Schulz: Aki nem vállalja az uniós szolidaritás elvét, az ne számítson a mi szolidaritásunkra se

Két eljárás három hónapon belül – címmel a hazánk ellen indított bizottsági eljárás hátterét részletezi az osztrák Kurier. Orbán Viktor művelt, képzett ember, aki ezt Sorosnak is köszönheti, hisz’ az ő jóvoltából tanulhatott az Oxfordon – kezdi az írás.

Ellenben most Soros lett az ország első számú ellensége. Orbán évek óta azon dolgozik, hogy a filantróp alapítványát tönkretegye. S most, hogy a civil szervezetekről is törvényt hozott, az megbélyegzi az osztrákok által is szponzorált SOS Gyermekfalu sorsát.  Orbán nem szereti az Európai Uniót, s ez például Oroszországban nem keltene meglepetést. Mivelhogy Orbán és Putyin jó barátok. S az oroszok mintájára született Fidesz-féle civil törvény a cikk szerint még az oroszon is túlmegy, s ennek egyik következménye az lesz, hogy megfélemlítik a civileknek dolgozó aktivistákat, akik emiatt elpártolhatnak az NGO szervezetektől. Épp úgy, mint Oroszországban.

Kancellárjelölti programjának ismertetésekor Martin Schulz, az SPD elnöke Merkel menekültpolitikáját bírálta – számol be a többi között erről a Der Spiegel.  Szerinte az uniós kasszába Merkelnek és pénzügyminiszterének többet kellett volna befizetni, s ezzel érvényt szerezni a szolidaritás alapú menekültpolitikának. Merkel ezzel gyengítette az uniót a pénzügyi válság kezdetén épp úgy, mint a menekültválság kialakulásakor. Schulz kijelentette: „aki nem vállalja az uniós szolidaritás elvét, mint például Lengyelország és Magyarország – az ne számítson a mi szolidaritásunkra se”. Kancellárként ez esetben nem fogja megszavazni azt az uniós büdzsét, amelyik a szolidaritás alapelvét nem veszi tekintetbe.

A kormány feltétel nélküli védelmét élvezik a zsidó szervezetek Magyarországon – idézi Orbán Viktort a Times of Israel, amit a rabbik koszorújában mosolygó magyar kormányfő fotójával illusztrál az izraeli lap. S persze arra az ellentmondásra hívja fel a figyelmet, hogy a találkozóra épp akkor került sor, amikor a Mazsihisz elnöke is bírálta Orbán Viktort az antiszemita érzelmeket gerjesztő Soros-ellenes plakátháborúja miatt. Az esemény apropóját egyébként a napi 2400 libát feldolgozó kóser mészárszék felavatása adta, amely nagymértékben magyar állam támogatásával jött létre, és lett Európa egyik legnagyobb kóser víziszárnyas-vágóhídja, amelyet a Köves Slomó vezette EMIH is felügyel.

Szerepel a világhírekben Benjamin Netanyahu magyarországi látogatása is, hisz’ a – ahogy fogalmaznak – a kommunizmus bukása óta ő lesz az első izraeli kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz hazánkban – írja a World Israel News. A ma Budapestre érkező kormányfő ötnapos látogatást tesz Európában, s Párizsból jön ide, hogy legalább fél tucat találkozót bonyolítson le – ezt már a Times of Israelből tudjuk. S egyik cikk sem mulasztja el megemlíteni a Soros-plakátok okozta antiszemitizmus terjesztését, igaz, mértékadó formában bírálják a magyar kormányfőt, mint olyat, aki nem tett eleget az antiszemitizmus megállításáért Magyarországon.

Az amerikai konzervatív Fox News véleményoldalán publikálta írását Nancy Brinken, a 2001–03 között Budapesten dolgozott amerikai nagykövet. A kultúra a nemzetek közti kapocs és egymás megismerésének egyik legfontosabb területe, s ezért is kezdte el annak idején a budapesti nagykövetség épületében gyűjteni magyar művészek alkotásait. Amikor a Fehér Házban ezután protokollfőnökként dolgozott, számos – külföldieknek szánt – előadáson prezentálta ezt a gyűjteményt. Fiával együtt gyarapította ezt a gyűjteményt, amely mintegy 150 év történelmét fogja át az Habsburg Monarchiától kezdve napjainkig. S a végén – az elnök nevét le nem írva ugyan – mégis csak a napi aktualitásnál köt ki a volt nagykövet asszony, mondván, a 140 karakteres twitter-üzenetek aligha tudják betölteni azt a küldetést, amire a kultúra képes, márpedig erre nagy szükség lenne akkor, amikor ugyancsak megromlott Amerika tekintélye a szövetséges országokban is.

Tusványos, a biztos pont – jelszó várja az eszmebarátokat az idén a táborban, amelynek fő témáját Németh Zsolt, a bálványosi nyári szabadegyetem egyik alapítója, akit a Fidesz alapítójaként is jegyeznek, a Háromszék erdélyi lapnak adott interjúban így foglalta össze: „A legfontosabb talán az, hogy a saját lábunkra kell állnunk… a szuverenitás fogalmának felértékelődésekor….”, amikor újfajta helyzet kezd kialakulni a világ, Európa és a térség politikájában. Üdvözli, hogy az RMDSZ visszatér Tusványosra, ami változást mutat eddigi politikájához képest.