A kerek évfordulók mindig emelkedettebbé teszik az amúgy is jónak ígérkező eseményeket. Hétfő este Pinchas Steinberg az Operaházban vezényel, csupa népszerű művet. A világhírű karmester, Pinchas Steinberg, a legigényesebb és legnehezebben interpretálható zenekari darabok és operák egyik kiemelkedő tolmácsolója, éppen két éve, 2014 februárjában vette át a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagyi tisztségét. A jó 160 esztendős múltra visszatekintő együttes Magyarország legrégebben működő zenekara, 1853. november 20-án elhangzott első koncertjét Erkel Ferenc vezényelte.
Az azóta eltelt évtizedekben számos híres dirigenssel dolgoztak a filharmonikusok, az elnök-karnagyi pozícióra megválasztott karmesterek azonban hagyományosan hosszú távon, a nevükkel adnak minőségi garanciát a zenekar művészi munkájához.
Az izraeli születésű Pinchas Steinberg zenei tanulmányait az Egyesült Államokban és Berlinben folytatta, vezényelte Európa összes, rangos szimfonikus zenekarát, és visszatérő vendégművészként lépett pulpitusra a legnevesebb operaházakban. Fellépett a Covent Garden, a Párizsi Operaház, a Müncheni Operaház produkcióiban, 2010-ben debütált a Milánói Scalában, mindemellett az amerikai zenei színpadok gyakori vendége is. Hét éven át volt az Osztrák Rádió / Österreichischer Rundfunk (ORF) Szimfonikus Zenekarának a főzeneigazgatója.
Január 18-án este fél 8-tól azt a születésnapi koncertet vezényli, amelyet a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a tiszteletére ajánlott. Az est Glinka Ruszlán és Ludmilla operájának sodró erejű nyitányával kezdődik és a színes, beszédes, nagy közönség kedvenccel, az Egy kiállítás képei című Muszorgszkij–Ravel-alkotással zárul. A középső mű, amelyet hallhat a közönség, Rahmanyinov III. zongoraversenye lesz az Ausztráliában élő, világhírű művész, Alekszandr Gavriljuk közreműködésével. A világhírű zongorista 1984-ben született az ukrajnai Harkivban. Tizenöt éves korától sorra nyerte meg a világ leghíresebb nemzetközi zongoraversenyeit – Horovitz, Hamamatsu, Rubinstein –, karrierje így kapott szárnyra a legnagyobb koncertpódiumokon, a világ legnevesebb zenekarainak szólistájaként. Az amszterdami Concertgebow zenekarával debütált, majd fellépett a többi közt New Yorkban, Los Angelesben, Varsó, Moszkva, Izrael, Rotterdam, Stuttgart, San Antonio és Brüsszel színpadain, illetve Hollandiában és Olaszországban.

