„Síkraszállunk az utazás szabadságáért” – Kit tekint Ausztria menekültnek?

Ilyenképpen lényegében az egész világból, természetesen mindenekelőtt azokból az országokból, ahol világnézeti, po­litikai, faji, vallási, nemzetiségi stb. okokból üldöznek embere­ket, befogadjuk a menekülőket. Így élnek nálunk immár jó év­tizede chileiek, irakiak, ugandaiak, ghánaiak, közép-ameri­kai országokból valók, vagy ép­pen Törökországból tovább me­nekült irániak. A menekültek országa szerepet vállalva az Osztrák Köztársaság szorosan együttműködik az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságával.

• Ki a menekült önök sze­rint; van-e erre külön megha­tározás országuk törvényeiben?

– Menekültnek a genfi konvenció előírásainak megfelelő személyt ismerjük el. Tehát azt, aki – miként a konvencióban áll – faji, vallási, nemzetiségi, bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozás vagy politikai vé­lemény megvallása miatt üldöz­tetéstől való megalapozott féle­lem következtében nem abban az országban tartózkodik, melynek állampolgára, és nem tud, illetve e félelem miatt nem hajlandó országának védelmét igénybe venni, valamint bizo­nyos események következtében nem képes vagy fél hazájába visszamenni.

– Hadd tegyem hozzá: min­den esetben külön megvizsgál­juk: megfelel-e a menekültstátusért folyamodó személy a genfi és az osztrák törvényes előírásoknak, és lehetőséget adunk minden kérelmezőnek – ha az első döntéssel nem ért egyet – a föllebbezésre.

# Hány embernek adott me­nedéket Ausztria 1945 óta?

– Különbséget kell tenni a menedékjogért folyamodók és a hazájukat elhagyó, és Ausztriába érkezők, az itt átmenetileg tartózkodók között. A háború befejezése óta kétmilliónál is többen lépték át Ausztria határát a menekülők. Közülük 610 ezer kapott osztrák állampolgárságot, a többi tovább ment a bevándorlókat hagyományosan fogadó országokba, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába.

• Csak ezek az országok fo­gadják be az Ausztriába mene­külteket?

– Gyakorlatilag igen. Sok más országban ugyanis a gaz­dasági gondok, a nagyarányú
munkanélküliség miatt megszi­gorították a bevándorlást.

• Valóban Ausztria lenne a bevándorlókat fogadó gazdag országok váróterme?

– Pontosan így van. Auszt­riában jelenleg kereken 20 ezer konvenciós (azaz elismert!) me­nekült tartózkodik. Ők az oszt­rákokkal azonos jogokat élvez­nek, és kötelezettségeik is meg­egyeznek. Munkát kapnak, szo­ciális-egészségügyi ellátásban részesülnek. Sokan vannak ilyenek Chiléből, Indokínából; örömmel mondhatom: tisztes­ségesen beilleszkedtek az oszt­rák társadalomba. Kívülük 14 ezren tartózkodnak táborok­ban, panziókban olyanok, akik menekültjogi státusért folya­modtak hatóságainkhoz és olyanok, akiket, ha visszaküldenénk hazájukba, üldözésnek, meghurcoltatásnak lennének kitéve. Ebben az értelmezésben tehát Ausztria „váróterem”. Addig, amíg a genfi konvenció szerinti vizsgálatok folynak, ezek az emberek nem kaphat­nak munkát, de vissza sem küldhetjük őket oda, ahonnan érkeztek.

És itt kezdődik a mi nagy problémánk. Évekig ugyanis elviselhető volt a számuk, úgy 5000 körüli; tavaly és az idén viszont megugrott, és folyama­tosan gyarapodik is. A 14 ezer­ből mintegy 6000 magyar. Majdnem egytől egyig olyanok, akiknek semmiféle alapjuk és lehetőségük sincs menekültté nyilváníttatni magukat. Kérdik is állampolgáraink: miért tar­togatjuk őket, miért engedjük, hogy hónapszám, sőt évekig ül­dögéljenek ölbe tett kézzel a táborokban, panziókban (mi­után hivatalosan nem kaphat­nak, nem vállalhatnak mun­kát!); miért nem irányítjuk őket vissza Magyarországra? Odaát ugyanis semmiféle fe­nyegetésnek, üldöztetésnek nin­csenek kitéve, hiszen önöknél demokratikus, törvényes viszo­nyok uralkodnak.

– Nem küldjük vissza őket, ugyanis legtöbben arra várnak, hogy bevándorolhassanak az USA-ba, Kanadába, Ausztrá­liába. Foglalják viszont azokat a helyeket, amelyeket mi ere­detileg a genfi konvenció sze­rinti menekülteknek tartunk fönn. És egyre nehezebb „meg­magyarázni a bizonyítványun­kat” saját állampolgárainknak, nem is szólva a növekvő anya­gi terhekről.

