Zöld keresztes mozgalmuknak  éppen az volt a központi üzenete, hogy ha rendelkezésre állnának a munkavégzésükhöz szükséges feltételek, megszűnnék a hálapénz elfogadásának kényszere is. Az említett kezdeményezéssel a szervezetnek az orvostársadalmat jelenleg foglalkoztató, és a rendszer ellentmondásainak feloldására irányuló teendőkre is sikerült felhívni a figyelmet, ezekre azonban forrás akkor sem volt, és most sincs. 

A béremelés/ösztöndíj második feltétele, hogy a fiatal orvosok a rezidensévek, illetve az azokat követő öt évben Magyarországon dolgozzanak – azaz röviden: a röghöz kötés. A gondolat meglepő, hiszen ennek eltörlése a második Orbán-kormány első intézkedései között szerepelt. A régebbi szabályozás a frissen végzett szakorvosokat arra kötelezte, hogy további négy évig Magyarországon dolgozzanak. Az Orbán-kormány helyesen utasította el a kényszerítő eszközök alkalmazását, hiszen az ilyen szabályozás a tárgyalt forráshiányos ágazatban nyilvánvalóan nem oldja meg a problémákat, amelyek közül a hálapénz legitimitása, valamint a munkahelyi körülmények fenntarthatatlansága a legfontosabbak. Nyilvánvalóan már az előbbi bejelentést megelőzően is problémát okozott az egészségügyi szakemberek külföldre távozása. Utóbbi esetében a közpénz nem a közösség javát szolgálta, továbbá orvoshiányt is okozott a tömeges migráció. Az érem másik oldala viszont, hogy az intézkedés korlátozta a személyes szabadságot. 

Az azóta eltelt időszakban életbe lépett az Európai Unió munkaerő-direktívája, amely felerősítette a magyar egészségügyi rendszer orvosaira és szakdolgozóira egyaránt nehezedő migrációs nyomást. A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) alkupozícióját a fiatal szakemberek iránti élénkülő külföldi kereslet, illetve az itthoni állapotok erősítik, amit felmondólevelek letétbe helyezésével, valamint a status quo fennmaradása esetén kilátásba helyezett tömeges elvándorlással tesznek hangsúlyosabbá. A röghöz kötés az MRSZ számára – teljesen érthető módon – nem fogadható el, így az államtitkár javaslatát el is utasítja. Erre nyilvánvalóan a kormány is számított, nem meglepő, hogy az MRSZ sajtóközleménye szerint a szövetséget az egyeztetésből is kihagyták. Az MRSZ tehát továbbra is a felmondólevelek előkészítésére és letétbe adására biztatja az orvosokat, illetve a rezidenseket. 

Kérdéses azonban, hogy mennyire képes gyengíteni az MRSZ álláspontját az államtitkárság ajánlata. A szervezet elnöke, Papp Magor ugyanis jelezte, hogy a rezidensek maradnának, ha az állam javítani tudna a feltételeken. A várhatóan továbbgyűrűző adok-kapok játékban azonban sok múlik azon, hogy a röghöz kötés feltételével kiegészített 100 százalékos bérkompenzáció a rezidensek mekkora hányada számára egyenértékű a feltételek valódi javításával. A kiegészített bér – annak ellenére, hogy eléri az MRSZ elnöke által megadott lélektani határt – ugyanis bebetonozhatja a jelenlegi viszonyokat az egészségügyben. Emellett nem tudni semmit az ugyancsak a beígért csomagban szereplő egészségügyi életpályamodellről sem. 

Nyilvánvaló tény, hogy a jelenlegi helyzet tartós megoldása csak többletforrások bevonásával lehetséges, ebből a szempontból az egészségügy azonban mostohagyerek maradhat. A többletforrás megteremtésének esélye alacsony, mivel az egyébként is válsággal sújtott időszakot a kormány mélyítette az egykulcsos adóval, és jelenleg a bevételkiesés okozta költségvetési lyukakat próbálja befoltozni a kabinet. Szócska Miklós egy ideig a köznyelvben chipsadóként ismert új teherből befolyó összeget kifejezetten az egészségügyi bérek javítására szánta ugyan, az azonban korántsem biztos, hogy a pénzek sorsáról tényleges döntés született. Ráadásul – ahogy azt elemzésében az IDEA már jelezte – az új adóból származó bevétel sem lenne elegendő az ígért béremelésre – annak csupán tizedét fedezné, hozzávetőleg havi nettó tízezer forintot az orvosok és ötezer forintot a szakdolgozók számára.

Hasonló, pántlikázott adóbevétel származhatna a dohánytermékek jövedéki adójából, ennek emelését azonban nemrégiben elvetették, így nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány zászlajára tűzött népegészségügyi program és célok hiteltelenek, és nagy valószínűséggel a továbbiakban az eddigi szinten maradó bevétel sem kerül teljes egészében az egészségügyhöz. 

Ha az utóbbi programok és célok érdemi megvalósítására komoly igény mutatkoznék, továbbá az egészségügy kormányon belüli lobbiereje elegendőnek bizonyulna az előzőkből származó bevételek megszerzéséhez, az tényleges elmozdulás lenne a források bővítése felé. 

A túl sok „ha” azonban azt sejteti, többletforrásra – ha egyáltalán – csak elvétve lehet számítani. Ráadásul láthatóan a jelenlegi kormánynak sincs jobb ötlete a migráció megállítására, mint a kényszerítés és a röghöz kötés. Így azonban nem marad más, mint az orvosok elvándorlása, továbbá patthelyzet az egészségügy és a betegek számára egyaránt.