Szijjártó a moszkvai tévének: Magyarország okos, Orbán harcol – kitűnő volt a szovjet vakcina

Elmenekült az ötvenes évek közepén a kommunisták vezette Magyarországról, hogy az Egyesült Államokban felfedezze a zöldhályog ellenszerét, amivel milliókat mentett meg a vakságtól, majd íróvá lett, hogy végül az az Orbán-vezette autoriter rendszer ellen küzdjön a saját hazájában – méltatja a The New York Times a 87 éves korában nemrég elhunyt Bitó Lászlót, aki jótékony emberbarátként nagy összegeket szánt Amerikában felhalmozott vagyonából a magyar művészetre, a magyar közegészségügyre és a magyar sajtószabadság megteremtésére, a többi között a frekvenciájától megfosztott Klubrádió megmentésére is.

A The New York Times ír arról is, hogy Bitó László budai lakása írók, művészek, zenészek, fiatalok és idősek találkozóhelye lett. Tíz regényt és legalább annyi esszékötetet írt. Miért hagyta ott a tudományt, és cserélte az írásra? Mert tenni akart nemcsak a fizikai vakság, de a lelki vakság ellen is. Andre Goodfriend, az amerikai diplomácia Budapesten szolgálatot teljesített volt nagykövetségi első beosztottja is nyilatkozott róla a The New York Timesban.  

A demokrácia 2006-ban kezdődött hanyatlása a vége felé közelít minden jel szerint – prognosztizálja Madeleine K. Albright volt amerikai külügyminiszter a Foreign Affairs évvégi számában. A már felszínesen általánosító véleménnyé, előítéletté vált jelzőket és minősítéseket idézi ő is, amikor az autoriter vezetők közé sorolja Orbán Viktort, akinek a fejére olvassa, hogy a pandémiát felhasználta hatalma további kiterjesztésére, amikor rendeleti kormányzást vezetett be. És a vesztes (lásd Netanjahu), illetve vesztüket érző vezetők közé is besorolja a magyar kormányfőt, kiegészítve a sort Marine Le Pennel. Trump bukása látványosan meggyengítette az tekintélyelvű vezetőket és rendszerüket, s ezzel lendülethez jut a demokratikus folyamatok újjáépítése.

Félórás interjút adott Szijjártó Péter az orosz állam által támogatott Russia Today tévének, amelyben a migráció és a kerítésépítés okán kijelentette: Magyarország olyan szuverén ország, amely maga dönti el, hogy kikkel akar és kikkel nem akar együtt élni. Az új, most felálló német vezetést határozottan migrációpártinak írta le. Panaszkodott arra, hogy a német baloldal és a média folyamatosan bírálja a magyar kormányt, a többi között az Oroszországgal való kapcsolatát. Miközben a németek az oroszokkal való közös üzlete az Északi Áramlat 2. A nagyhatalmak megengedhetik maguknak, hogy mást mondjanak, mint amit cselekszenek, Magyarország viszont mindig úgy tesz, ahogy azt mondja is. Bírálják a nagyhatalmak Kínát és Oroszországot, miközben nagy üzleteket kötnek velük, igazi képmutatás ez a részükről – kifogásolta Szijjártó, aki szerint az Európai Unió is hasonlóképpen viselkedik, éppen ezért fogja Magyarország a saját érdekeit megvédeni. A kérdésre, bántja-e, hogy Magyarországot Biden nem hívta meg a decemberi demokrácia-csúcsra, a tárcavezető úgy felelt: 1000 éves államiságunk és történelmünk elég alapot ad ahhoz, hogy ne legyen szükségünk mások véleményére, amikor a demokráciánkat értékelik. Nincs szükségünk mások véleményére, mi büszkék vagyunk a saját demokráciánkra. Mi mindig a szabadságunkért harcoltunk az elmúlt 1000 évben. Ne kezeljenek minket úgy, mint egy negyedikes gimnazistát.

A kérdésre, hogy Biden még a kampányában a totalitárius rendszerek közé sorolta az Orbán-vezette rendszert, Szijjártó úgy reagált, ennek a megállapításnak semmi köze a valósághoz.  Érthetetlen a számára, hogy miért bírálják a mi keresztény alaptörvényünket, s az is, hogy miért nincs meg az egymás iránti kölcsönös tisztelet. Miközben mi mindenkit tisztelünk. Rengeteg álhírt terjesztenek Amerikában hazánkról, és Orbán Viktorról is, aki személyesen harcolt az ország szabadságáért – így Szijjártó.

A magyarországi beoltottságról felsőfokban nyilatkozott, és hozzátette az alákérdező riporter megjegyzésére, hogy a Szputnyik V kérdése mind a mai napig politikai és ideológiai ügy, amire szavakat sem talál, hogy minősítse. Pedig hát, amikor az uniós kollégákkal négyszemközt vagy zárt ajtók mögött beszélt, akkor ők is elismerték az orosz tudomány kimagasló teljesítményeit. Bezzeg a nyilvánosság előtt mást mondanak. Az uniós vakcinák előtt érkező kínai és orosz oltóanyagoknak köszönhető a gyors és nagyarányú beoltottság, illetve, hogy nyomában a magyar gazdaság is mindenkinél hamarabb talpra áll. Egyébként pedig az orosz vakcinát személy szerint azért választotta, mert gyerekkorában is azzal volt beoltva

(azaz legföljebb szovjet vakcinával, miután 1978-ban született – a szerk.)

és azóta is él és virul.

Az orosz és NATO-erők közti határ menti feszültség kapcsán a riporter megkérdezte, hogy döntenie kellene Magyarországnak, akkor Oroszország mellé áll-e, ha számításba veszi a nemzeti érdekeket? Az, hogy mi a NATO tagja vagyunk, semmiképpen sem vonható kétségbe. És mi mindig a legjobb tudásunk szerint fogunk cselekedni, hogy elkerüljük a NATO-n belüli vagy a NATO és Oroszország közti konfliktust – fogalmazott Szijjártó.