Ma már Magyarországon is kezdik felismerni, hogy a jó film alapja a jó forgatókönyv. Noah Haidle történetét szerettem, tudott újat hozni a gengszterfilm témába; a többi között a humor az egyik erőssége.
Doc (Christopher Walken) az utolsó ecsetvonásokat festi rá legújabb naplemente-képére, majd elindul a börtönhöz, legjobb barátja, Val (Al Pacino) elé. Val épp most szabadul 28 éves börtönbüntetés után, amit úgy kapott, hogy közben nem dobta fel a társait. A két férfi őszintén örül egymásnak, holott Val még nem tudja, csak sejti, hogy Docra 28 éve vár az a megbízás, hogy cimboráját megölje. Ennek teljesítését egy másik gengszter, Claphands (Mark Margolis) erőlteti, aki fia halálát akarja megtorolni, amivel Valt vádolja. A két cimbora nekiindul, hogy belevetve magát az élvezetekbe, emlékezetessé tegye Val szabadulásának első és talán életének utolsó napját és éjszakáját. Eközben nagyokat esznek, isznak, mulatságos szexkalandokba keverednek Wendy (Lucy Punch) kuplerájában, különféle boltokba törnek be, kocsikat kötnek el és rendőröket ráznak le, egy csomagtartóban talált lánynak, Sylviának (Vanessa Ferlito) pedig segítenek bosszút állni orosz maffiózó elrablóin és megerőszakolóin. Közben érzelmesebb találkozásaik is akadnak: egy kórházi alkalmazott, Nina Hirsch (Julianna Marguiles) révén megtudják, hogy egykori harmadik bűntársuk, a nő apja egy öregek otthonában él, és ki is szabadítják onnan az öreg Hirsch-öt, akiről kiderül, hogy minden szempontból aktív, mindhalálig. Egy kis pincérlányról, Alexről (Addison Tamlin) pedig kiderül, hogy – de mindent azért nem árulok el, mint ahogy a film végét sem kívánom lelőni!
Hogy az eredeti címre is utaljak, a fiúk, akik kiállnak magukért megöregedhettek, de nem változtak, legfeljebb érzelmesebbek lettek. Én a történetben azt szeretem, hogy nem a sablonos „utolsó nagy balhé” szemtanúi vagyunk, hanem apró, szinte, egymásból következő emberi érzelmek viszik tovább a cselekményt. Val már a börtönben is várja, mikor törnek majd az életére, holott ő tudja, hogy a Claphands fiú halálát nem ő okozta, hanem a szerencsétlen véletlen, de Claphands erről nem akar tudomást sem venni. Így jut el a felismerésig, hogy gyilkosának a legjobb barátját szemelték ki, és Doc, akit még meg is zsarolnak, nehogy kibújhasson az alól, amivel megbízták, Doc nem tagadja, hogy az ő feladata Valt megölni. És ezzel a tudattal, és változatlan összetartozással folytatják pikareszk száguldásukat az éjszakában, mint aki sztoikus nyugalommal tudja: mindaddig ő a vadász, míg egyszer csak ő nem lesz a kiszemelt zsákmány, és ez az életük természetes rendje. Az érzelmek kimutatása, vagy ki nem mutatása az, ami ennek a két bravúros színésznek, Al Pacinónak és Christopher Walkennek ezt a jutalomjátékát átfűti.
Val (Al Pacino) az extrovertáltabb, az olaszosabb temperamentumú, akinek pillanatnyi szexuális problémái fontosabbak, mint hogy hány óra van még hátra az életéből. Doc (Christopher Walken) introvertáltabb alkat, visszavonultságában képekbe festi érzelmeit, de amikor aktivizálódnia kell, hezitál, és megoldásokon gondolkodik, elvégre neki sem közömbös, hogy a legjobb spanjára emeljen kezet. Amikor éles akcióba kerül, már magára talál, de a múltja végig ott él vele. Nagyon szép az a szerepépítkezés és -formálás, amivel ez a két régi „színészbölény” leiskolázza az üres akciófilmek divatos „Muszkli Miska” mozisztárjait. Tulajdonképpen ide sorolható Alan Arkin is, de neki szinte csak epizódszerep jutott, hogy felmutasson valamit az öreg Richard Hirsch megőrzött emberi értékeiből.
A kisebb szerepekre is nagyon jól válogatott a rendező. Mark Margolis (Claphands) kellően gonosz és elkeseredett gengszteréről elhisszük, hogy könyörtelen bosszújának része a 28 év minden napjának rettegésben tartatása, majd Val kivégeztetése, hogy ne soká örülhessen a szabadságának. Julianna Margulies (Nina Hirsch) az apját szerető leányt alakítja, aki jól tud dönteni, még ha a törvény határát súrolja is, amit meg kell tennie. Lucy Punch a régi kupi mai üzemeltetőjének szerepében a szolgáltató udvariassága és a fiatal nő hitetlenkedő lenézése az öregek láttán érzései között szexin és kedves humorral játszik. És a többiek is mind a helyükön vannak.
Fischer Stevens rendező, színész és producer is egy személyben, így tehát a kamera mindkét oldaláról jól érzékeli a játék minden elemét, és kellően adagolja a feszültséget, érzelmeket és humor. Ami a vásznon megjelenik, mentes a szentimentalizmustól, mégis emberi arcát mutatja meg a könyörtelen világ gyors reagálású hőseinek.
Mint általában a mai filmekben, itt is fontos szerepe van a zenének, amely Lyle Workman eredeti zenéjétől a Bon Jovi Golden Globe-ra is jelölt „Not Running Anymore” daláig nagyszerűen fejez ki egy ’70-es évekbeli hangulatot olyan előadókkal, mint: Baby Huey and The Babysitters, Gary Clark Jr., Wayne Cochran & CC Riders, Charles Bradley featuring Menahan Street Band, Elvin Bishop, Sharon Jones & the Dap-Kings, Muddy Waters, Sam and Dave, Leroy Reynolds és Rex Garvin and The Mighty Cravers.
Michael Grady operatőri munkája ugyancsak nagyban hozzájárul a film sikeréhez képbeállításaival, hangulataival, világításaival, akárcsak Mark Livolsi vágói teljesítménye. A 95 perc nem unalmas, nem gyomorforgató, a forgalmazó: ADS Service Kft.-t pedig ismét dicséret illeti a film hazai megismertetéséért. Azért ne felejtsük el, hogy a célközönség ezúttal csak 16 éven felüli!