„Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein. (Jules Verne)

Jules Gabriel Verne, francia író, egyben a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja 1828. február 8-án született. Elég nevetséges lehetett, amikor 8 évesen a fürdőkádban egy műanyag szappantartót Nautilusként manővereztem új és új mélytengeri kalandok felé, minden lehetséges hangeffektussal kísérve az akciókat. Félelmetes szörnyekkel – körömkefe, szivacs, parafadugó – vettem fel a harcot, amíg ki nem parancsoltak a közben kihűlt vízből. A minta, az inspiráció a Némó kapitány kalandjai c. fekete-fehér diafilm volt. Lehet mosolyogni, de akkor tapasztaltam meg, hogy a szabadjára engedett fantázia – csodálatos dolog.

„Ennek a francia írónak a nevét nálunk nemzedékről nemzedékre magyarosan Verne Gyulának írták és mondták. A magunkénak tudtuk, ahogy magukénak tudták az angolok, németek, oroszok, amerikaiak. Egyike a világirodalom legtöbb nyelvre lefordított, legnagyobb példányszámban elkelt íróinak. Első sikereinek idején talán ő maga se tudta, hogy mindenekelőtt ifjúsági író, és még kevésbé azt, hogy az akkor még nem létező „tudományos-fantasztikus” regény — a sci-fi megteremtője. (…)

Abban a kereskedő középpolgári családban született, amely 1830-ban, a régi királyságot végleg leromboló „Júliusi forradalom”-mal trónra ültette Lajos Fülöpöt, a „polgárkirály”-t, és vele a pénzemberek, a bankárok uralmát. A gyors polgári meggazdagodás, a kalandoknak átélt üzleti vállalkozás, a váratlanul felgyorsuló műszaki fejlődés emlékezetes korszaka volt ez. 1830-tól 1848-ig tartott. Verne kétéves volt, amikor elkezdődött, 20 éves, amikor befejeződött. (…)Kitűnő társasági csevegő volt. Úgy mesélgetett távoli tájakról, mintha maga járt volna a messzeségekben, amelyekről olvasott. Szenvedélyesen olvasott a felfedezésekről és az egzotikus szokásokról. Izgatták az új tudományos felfedezések. De ugyanennyire a kalandos regények is. Dumas — az idősebb, a nagy romantikus — az ifjú Verne legkedvesebb írója volt. Élete nagy élményeként tartotta számon, amikor az önkéntes emigrációban élő kalandos kedvű író, aki Garibaldinak is harcostársa volt, hazajött Párizsba, egyenest az irodalmi és színházi élet kellős közepébe, és örömmel fogadta a fiatal írók-művészek tiszteletét. Az élete delén túljutott, örökké fiatalos írófejedelem és a fiatal, kitűnően mesélgető pénzember hamar összebarátkozott. Verne mesterének, példaképének tudta Dumast. (…)

Az első sikerek után megvolt az életprogram: a nagy utazásokról, az új felfedezésekről, a várható még újabb felfedezésekről akart írni. A „Grant kapitány gyermekei” és „A tizenöt éves kapitány” a legnevezetesebb, legsikeresebb Verne-regények, a „Nyolcvan nap alatt a Föld körül” pedig földrajzi ismeretterjesztés, miközben valamennyi romantikus kalandregény. Ezek mellett egymás után következnek a hamarosan megvalósuló tudományos vágyálmokról szóló regények. Az „Utazás a tenger alatt”. azaz Némó kapitány története megelőlegezi a tengeralattjárók valóságát. Az „Utazás a Holdba” és folytatása, az „Utazás a Hold körül” az űrrepülés korai elképzelése. „A Bégum ötszáz milliója” előbb ijesztő, majd szatirikus történet a megvalósított világpusztító csodafegyverről. (…)
A kifejezetten tudományos célzatú témákon kívül is halmozódnak a különös kalandok. Így a robinzonádok, a partravetett emberek életereje és győzelme a természet felett. Ezek közül talán a legérdekesebb a „Két évi vakáció” — egy iskolai kiránduló hajó diákmenekültjeinek társadalmi élete az otthonná varázsolt puszta szigeten. Az irodalomtörténet egyik legjobb, legérdekesebb ifjúsági regénye. Vagy „A rejtelmes sziget”. Ez négy menekülő férfi partra vetődése egy puszta szigeten, ahol megteremtik az életlehetőséget mindaddig, amíg hosszú idő múltán megtalálják őket.

