A „Kiállás Ukrajna mellett” nemzetközi adományozói rendezvény és kampány jóvoltából 9100 millió eurót sikerült összegyűjteni az orosz invázió elől menekülők megsegítésére.
Ez az az összeg, amit 1000 millió euróval gyarapított az Európai Bizottság, részben a még Ukrajna területén tartózkodó, de lakóhelyüket elhagyni kényszerült belső menekültek, részben pedig a külföldön menedéket kereső ukrán állampolgárok támogatására. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank bejelentette: további 1000 millió euró kölcsönt ad az orosz támadás és pusztítás miatt otthonukat elhagyni kényszerülők segítésére.
Versenypályázat fiatal újságíróknak
Az Európai Bizottság várja az uniós regionális politika iránt érdeklődő azoknak az újságíró-hallgatóknak és fiatal újságíróknak a jelentkezését, akik részt kívánnak venni a Youth4Regions-programban. A Bizottság által immár hatodik alkalommal meghirdetett versenypályázatban az uniós tagállamok, a szomszédos országok és a csatlakozó országok 18–30 éves állampolgárai vehetnek részt.
A jelentkezési időszak a mától július 11-én délután 5 óráig tart. A pályázat 38 győztese október 8–14. között képzésben és mentorálásban részesül Brüsszelben, ahol a fiatalok tapasztalt újságíróktól leshetik majd el a hivatás tudnivalóit, és fölkereshetik az uniós intézményeket, illetve az európai médiaorgánumok helyi képviseleteit is.
A győztesek a Megalizzi–Niedzielski újságírói díjért folyó versenyben is részt vesznek. A pályázati űrlap a program weboldalán található; ugyanott lehet tájékozódni a részvételi feltételekről is.
A teljes sajtóközlemény; A Youth4Regions program weboldala: pályázati űrlap, részvételi feltételek, egyéb tudnivalók