– Jó, jó, mondják a magya­rok és más nemzetiségűek, mi is szeretnénk mielőbb kivándorolni. De az idén eddig is csak havonta 40 kelet-európainak engedélyezte az USA a beván­dorlást. Ugyanakkor az álla­mokba 7000-en szeretnének be­jutni táborainkból. Kiszámít­ható: ilyen körülmények között mintegy 15 esztendőbe telnék, mire valamennyiüket befogad­ja az USA. Közöltük is ezt a gondunkat az amerikaiakkal, akik megígérték, havi 225-tel fölemelik a kvótát.

• Mely országokból vannak most menekültjeik?

– Hadd ne soroljam föl min­det: összesen 44 országból, Af­ganisztántól Zaire-ig vannak olyanok, akik az azílium iránti kérelemmel fordultak hozzánk. A legtöbben magyarok;2300 acsehszlovák, aztán mintegy 2200 lengyel, nem egészen 2000 román, körülbelül 700 jugo­szláv, 421 iráni, 132 bolgár.

• Hogyan győződnek meg a kérelmek jogosságáról?

– Saját vizsgálati eljárást dolgoztunk ki, amelyet az ENSZ Menekültügyi Főbiztos­sága ellenőriz. A kérdések alap­ján a kérelmezőnek egyértel­mű és megcáfolhatatlan bizonyítékokat kell föltárnia, hogy őt valóban üldözik, élete, testi épsége veszélyben forog a saját hazájában.

• Mennyi idő alatt lehet el­dönteni: X. Y. valóban megér­demli, hogy menekültként ke­zeljék?

– Miután a legnagyobb számban magyarok és lengye­lek érkeznek, számukra külön
gyorsított eljárást dolgoztunk ki, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megállapíthassuk:
megfelelnek-e a genfi előírá­soknak. A gyorsított eljárás le­hetővé teszi, hogy 72 óra alatt
dönthessünk, és közöljük az el­sőfokú végzést. De a föllebbezés kivizsgálása néhány hónapig is eltarthat.

• És addig hol vannak ezek az emberek, mit csinálnak?

– Minden menekült,  így   a magyar „menekültek” első állo­mása Traiskirchen. Akárhol jelentkezik is a hazájába vissza­térni nem szándékozó, rendőri, csendőri szerveink oda küldik, oda szállítják őket. A vizsgála­ti idő alatt bizony tétlenül vá­rakoznak a táborban.

• Úgy véli, miniszter úr, ha egy ország az állampolgárának az egész világra szóló útlevelet ad, és ez a személy önöknél menedékjogot kér, politikai me­nekültnek tekinthető?

– Nézze: mi minden esetet kivizsgálunk. Hangoztatnom kell azonban az igazságot: a
magyaroknak csak igen kis há­nyadát ismerhetjük el valódi menekültnek. A genfi előírások sem intézkednek olyanokról, akiket netán a múltban külön­féle sérelmek értek, s most, egy igazán liberális állami szemlé­let következtében világútlevél­hez jutottak, utazhatnak, de a régi sérelmek alapján akarnak menekültté válni.

• Mit tesznek azért, hogy ezek a „menekültek”, mielőtt még nem késő, visszatérjenek a hazájukba?

– A nálunk menekültstátu­sért folyamodó magyarok dön­tő többsége nem hivatkozik politikai indokokra. A magyar helyzetet ismerve, ezt valóban nem is teheti. Azt mondják, hogy szeretnének tovább menni, kivándorolni. Kivándorló egyéb­ként minden országban van; osztrák állampolgárok is fogják időnként a sátorfájukat. Most, hogy január elsejével minden eddiginél könnyebb útlevélhez jutni Magyarországon, arányaiban megnőtt a kivándorolni szándékozók száma. A budapesti amerikai, kanadai, ausztrál követségen – így értesültünk tőlük – ezek az emberek nem kapnak részletes eligazítást a kérdéseikre. A nyugat-európai országokban az említett országok követségi alkalmazottai viszont szakszerű és részletes tájékoztatást nyújtanak. Ha például Budapesten kellő információkat kapnának a mindenekelőtt gazdasági okból szerencsét próbálók, a kivándorolni szándékozó magyarok a befogadási lehetőségekről, megtakaríthatnák maguknak az ausztriai tétlenség, bizonytalanság hónapjait, éveit a táborban. Otthon, a saját hazájukban várhatnák ki a döntést az ügyükben, és bizton mondhatom, sokan meggondolnák magukat, elállnának a szándékuktól, ha aludnának rá egyet-kettőt.

• Mibe kerül Ausztriának a menekültek eltartása? Honnan a pénz?

