Pokorni nyilatkozata jóval előbb hangzott el, mint Orbán Viktor tusnádfürdői, a Nyugat alkonyát vizionáló beszéde; csakhogy mivel e gondolat ciklikusan visszatér a kormánypártok foglalkoztatási és oktatási elképzeléseiben, érdemes megvizsgálni részben a párt- és miniszterelnöki beszéd tükrében is. A politikus felvetése ugyanis valóban nem „nyugati” mintára épül, hanem a hazánkból nézve csak „Keletnek” titulált, posztszovjet gyakorlatok átvétele lenne. Az Intézet a Demokratikus Alternatívért (IDEA) elemzése egyrészt a nyugati irányelvek tükrében e keleti példák hazai és uniós alkalmazásának járt utána, másrészt az „agyelszívás” mítoszának kritikáját adva, a tervezett kormányzati felsőoktatási reformok jövőbeni következményeire világít rá.
Pokorni szavai a röghöz kötés felé mutatnak, ami nem idegen a kormányzat szemléletétől, hiszen ez az elem már a rezidens orvosok ötéves magyarországi munkavállaláshoz kötött ösztöndíja kapcsán is meghirdettetett. Ez az elv Pokorni felvetésében azonban más szöveg-összefüggésben jelenik meg.
Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára olyan problémára keresett megoldást, amely a hazai egészségügyben a rendszerváltás óta súlyos és állandósuló gondot okoz – nevezetesen: az orvosok külföldre vándorlásával járó hazai orvoshiányra.
Pokorni viszont nem az „agyelszívás”, valamint hiányszakmák kialakulásának veszélye miatt helyezne kilátásba szankciókat a külföldön munkát vállaló diplomásokkal szemben. A parlamenti bizottsági elnök szerint tehát a hosszabb vagy rövidebb ideig külföldre vándorló diplomás fiatal útkeresése tulajdonképpen a közpénzekkel való visszaéléssel feleltethető meg.
E gondolatmenettel kapcsolatban viszont kétségek párosulnak. Magyarországon ugyanis a kilencvenes évek óta változatlan a hosszú távra kivándorlók aránya, mi több, még az országot rövidebb időszakra elhagyó munkavállalók aránya is elmarad a többi kelet-közép-európai országhoz képest, ezért az „agyelszívás” valójában nem érinti számottevő mértékben az országot. Tehát a röghöz kötéssel a kormány egyrészt egy nem létező problémára reagál, másrészt – ahogy azt a következőkben bemutatjuk – ez a válasz a posztszovjet térségben alkalmazott megoldások átemelését jelenti.
Posztszovjet minták magyarra hangolva?
Pokorni Zoltán javaslatához hasonlóan a Tatár Köztársaságban szintén fontolóra vették a kötelező ledolgozás intézményét. Az Orosz Föderáció tagállamának egészségügyi minisztere azzal kívánja megoldani az orvosok külföldre vándorlását, illetve magánklinikán történő elhelyezkedését, hogy az oktatásért „cserébe” arra köteleznék a pályakezdő orvosokat, hogy öt évig dolgozzanak valamely állami kórházban. Ez idő alatt természetesen nem mondhatnának fel. A törvényjavaslat benyújtása egyelőre még várat magára.
Üzbegisztánban viszont az első és a másodéves hallgatókkal már alá is íratnak egy szerződést, amelyben elfogadják a végzés utáni kötelező munka feltételeit, ami gyakorlatilag három év gúzsba kötéssel egyenértékű.
Oroszországban a katonai akadémián végzetteknek öt évig a hadsereg kötelékében kell maradniuk. A moszkvai oktatási minisztérium most azt szeretné elérni, hogy ez az eljárás általánossá váljék, és rögzítsék a közelgő felsőoktatási reformban is. Az orosz rektori tanács elnöke, Valerij Brjukanov szerint ez az intézkedés jogos és indokolt: „Az államnak, amely több millió rubelt költ a hallgatókra, joga van oda irányítani a fiatal specialistákat, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.” Nina Danilova, az oktatásért, tudományért, kultúráért és ifjúságpolitikáért felelős tanács elnöke is helyesli a ledolgozást abban az esetben, ha a végzetteknek megfelelő élet- és lakókörülményeket is biztosítanak. Mintának a „szovjet időket” tekinti, amikor is három év volt a ledolgozás; a munkavállalók lakhatást, mentort és rendes fizetést kaptak.