A mi számunkra talán a legérdekesebb — s talán a legszebb is — a „Sándor Mátyás”. — Hőse magyar úr, az 1849 után osztrák elnyomás alá kerülő haza szabadsághőse, aki börtönből menekül. Sikeres szökése után álnévvel bosszút áll minden sérelemért. Kétségtelen a téma feltűnő rokonsága Dumas „Monte Christo grófja” című híres regényének cselekményével. Verne maga is úgy dedikálta Dumas-nak, hogy a téma alapmozzanatait tőle orozta. A zsákmányt ezzel az ajánlással tisztelettel visszaadja.
Verne soha nem járt Magyarországon. A személyek magyar neveit a térképről és a történelemkönyvekből vette. Szerepel itt Torontál Simon, Szatmár László, a hős leányát Szávának hívják, holott ez a folyónév inkább szerb férfinév. Egy tanárt Bátori Istvánnak hívnak. A gonosz ember neve Sárkány… — De a regény nagyon szép, szívhez szóló romantikus mű. A több mint 90 éve halott szerző élőbb és frissebb, mint példaképei és követői. Jules Verne francia író, de nálunk Verne Gyula, mert a miénk is.”
(Hegedűs Géza)

*
„Ha egy államot jól irányítanak, a polgárok meg tudnak gazdagodni a munkájukból. Ha azonban a központi hatalom nem képes összehangolni az egyéni erőfeszítéseket, akkor minden munka meddő marad.”
(Jules Verne – A Jonathan hajótöröttei c. regényből)
*
„Az ő saját francia nemzedéke eziránt is kétségben volt, mint Zolával, úgy Vernével is az volt a korukbeli franciák baja, hogy ezek a bizonyára érdekes és különös regénygyárosok: sajnos, nem tudnak írni. De míg Zolánál az volt a hiba, hogy stílusa nem az a geometriás és szimmetriás, amit Montaigne óta a francia egyedül ismert el franciának (ma már másképp ítél; ma már a legtöbb francia íróművész szándékkal töri meg a geometriás mondatot, Montaigne előtt pedig nem is volt más francia próza, még francia vers sem, mint az a tolongva lüktető, amilyen Rabelais és Villon), amíg, mondom, Zolánál keveslették a geometriát, addig Jules Vernénél sokallták, mert az ő mondata már nem is szerkezet, hanem mintegy morse-jelek egymásutánja. Nem zengzet, mint a francia beszéd, hanem petyegés. De éppen ez a szép benne s a kisfiúk, kik oly lázban olvasták, mint ahogy a mozdony pöfögése s a hajó zakatolása az embert révületbe ejti, öntudatlan tudták, mit szeretnek rajta s a mese iránt való érdeklődésük tudtukon kívül a formától való megittasodás volt. A Verne regényei nem hiába a technika világából valók: egyenkint olyanok, úgy szerkesztettek s mívelkedők, mint egy-egy gép, s a Jules Verne kattogó stílusában úgy fejeződnek ki, mint a cséplőgép az ő cséplőgépi dobogásában. Ez a rossz író tehát igenis író volt, sőt jó író, mert hangja fedte azt, amit elmondott.”
(Ignotus; Nyugat, 1928/4.)

*
„Elmúlhatunk, de cselekedeteink nem tűnnek el nyomtalanul, örökké élnek az örökké tartó eredményekben és következményekben. Vándorok vagyunk, de lépteink nyomát nem fújja el a szél, semmi sem történhet, ami nem a múlt következése lenne, hiszen a jövő is csak a múlt folytatása.” (Jules Verne)