Haydn C-dúr vonósnégyesének hangjai adták meg a hangulatot ahhoz az emléküléshez, amelyen egy rendkívüli tudós egyéniségét idézték fel. „Aki szolgál, sohasem csalódik” – ezzel a mondattal utalt Pálinkás József, az MTA elnöke Szentágothai professzor egyéniségére és hitvallására. Ő is, mint minden más előadó, úgy emlékezett vissza világhírű agykutatóra, mint aki emberi tartásával, rendkívüli műveltségével adott példát környezetének. „A kiemelkedők közül is az egyik legkiválóbb, aki műveltségével, erkölcsével kultúrává alkotta a tudást” – mondta az Akadémia elnöke.
„Nyíltsága, figyelmessége, közéleti elkötelezettsége példás volt” – emlékezett vissza Áder János köztársasági elnök egykori képviselőtársára. Tudományos eredményeire utalva kiemelte: amit Szentágothai professzor elért, feltárt, mind avatott követőkre talált. Ezért amikor rá emlékeznek, érdemes szólni a mai magyar agykutatókról is, köztük azokról, akiket tavaly a világ első Agy-díjával tüntettek ki. Az agykutatói Nobel-díjnak is nevezett elismerést Buzsáki György, Freund Tamás és Somogyi Péter kapta.
Szentágothai János professzor munkatársai és tanítványai is sorra felidézték a pécsi egyetemen töltött éveket, és a későbbi hazai és nemzetközi tudományos eredményeket, s az ezekkel együtt mindig jelen lévő széles látókörű alkotó egyéniségét. Hámori József neurobiológus, Halász Béla neuroendokrinológus a Semmelweis Egyetemről, Székely György neurobiológus a Debreceni Egyetemről, Pasik Pedro neurológus Amerikai Egyesült Államokból, Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, Vizi E. Szilveszter, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, Freund Tamás, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója és Réthelyi Miklós, UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) közgyűlése tavaly novemberben döntött arról, hogy a 2012-t a centenárium tiszteletére Szentágothai János (1912-1994) emlékének szenteli.
Ma délután – a rendezvény folytatásaként – az MTA székházában felavatták az R. Törley Mária által Szentágothai Jánosról készített bronz mellszobrot.
Szentágothai János – apai ágon erdélyi szász, anyai ágon magyar felmenők leszármazottjaként – 1912. október 31-én látta meg a napvilágot Budapesten. Családjából a magyar orvostörténelem olyan kiválóságai kerültek ki, mint Lumnitzer Sándor, Schöpf-Merei Ágost és Antal Géza. Apja, Schimert Gusztáv ugyancsak orvos volt. Anyja, Antal Margit – a professzor állítása szerint – öt, később orvossá lett fia között őrmesterként tartott rendet, ha a hazugság vagy a személyzettel szembeni udvariatlanság legkisebb jelét vélte is felfedezni náluk.
Szentágothai 1936-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán végzett, kutatói pályáját is ott kezdte meg. Mestere, Lenhossék Mihály hatására a neuronkoncepció mellett foglalt állást, mely szerint az egyik idegsejt nyúlványa a másik sejttel csak érintkezik, nem pedig folytatódik benne.
1946-ban bízták meg a pécsi egyetem anatómiai intézetének vezetésével és az intézet néhány év alatt az ország egyik legrangosabb tudományos műhelyévé vált. 1963-ban visszatért Budapestre, s annak az anatómiai intézetnek lett a vezetője, amelyben tudományos pályáját megkezdte. Új kutatási irányokat jelölt ki, fiatal tudósok egész hadát gyűjtötte maga köré.
1967-ben lett az Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1977-85 között ő töltötte be a testület elnöki tisztét, 1985-94 között pedig országgyűlési képviselőként munkálkodott. 1988-ban mondta el nevezetessé vált tiltakozó beszédét a bős-nagymarosi vízi erőmű terve ellen. Munkásságát a Kossuth-díj mellett Állami Díjjal, Akadémiai Aranyéremmel és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el.
Szentágothai János 1994. szeptember 8-án hunyt el Budapesten.