A belarusz törvények szintén illeszkednek az előbbi példákhoz. Fehéroroszországban azok, akik államilag finanszírozott nappali tagozatos képzésben vesznek részt, a diploma megszerzése után kötelesek két évet az állam (az egyetem) által kijelölt munkahelyen tölteni, ezzel visszatérítve az oktatási költségeket. Ez alól csak azok menthetők fel, akik katonai szolgálatot teljesítenek vagy továbbtanulnak. A friss diplomások választhatnak maguknak belföldi munkahelyet, ezt azonban az egyetemnek is el kell fogadnia.
A Magyarországról kivándorlás, a külföldi munkavállalás esetében tehát olyan területet igyekszik ellenőrzés alá vonni a kormány a röghöz kötés jelen esetben morális és nem racionális elve alapján, amely a munkaerő szabad áramlásának korlátozásából adódóan alapvetően ellentétes az Európai Unió alapelveivel és jogszabályaival, és így szabályozása a hatályos uniós jog felől nézve elfogadhatatlan.
Újabb felsőoktatási reformelemek – tovább csökkenő esélyegyenlőség és minőségromlás
A nemrégiben kiszivárgott kormányzati felsőoktatási reformterv újabb központosított irányítással kapcsolatos elemeket tartalmaz, amelyek azt bizonyítják, hogy a felsőoktatás – Nemzeti Felsőoktatás Rendszer néven – egyfajta kézi vezérlésű alrendszerként jelent meg a jobboldali döntéshozók víziójában. A tervezet szerint a megmaradó huszonhat felsőoktatási intézmény vezetőjének kinevezésekor az államnak, vagyis az aktuális kormányzatnak egyetértési joga van. Emellett (a Népszabadság által hivatkozott tervezet szerint) „az állam dönt a felsőoktatási intézményrendszer méreteiről, megszüntetéséről, összevonásáról, új intézmények alapításáról.” Ezek az elemek nagymértékben az állam mindenhatóságán, valamint az állami apparátus kapacitásain és képességein alapulnak: egy nehézkes, túlbürokratizált rendszer további növekedését jelzik előre.
Ezzel a versenyképesség számos alkalommal hangoztatott növelése – mely a felsőoktatásban elsősorban a képzés színvonalán, valamint a diplomát szerzők munkaerő-piaci elhelyezkedési potenciálján mérhető – az állam feladatát képezi majd. Már nemcsak a források előteremtése, hanem eddig az intézmények autonómiáját képező vezetői kinevezések, a képzendő hallgatók létszáma is a kormányzat legfelső döntési szintjeikre tevődnek át.
A felsőoktatásba belépés korlátainak emelése visszaesést eredményez az esélyegyenlőségben. A kiszivárgott felsőoktatási tervezet szerint 2016-tól, például, a felvétel feltétele lehet majd a középfokú C-típusú nyelvvizsga. A közoktatás jelenlegi, társadalmi egyenlőtlenségeket újratermelő jellegét tekintve – melyet csak tovább ront majd az iskolák egyházi átvétele, melyek számára a roma diákok felvétele már nem kötelező – e kritérium kikötése egyet jelent a hátrányos helyzetű diákok társadalmi mobilizációjának ellehetetlenítésével.
Ha mindezekhez még hozzávesszük a fentiekben bemutatott röghöz kötési elképzelést is, akkor a foglalkoztatáspolitika és a felsőoktatás egy sajátos határterületéről beszélhetünk. A munkaerőpiac egyrészt nem feltétlenül képes éppen annyi frissen végzettet alkalmazni, mint amennyit a döntéshozó diktál, másrészt az államilag finanszírozott képzésben részt vevők megtartását nem a kötelező érvényű hazai foglalkoztatás, hanem olyan garanciák jelentik, amelyek vonzóvá teszik azt számukra. Ilyen lenne a Munka Törvénykönyvének a munkavállalói létbiztonságra vonatkozó szakaszai érvényben tartása, illetve a munkáltatói oldalra vonatkozó ösztönzők és a munkavállalói jogok kiterjesztése avégett, hogy a szakértelem, és ne kizárólag az olcsó munkaerő képezzen vonzerőt a hazánkban működő vállalatok számára.
