Százéves a „jó szemüveg” – jubilál a Carl Zeiss Vision

Carl Zeiss (1816-88).Mint egy mai tájékoztatón elhangzott: bár optikai lencséket több száz éve használnak látásjavításra (is), az igazi újítást a precíziós szemüveglencsék hozták meg, amelyeket Carl Zeiss jénai üvegcsiszoló szabadalmaztatott éppen 100 esztendővel ezelőtt, 1912-ben. Ez a lencse lehetővé tette, hogy szemüveggel a látómező minden részében egyformán élesen lássunk. A találmánnyal sikerült megalapozni a szemüvegek tömeges elterjedését.

Az egykori kisüzem ma már a világ egyik leghatalmasabb optikai cége, s egyik leányvállalata, amely egyszersmind európai kereskedelmi elosztóközpont is, a magyarországi Mátészalkán található.

A Punktal lencse gyártása egykor.

Kevesen tudják, hogy a világcég állítja elő a tévékbe, telefonokba beépített mikrocsipek nyolcvan százalékát, és az első Holdra szállás megörökítésében is Zeiss-optikát használtak az űrhajósok. Szürkehályog-műtétkor sok orvos Zeiss operációs mikroszkópot alkalmaz, sőt, a Gyűrűk urát is olyan kamerával forgatták, amelybe Zeiss-optika volt beépítve. (Ennek köszönhetően a cég technikai Oscar-díjat kapott.) Világszerte több mint 200 millió ember visel Zeiss-szemüveglencsét, s újabban a mellrák utókezelésében is innovációs megoldást kínálnak a német vállalat mérnökei.

A homokszemcsék sem ártanak a Duravision Platinum lencsének.Az optikai ágazat ismerői jól tudják, hogy a nagy verseny is kikényszeríti a folyamatos újításokat, s ennek a látási problémákkal küszködők is „haszonélvezői”. Több mint tíz éve hozzáférhető a személyre szabott szemüveglencse, amelynek előállításkor az emberek közötti legapróbb alkati különbségeket is figyelembe veszik. Az idén pedig új bevonat jelent meg a piacon, amelynek lényege, hogy a törölgetésektől sem karcolódik a korszerű lencse, a DuraVision Platinum, és eltűnik a tükröződési jelenségek zöme is.

Kiss Márk, a Magyar Optikus Ipartestület képviseletében arra hívta föl a figyelmet, hogy a fejlett országokkal ellentétben a magyarok rendszertelenül ellenőriztetik látásukat. Átlagosan ötévente járnak szemészeti vizsgálatra; Németországban, például, a szemüvegesek kétszer sűrűbben teszik ezt. Holott még akkor is kétévente kellene fölkeresni a személyszetet, ha a páciensnek nincs is panasz.

Öt évvel ezelőtt a Carl Zeiss Vision új technológiával rukkolt elő: az i.Scription, valamint a hozzá kapcsolódó i.Profiler mérőberendezés forradalmasította az ágazatot. Az azóta továbbfejlesztett eszköz akár század dioptriás pontosságig képes a mérésre. Az így készült egyedi látásprofil felhasználható a szemüveglencsék elkészítésénél.

Karaffa Róbert.Karaffa Róbert, a Carl Zeiss Vision Hungary Kft. igazgatója ma újságírók előtt elmondta: a mátészalkai üzem is rendelkezik gyártókapacitással, s itt bocsátják ki a vállalatcsoport összes üvegből készült lencséjét. Az éppen két évtized óta a Zeiss Csoporthoz tartozó üzemben több mint négyszázharmincan dolgoznak.