Veress Sándor – Bukarest

Hagyományosan Veress Sándor sírjának megkoszorúzásával kezdik a román fővárosban élő magyarok a március 15-i megemlékezéseiket. Ki volt a Giulesti úti református temetőben nyugvó egykori honvéd? (A nyitó képen: a Bukarest–Giurgiu vasútvonal kiinduló állomása.)

Veress Sándor (1828–84) elemi iskoláit szülővárosában, Sarkadon (amelynek ma díszpolgára) és Békésen végezte. Akárcsak református lelkész édesapja, ő is tanulmányait a Debreceni Kollégiumban folytatta, amely a befejezése után rövid ideig nevelősködött. Nem volt húszéves sem, amikor diákként a szabadságharc fegyveres védelmére szegődött, még Petőfivel is megismerkedhetett, ugyanis Bem tábornok alatt a 27. bihari zászlóaljban szolgált. Vitézségéért hadnagyi rangot kapott.

A világosi fegyverletétel után számos bajtársával együtt emigrált: a törökök Sumlába, a mai Sumenbe internálták, ott együtt volt Kossuth Lajossal is. Pár év múlva, 1854-ben kitört a krími háború, akkor a tíz nyelven beszélő magyar egy angol tábornok tolmácsa lett.

Az orosz–török háború után Veress Konstantinápolyba tért vissza, egyre nagyobb szerepet kapott az ottani Magyar Egyletben. Az emigránsok Eszmecserék címmel kéziratos hetilapot jelentettek meg, amely az ő írásait is közölte. Kapcsolatait elmélyítette az emigráns román forradalmárokkal is, ez hasznára vált későbbi bukaresti éveiben.

Kossuthot követvén eljutott előbb Franciaországba, majd Londonba. Mint emigráns megszerezte a londoni műegyetemen a mérnöki oklevelet. Veress Sándor 1859 tavaszán az észak-itáliai felszabadító harcokhoz csatlakozott, az ottani csatákban századosi rangig vitte (síremlékén már ez szerepel).

Közben Havasalföld és Moldva egyesült, az így létrejött Romániában beindult a gazdasági fejlődés, ami a bukaresti magyar diaszpóra látványos növekedését is magával vonta. Ezért 1859 novemberében Veress Sándor is Bukarestben telepedett le, ahol mérnöki tudományával rangot s elismerést szerzett. Ő tervezte az első román vasutat, nevezetesen a Bukarest–Giurgiu vonalat, amit 1869. szeptember 7-én adtak át (Nyitó képünkön a Dunáig vezető vasút eredeti bukaresti állomása). Ugyanő mérte és jelölte ki a Pitesti–Virciorova (régi magyar nevén Varcsaró) vasút pályaszakaszát is. Ez csatlakozott az Orsova–Temesvár–Budapest–Bécs fővonalhoz, és így bekapcsolta Romániát az európai vasúthálózatba.

Életművét később, 1881-ben I. Károly román király a Coroana României érdemfokozattal ismerte el, a kitüntetését ünneplők fáklyákkal vonultak végig a Calea Victoriei úton, élükön katonazenekarral, amely a Rákóczi-indulót játszotta.

Veress Sándor életcéljai közé sorolják a magyar–román kapcsolatok erősítését, a baráti egymás mellett élés előmozdítását. Emellett intenzíven ápolta magyarságát is, az 1860–70-es években számos politikai, történeti és természettudományi tárgyú cikket publikált magyarországi lapokban, részt vett a Bukaresti Magyar Közlöny alapításában és szerkesztésében is, továbbá főgondnoka volt a bukaresti magyar református egyháznak. Legtöbbet forgatott műve azóta is „A magyar emigratio a Keleten”, melyet 1878-ban Budapesten adtak ki. Tiszteletbeli elnöke volt a Bukaresti Magyar Társulatnak, a Magyar Olvasó és Segélyegyletnek, továbbá alelnöke az Osztrák–Magyar Egyletnek. Támogatta a bukaresti magyar oktatást, főként a református iskolákat.

Hősünk Birizdó Alojziát, az örmény származású békési jegyző lányát vette feleségül, házasságukból három gyerek született, közülük a legkisebb, Margit édesapja sírjában nyugszik. Veress Sándor a bukaresti reformárus temetőben alussza örök álmát. Sarkad város önkormányzat képviselő-testülete és

az utódok 1999-ben kétnyelvű emléktáblát avattak tiszteletére Bukarestben, a Coltei utca 32. szám alatti egykori lakása falán.

Veress Sándor élete, az emigrációról írt könyve, a hagyatéka egy része ismert a történészek előtt. Legfontosabb műve, a hosszú ideig csak kéziratban maradt Románia története (MTA Ms 10/49/17), amit 1997-ben az ELTE Román Filológia Tanszéke jelentetett meg Budapesten, és amihez az előszót Zákonyi Botond, Magyarország jelenlegi bukaresti nagykövete írta.

Nagyon köszönöm Ágoston Hugó, Cseke Gábor és Daniss Győző segítségét.