajtó. Kitántorgott megint félmillió emberünk. Aki meg marad, azért marad, mert csak maradni tud. Vagy: mert maradnia kell, mert – ahogyan régen, ahogyan mindig – el nem menne innen, történjék bármi. Mert itt és csak itt, élni, halni kell. Mert ő a’zember, a magyar, bárhova szavaz vagy nem szavaz, ha van munkája, ha nincs. És akkor is az, ha zsidó, ha roma.
Azzá lett Brüsszel, mint egykoron volt Moszkva. Az EU = KGST, az IMF = ` gyarmatosító. Tavares – tovaris.
Győzne a szabadságharc! Ám: kit pártol a NATO?
Mondja, mint a verkli: elmúlt két évtized, meg hogy „emútt nyóc év”. Te meg, hogy jött rá már gyomorrágó négy év! Alkotmány helyett „gumi” alaptörvény, földmutyi, trafikmutyi, rulettmutyi, minden mutyi.
Mondod még, hogy Baja. Rávágja: MSZP, Gyurcsány és Bajnai – már megint Bajnai –, s bár ez soká nem jutott eszébe, újra, hogy Bajai.
Orbán, mondod te. Orbán, mondja ő, s hogy ezt te inkább ne is vedd a szádra!
Orbán? Orbán!
Meg Lázár, Rogán, a szóvivők papagájhada. És Mészáros, ő, a milliárdos polgármester. S a főnöki vej, Tiborcz István. És tiborcok panasza. Fel is út, le is út…
Felcsút, stadion, stadionok! 8:1. Csányi Sándor? Ki (nem) ért a futballhoz?
Orbán!
Orbán?
Magyarország jobban teljesít!
Magyarország jobban teljesít?
Öreg vagy? Hogy írta Szilágyi? „Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk. Mégsem tudunk semmit.”
Viszont: még mindig élünk! És félszavakból értjük –, ha nem értjük egymást! De miért nem értjük?
Talán azért, mert – halljuk ma is Kálmán György hangját – „már a tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét. Már a nyomunkban vannak.”
Mögöttünk – vagy ellenünk?