„A valódi tudás valódi üzleti érték. A Kürt Zrt. sikerét éppen ez a felismerés alapozta meg” – mondja dr. Kürti Sándor, a Kürt Akadémia alapítója. – Az élethosszig tartó tanulás alapjait érdemes időről időre koncentráltan, közösségi formában megújítani. Olyan hallgatókat várunk, akik számára a tanulás nemcsak befektetés, hanem egyben fogyasztás is. Olyanokat, akik szeretnek a maguk fajtákkal együtt új intellektuális kalandokra indulni.”

A Kürt Akadémián gyakorlott egyetemi tanárok tanítanak, akik felismerték, hogy e naprakész és magas szintű képzésnek nem az egyetemek falai között van a legmegfelelőbb helye. Az egyetemeken kétségtelenül megvan a magas szintű általános tudás, de sajnos, nincs meg az a szemlélet, hogy ebből üzleti értéket lehet és kell is csinálni.

 

Chikán Attila, Csányi Vilmos, Jaksity György, Király Júlia Kürti Sándor, Mellár Tamás, Mérő László, Síklaki István és számos más, ismert gondolkodó a Kürt Akadémián olyan gondolkodásmintákat tanít, amelyek segítségével a válság után, a folyamatosan átrendeződő gazdasági környezetben is sikeres maradhat a  vállalkozás.

A két féléves, összesen 184 órás akkreditált képzés 2011. szeptember végén kezdődik. Részletes információk itt.