– Tegyünk különbséget: a Genfi Konvenció szerinti mene­kült miután munkát vállalhat
és részesülhet az itteni szociá­lis, egészségügyi juttatásokból, nem terheli a költségvetést. Azt a 14 ezret viszont, aki jelen­leg a táborokban, panziókban
tartózkodik, az osztrák adófize­tők pénzéből tartjuk el. Ebbéli kiadásaink az idén akár az egymilliárd schillinget is elérhetik.

# Érdekes lehet ezzel össze­függésben a kérdés: hány mun­kanélküli van most Ausztriá­ban?

– Több mint 137 ezer, azaz a munkaképes korú lakosság­nak a 4,7 százaléka. Kevesebb,
mint általában Nyugat-Európában, de több, mint megszokott volt Ausztriában. A 15–24 év közötti korosztályból 36 745-en vannak munka nélkül; ebből a 15–18 év közöttiekre mintegy 4600, a 19–24 év közöttiekre 32 ezer munkanélküli jut.

# Kaphat-e tisztességes, netán a szakmájának megfelelő munkát például egy magyar, aki a traiskircheni táborban lakik?

– Egyáltalán nem.

• S mi lesz azokkal, akik semmiképpen sem akarnak visszatérni a hazájukba? Kitoloncolják őket?

– Ezzel a problémával nem foglalkoztunk. Mint külföldi állampolgár, tehát a magyar is, 30 napig itt tartózkodhat turistaként. Ha tovább akar maradni, akkor kérelemmel kell fordulnia a rendőrséghez, csendőrséghez tartózkodási engedélyért. Meg kell indokolnia, miért és meddig akar maradni. Ha érvelése elfogadható, maradhat. Ha talál olyan osztrák állampolgárt, aki írásban vállalja: anyagi és erkölcsi felelősséget vállal érte, akkor is maradhat. És akkor is, ha a magyar állampolgárnak van annyi pénze, hogy emberhez méltó körülmények között éljen nálunk. Ez egyébként minden nációra vonatkozik, nem csupán a magyarokra.

# Miniszter úr! Ausztria közelít az Európai Közösséghez, melynek országai alaposan megszűrik – például vízum kényszerrel – a hozzájuk keletről érkező turistákat is. Nem készteti ez Bécset bizonyos megfontolásokra?

– Ausztria minden megnyilvánulásával, tehát menekültpolitikájával is arra törekszik, hogy a határok nyitottak, átjárhatók legyenek egész Európában. Senkitől sem hagyja magát ebbéli szándékában befolyásolni. Erre példa egyebek között, hogy Lengyelországgal visszaállítottuk a vízummentességet, miközben más országok megnehezítették a lengyelek beutazását. Minden nemzetközi fórumon – legutóbb a bécsi európai utótalálkozón is – síkraszállunk az utazás szabadságáért. Ebből a célból rövidesen találkozom csehszlovák kollégámmal, hogy lépéseket tegyünk az utazási könnyítésért, a vízummentességért.

• Mindnyájunkat foglalkoztató kérdés: miként készül Ausztria a pápalátogatásra? Főként arra, hogy Magyarországról mintegy 100 ezer ember árasztja el Darázsfalvát/Trausdorfot?

– Hónapok óta készülünk erre a nagy eseményre. Egyebek között fölkértük a Trausdorf környékieket: ha kell, adjanak szállást, ellátást a rászoruló magyaroknak. A fő nehézség a sok tízezres tömeg átáramlása a határon, a gépkocsik, buszok irányítása, elhelyezése. Közlekedési rendőrségünk már jó ideje kitűnően együttműködik a magyar társszervekkel. A burgenlandi biztonsági igazgató állandó kapcsolatban van a szomszédos magyar megyék rendőr- és határőr-parancsnokságaival. Volt már egyébként példa hasonló nagy mozgásra az osztrák–magyar focimeccsek idején. Egyébként tudomásom van róla, hogy a magyar határrendészet már jóval az átkelőhelyek előtt megkezdi az útlevélvizsgálatot a torlódás, fennakadás elkerülésére. Az utak csekélyáteresztő-képessége aggaszt leginkább bennünket. Remélhetőleg ezzel az útra kelők és látogatást szervezők is számolnak, és már az éjszaka megkezdik a határátkelést.

• Milyen javaslatai, ötletei vannak Bécsnek az osztrák–magyar idegenforgalom bővítésére, az átmenő forgalom gyorsítására?

– Erről nem is olyan rég a két ország külügyminisztere is tárgyalt, és a még ebben hónapban sorra kerülő budapesti látogatásomkor jómagam is konzultálni fogok magyar kollégámmal. A részleteket, engedje meg, hogy ne áruljam el, mert furcsa lenne, ha Horváth miniszter úr a Magyar Hírlapból értesülne róluk, mielőtt még tárgyalóasztalhoz ülnénk június 29-én.

• Szövetségi miniszter úr, köszönöm a beszélgetést!